Idő 
Értékelés 
Értékelés Feladjam, ne adjam? Ez itt a kérdés?
Sok a körülmény, mi legyen a döntés?
Tudok én dönteni jól és vagy rosszul,
Kérdés, hogy az élet mit ad válaszul.
Még áll a vár, de lassan lakatlan lesz.
A jövőmet várom, várom, hogy mi lesz?
Átcsap-e sorsrontó tragédiába
És mint senki, mehetek vakvilágba.
Ötven éves vagyok és újra kezdtem,
Próbálom sikeressé tenni éltem.
Az életben én csak rosszakat látok,
Rossz úgy behálóz mindent, mint a pókok.
Zeusz és a többiek! Haragusztok?
Tán mondanátok, miért haragszotok.
Mondjátok, én tán el vagyok átkozva?
Ki lehet oka, talán egy boszorka?
Kérlek, hogy vegyétek le már a rontást
És sújtsa inkább a rosszat, bárkit, mást.
Tudok sokat, ki ezt bőven érdemli,
Már legyen más, ki ezt tényleg érdemli.
Feladjam, nem adjam, ez itt a kérdés?
Bontsam le én a saját váram, no és?
Ötven évesen önként így dönteni,
Az magamat már örökre leírni.
Már küzdöttem eleget, tettem érte,
Hadd érjen be már a munkám gyümölcse.
Már lejárt a hét szűk esztendő plusz egy…
Engedjétek, mi jó, mi előre megy.
Már csak nem veszitek a lelketekre,
Egyel még több lesz a szegény, embere.
Mi ebben az élvezet, mi jó ebbe?
Ott ebből nincs mindenkinek elege?
Döntöttem, most még kérlek benneteket…
Megtagadtok? Tagadom léteteket.
Elég ebből! Mért vagyok senkiházi?
Tán ti tagadjátok azt, mi világi?
Ne csak csillantsátok felém a reményt,
Tegyetek végre, igazi engedményt.
Megígérem, még keményebben fogok
Dolgozni, mint ahogy én rászorulok.
Feladjam, ne adjam? Ez itt a kérdés?
Most már végleg kezetekben a döntés.
Élhetem tovább, mihaszna életem?
Előkerül, túloldali végletem…
Én meg fogom markolni a szerencsét,
Adjatok belőle, egy kis üvegcsét.
Kezdjétek el legalább csepegtetni,
A sok-sok csepp majd, elkezd megáradni.
Korpa közt hadd legyek én a búzaszem,
Mely cseppektől csírázik, szárba szökken.
Ebből lesz az aranysárga búzaföld,
Szakmám, az életet adó termőföld.
Nem csak rólam van szó, már másokról is,
Kérdezik, hogy boldogulunk? Mikor is?
Ennyiünket már mégse büntessetek,
Ez tán’ nem a legjobb élvezetetek.
Győzzön végre szakértelem és tudás,
Ez legyen a világ sora és nem más.
Fontoljátok végre, eljött a döntés:
Feladjam, ne adjam? Ez itt biz’ kérdés…
Budapest, 1998. július 4. – Kustra Ferenc József
Sok a körülmény, mi legyen a döntés?
Tudok én dönteni jól és vagy rosszul,
Kérdés, hogy az élet mit ad válaszul.
Még áll a vár, de lassan lakatlan lesz.
A jövőmet várom, várom, hogy mi lesz?
Átcsap-e sorsrontó tragédiába
És mint senki, mehetek vakvilágba.
Ötven éves vagyok és újra kezdtem,
Próbálom sikeressé tenni éltem.
Az életben én csak rosszakat látok,
Rossz úgy behálóz mindent, mint a pókok.
Zeusz és a többiek! Haragusztok?
Tán mondanátok, miért haragszotok.
Mondjátok, én tán el vagyok átkozva?
Ki lehet oka, talán egy boszorka?
Kérlek, hogy vegyétek le már a rontást
És sújtsa inkább a rosszat, bárkit, mást.
Tudok sokat, ki ezt bőven érdemli,
Már legyen más, ki ezt tényleg érdemli.
Feladjam, nem adjam, ez itt a kérdés?
Bontsam le én a saját váram, no és?
Ötven évesen önként így dönteni,
Az magamat már örökre leírni.
Már küzdöttem eleget, tettem érte,
Hadd érjen be már a munkám gyümölcse.
Már lejárt a hét szűk esztendő plusz egy…
Engedjétek, mi jó, mi előre megy.
