Versben és senjúban…

Gránitból van, nagyon kemény a fekhelyetek.
Magamban idézem a szép emlékképeket.
Utamon néztem, hogy a sok, holt levél pereg,
Az árok partján a sok fa meg már didereg…
*
Kuporgás padon.
Düh és kétségbeesés…
Nincs hogyan tovább.
*
Monoton élet,
Lélek, meg csak sorvadó!
Gyötrő, vak remény.
*
Hervadó mosoly
Lelki mélyülés árka,
Elmúlás fátyol.
*
Hogy itt találkozunk ez ünnep, de enyém a bánat,
Közös múltunkon merengek… ébrednek, csitult vágyak.

Ma itt sokan, halottainkra emlékezünk.
Márvány sírjaiknál ülünk, és csak révedünk.

Én is meditálok, hogy milyen magányos is a jövendő,
Nem tudhatjuk, sorban ki lesz az elmenő, a következő,
Ki tudja, mit hoz még a hét szűk esztendő.... az eljövendő!

Tovább vivő erő nincs.
Testet vonszolni is kincs…
*
Sír gyertyafényben,
Vendégségben, sok rokon.
Ők hazamennek.
*
Sír gyertyafényben,
Vendégségben, sok rokon.
Ők hazamennek.
*
Sorsok sorsokba
Fonódva, élnek, halnak.
Temetés, eljő…
*
Koszorúk virágába beleheltem szeretetem,
Ide a sírodra neked, a krizantémot teszem.
Itt hagyom, hogy világítson a szeretet-mécsesem…

Lassacskán ballagok hazafelé, szél fújja már lépteim nyomát,
Érzem sikerült magamra teríteni emlékezés bársonyát...

Vecsés, 2014. október 12. - Kustra Ferenc József

Versben és senrjúban…

Űr és sivárság!
Lélekben üresség él.
Közöny omlása…
*
Hervadó virág,
Emlékeztet a létre.
Utódok jönnek…
*
Égnek a gyertyák,
Lángolnak… emlék múltból.
Magány kilátás.
*
Monoton élet,
Lélek, meg csak sorvadó!
Gyötrő, vak remény.
*
Ma odamegyek hozzátok, már elindultam,
Gránit sírotokhoz egyenest vezet utam.
Utamon, oly' vastag avarban jár a lábam…
*
Remény érzése
Fényt és meleget nem ad…
Hamu is kihűl.
*
Emlékvarázslat.
Gyertyafény árnyjátékok.
Szép lángpillangók!
*
Emlék nem halott,
Élőnek lelkét vájja.
Múlt, már rég elmúlt.
*
Temetőben a szent zaj, a levél zizegtető csend!
A gyertyák vinklibe állnak a sírodon… oszloprend.
Hideg szél csak fúj, miért kesereg?
Megjött az ősz, már mindent belepett.

Vecsés, 2014. október 10. - Kustra Ferenc József

Versben és senrjúba…

Még élő, meg a már holt lelkek, éves találkozója,
Sok koszorú és mécses a síroknak a borítója…
*
Halál kapuja,
Márvány síremlék maga.
Örökre készült.
*
Mécsesek lángja óv-védelmez,
Lángjuk a szellőben lengedez.
Más világítás nincsen, de minek,
Sirokon mécses van mindenkinek.
*
Néma tájon, csend…
Emlékek kertje fájó!
Zokog oly’ bús szív.
*
Zavaros világ,
Melyben jók, korán halnak.
Múltnak zenéje…
*
Lecsap a vihar!
Sast is lelövik ágról…
Élet és múlás…
*
Halál dallama az égbe köszön, lángoló az este.
Láthatár is bíbor, ez az ég alja... örök mécsese.
*
Élet-sínek már
Törtek… élet kisiklott!
Változás nem lesz.
*
Gyertyafény pislog,
Sírokat így világit!
Ördög árnyai?
*
Test porrá mállott.
Lélekben elmélkedés.
Márvány fájdalom…
*
Porhüvely vétkes.
Igazság… más oldalon.
Faragott márvány.
*
Elmúlt az élet, kifakultak a dicső fények,
Ti elmentetek, vissza ide, már, sohsem tértek.
Sírodra, emlékedre könnyem csak hull-hull,
De ígérem, lelkemben semmit sem fakul.

Vecsés, 2014. október 7. - Kustra Ferenc József

Fűszálak közt meglapul
a fény melege
Érződik lassú szuszogással
a föld lehellete
Csicsergő napsugár
vidítja a kedvet
Egy viruló csokor
ibolyaillat mellett
És az apróságoktól még
szép napunk is lehet.
Sok parányi hírnök
Már díszbe öltözöt
Haza tér lassan
Ki délre költözött
Fakad a zsenge rügy
Bár zuzmarás a reggel
Felfrissül a lelkünk
A varázs- kikelettel

Szélárnyékban a nap sugarai
Kigombolták kabátom
A sál lezseren lóg vállamon
Hol sosem volt vállapomon csillagom.

Már észrevehető
Pár ékesedő
Viruló korona.
Éledezik fű és fa
S az éj harmata
Még lebeg
Ízlelhető a táj zamata

Az idős fa bölcsen kivár
Bár a rügyekben mocorog a tavasz
A