Már csak nem veszitek a lelketekre,
Egyel még több lesz a szegény, embere.
Mi ebben az élvezet, mi jó ebbe?
Ott ebből nincs mindenkinek elege?
Döntöttem, most még kérlek benneteket…
Megtagadtok? Tagadom léteteket.
Elég ebből! Mért vagyok senkiházi?
Tán ti tagadjátok azt, mi világi?
Ne csak csillantsátok felém a reményt,
Tegyetek végre, igazi engedményt.
Megígérem, még keményebben fogok
Dolgozni, mint ahogy én rászorulok.
Feladjam, ne adjam? Ez itt a kérdés?
Most már végleg kezetekben a döntés.
Élhetem tovább, mihaszna életem?
Előkerül, túloldali végletem…
Én meg fogom markolni a szerencsét,
Adjatok belőle, egy kis üvegcsét.
Kezdjétek el legalább csepegtetni,
A sok-sok csepp majd, elkezd megáradni.
Korpa közt hadd legyek én a búzaszem,
Mely cseppektől csírázik, szárba szökken.
Ebből lesz az aranysárga búzaföld,
Szakmám, az életet adó termőföld.
Nem csak rólam van szó, már másokról is,
Kérdezik, hogy boldogulunk? Mikor is?
Ennyiünket már mégse büntessetek,
Ez tán’ nem a legjobb élvezetetek.
Győzzön végre szakértelem és tudás,
Ez legyen a világ sora és nem más.
Fontoljátok végre, eljött a döntés:
Feladjam, ne adjam? Ez itt biz’ kérdés…
Budapest, 1998. július 4. – Kustra Ferenc József
Feketül az ég, vihar jő, körben, sok száz kutya ugat,
Nekem ők ezzel mutatják meg… követendő utamat?
Sötétben nem látó, vaksi szemre nem jön álom?
Álmatlanul és idegesen fekszem az ágyon…
Felkelek, kinézek az ablakon, nap utolsó sugarai
Belevesznek földig lógó esőfelhőkbe… lét sugarai?
A kutyák ugatása átcsap, veszett falkavonyításba,
Ez a lelkemben lecsapódik… fény utáni visításba.
Mi legyen, menjek ki egy kutyaólba, nem leszek egyedül?
Most, akkor induljak? Mi lesz, ha a kutya is szembeszegül?
Ablakon be... vakító villámfény, lelkem megállt... visítani,
És lám, csak fény kellett, mert a kutyák is megszűntek vonyítani…
Takarják felhők napot, miért takar néha mindent sötétség?
Csillagtalan és holdfénytelen égbolton reménysugár se ég?
A csillagos ég sem teljesíti folyton a kívánságokat?
Van, hogy egyáltalán nem lehet valóra váltani álmokat...
Vecsés, 2015. március 10. – Kustra Ferenc József
Nekem ők ezzel mutatják meg… követendő utamat?
Sötétben nem látó, vaksi szemre nem jön álom?
Álmatlanul és idegesen fekszem az ágyon…
Felkelek, kinézek az ablakon, nap utolsó sugarai
Belevesznek földig lógó esőfelhőkbe… lét sugarai?
A kutyák ugatása átcsap, veszett falkavonyításba,
Ez a lelkemben lecsapódik… fény utáni visításba.
Mi legyen, menjek ki egy kutyaólba, nem leszek egyedül?
Most, akkor induljak? Mi lesz, ha a kutya is szembeszegül?
Ablakon be... vakító villámfény, lelkem megállt... visítani,
És lám, csak fény kellett, mert a kutyák is megszűntek vonyítani…
Takarják felhők napot, miért takar néha mindent sötétség?
Csillagtalan és holdfénytelen égbolton reménysugár se ég?
A csillagos ég sem teljesíti folyton a kívánságokat?
Van, hogy egyáltalán nem lehet valóra váltani álmokat...
Vecsés, 2015. március 10. – Kustra Ferenc József
Meditálás a napok semmi kuszaságain…
Megbolondult lét!
Végtelen nagy küzdések.
Csukott szem mit lát?
Lét,
Milyen
Küzdések
Áldozata?
Bolond a világ…
*
Lét a semmiben?
Minden, semmivel telve.
Semmi meg üres.
Lét,
Semmi?
Megtöltött?
Semmivel telt?
Üresen telt lét…
*
Karnyújtásnyira
Mi még, nem következett…
Semmire várás.
Lét
Várás
Semmiből…
Semmi-várás…
Karnyújtásnyira!
*
Áthaladt határ,
A széttépett ködfoltok…
Gyors ölelkezés?
Lét
Ködben
Lépdelő…
Ködfolt-határ?
Köd a léthatár?
*
Álmok lopottak,
De, az is a semmiből…
Hulló bilincsek?
Lét,
Álmok
Gyűjtője.
Lét valami?
Bilincscsörgések?
*
Tobzódó mi is?
Megvan! Álmon lovaglás.
Feleslegesség…
Vecsés, 2017. december 29. – Kustra Ferenc József– Készült: haikuban és apevában.
Megbolondult lét!
Végtelen nagy küzdések.
Csukott szem mit lát?
Lét,
Milyen
Küzdések
Áldozata?
Bolond a világ…
*
Lét a semmiben?
Minden, semmivel telve.
Semmi meg üres.
Lét,
Semmi?
Megtöltött?
Semmivel telt?
Üresen telt lét…
*
Karnyújtásnyira
Mi még, nem következett…
Semmire várás.
Lét
Várás
Semmiből…
Semmi-várás…
Karnyújtásnyira!
*
Áthaladt határ,
A széttépett ködfoltok…
Gyors ölelkezés?
Lét
Ködben
Lépdelő…
Ködfolt-határ?
Köd a léthatár?
*
Álmok lopottak,
De, az is a semmiből…
Hulló bilincsek?
Lét,
Álmok
Gyűjtője.
Lét valami?
Bilincscsörgések?
*
Tobzódó mi is?
Megvan! Álmon lovaglás.
Feleslegesség…
Vecsés, 2017. december 29. – Kustra Ferenc József– Készült: haikuban és apevában.
Kinézek az ablakon, ez gyönyörű az ősz,
Megyek udvarra, látom, jó idő elidőz.
Felhő az égen? Egy sem száll fenn a magasban,
Csak a nap süt hétágra, élvezem magamban.
Mai napon is szép vénasszonyok nyara van,
Férfiként is örülök neki, mert amolyan
Kellemes nyárutó, amit jól átélek,
Levetem ingem is, így jobban átérzek.
Ma talán nincs is ború csak igazi derű,
Lelkemet ez úgy áthatja, mint a hegedű
Szereplését a szép, nagy gálán… szépen szól
Hallom hangját, biztat… mesél boldogságról.
Nagyszerű nap! A kutyáknak is nagyon tetszik,
Süttetik hasukat, rájuk… béke telepszik.
Sok szép, még zöld növényt látok és békés kutyákat,
Idilli az egész, szeretem az ilyen mákat.
Látok bogarakat, csak úgy… merre futnak?
Húzzák maguk után a nagy potrohukat.
Lilaakác terpeszkedik, már várja telet,
Ha volna szél, susogná: lesz még itt kikelet.
Nekem most csak e gyönyörű nap a fontos,
Lelkemet frissíti, mi oly dimbes-dombos.
Most béke uralkodik lelkem zugaiban…
Óh, napsütés add még… ne csak az álmaimban!
Vecsés, 2011. október 1. - Kustra Ferenc József
Megyek udvarra, látom, jó idő elidőz.
Felhő az égen? Egy sem száll fenn a magasban,
Csak a nap süt hétágra, élvezem magamban.
Mai napon is szép vénasszonyok nyara van,
Férfiként is örülök neki, mert amolyan
Kellemes nyárutó, amit jól átélek,
Levetem ingem is, így jobban átérzek.
Ma talán nincs is ború csak igazi derű,
Lelkemet ez úgy áthatja, mint a hegedű
Szereplését a szép, nagy gálán… szépen szól
Hallom hangját, biztat… mesél boldogságról.
Nagyszerű nap! A kutyáknak is nagyon tetszik,
Süttetik hasukat, rájuk… béke telepszik.
Sok szép, még zöld növényt látok és békés kutyákat,
Idilli az egész, szeretem az ilyen mákat.
Látok bogarakat, csak úgy… merre futnak?
Húzzák maguk után a nagy potrohukat.
Lilaakác terpeszkedik, már várja telet,
Ha volna szél, susogná: lesz még itt kikelet.
Nekem most csak e gyönyörű nap a fontos,
Lelkemet frissíti, mi oly dimbes-dombos.
Most béke uralkodik lelkem zugaiban…
Óh, napsütés add még… ne csak az álmaimban!
Vecsés, 2011. október 1. - Kustra Ferenc József
(3 soros zárttükrös)
Vasárnap reggel, személyes jelenlétű tájszemlére indultunk.
Ahogy caplattunk a locspocs sárban, látványtól majd’, hogy elaléltunk…
Vasárnap reggel, személyes jelenlétű tájszemlére indultunk.
*
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Cipőnkkel volt, amikor bokáig süllyedtünk,
Csak araszoltunk tovább, nem sírt föl a lelkünk…
Cipőnkkel, volt, amikor bokáig süllyedtünk.
*
(Senrjon)
Néztük a színes tájat,
Színkavalkád folyvást csak mesélt.
Volt mit… javából.
*
(Apeva)
A
Színes
Táj, mint egy
Kidőlt színség,
Jelmezszerűség.
*
(Bokorrímes)
Már csak kevéske fű maradt meg zöldnek, ami már fakó és eldőlt,
Én még emlékezek, a nyári sétacsapat egytől-egyik ledőlt…
Még horkolás is hallatszott, így a nagy séta délutánra bedőlt.
*
(15 szavas, 6 sorban)
Sárban battyogunk
Landolunk,
Tüzet raktunk!
Kis dombon száraz rész,
Szalonna sebész…
Megsütöttük, megettük, jóllaktunk, kész.
*
(Senrjú)
Úti célunkat
Elértük, sőt, jóléltünk…
Telihas böffent.
*
(Anaforás, önrímes)
Lesből, monotonul zúgva-zokogó estfelé tört ránk,
Lesből, inspirálni kezdett, egy sáros hazaút vár ránk…
Lesből leste az inspirálása hogyan hatott miránk.
*
(Haiku csokor)
Árnyék lopakszik
És sötétbe borít mindent.
Elbújt csillagok.
Hűlt a levegő,
Élőlény fagyoskodott.
Sötét vaksizás.
Majd’ kopott színek
Éj paraván mögülre…
Hűvöske szélcsend.
Sötét, nap vége.
A táj éj alá bukik,
Felhők, Hold sincsen.
Úton régi sár,
Mélye, állaga maradt…
Cipőkben pocs’ lé.
Kopaszos ősvény,
Vaddisznócsapat vonul.
Csapat amarra…
Vecsés, 2021. szeptember 22. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
Vasárnap reggel, személyes jelenlétű tájszemlére indultunk.
Ahogy caplattunk a locspocs sárban, látványtól majd’, hogy elaléltunk…
Vasárnap reggel, személyes jelenlétű tájszemlére indultunk.
*
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Cipőnkkel volt, amikor bokáig süllyedtünk,
Csak araszoltunk tovább, nem sírt föl a lelkünk…
Cipőnkkel, volt, amikor bokáig süllyedtünk.
*
(Senrjon)
Néztük a színes tájat,
Színkavalkád folyvást csak mesélt.
Volt mit… javából.
*
(Apeva)
A
Színes
Táj, mint egy
Kidőlt színség,
Jelmezszerűség.
*
(Bokorrímes)
Már csak kevéske fű maradt meg zöldnek, ami már fakó és eldőlt,
Én még emlékezek, a nyári sétacsapat egytől-egyik ledőlt…
Még horkolás is hallatszott, így a nagy séta délutánra bedőlt.
*
(15 szavas, 6 sorban)
Sárban battyogunk
Landolunk,
Tüzet raktunk!
Kis dombon száraz rész,
Szalonna sebész…
Megsütöttük, megettük, jóllaktunk, kész.
*
(Senrjú)
Úti célunkat
Elértük, sőt, jóléltünk…
Telihas böffent.
*
(Anaforás, önrímes)
Lesből, monotonul zúgva-zokogó estfelé tört ránk,
Lesből, inspirálni kezdett, egy sáros hazaút vár ránk…
Lesből leste az inspirálása hogyan hatott miránk.
*
(Haiku csokor)
Árnyék lopakszik
És sötétbe borít mindent.
Elbújt csillagok.
Hűlt a levegő,
Élőlény fagyoskodott.
Sötét vaksizás.
Majd’ kopott színek
Éj paraván mögülre…
Hűvöske szélcsend.
Sötét, nap vége.
A táj éj alá bukik,
Felhők, Hold sincsen.
Úton régi sár,
Mélye, állaga maradt…
Cipőkben pocs’ lé.
Kopaszos ősvény,
Vaddisznócsapat vonul.
Csapat amarra…
Vecsés, 2021. szeptember 22. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
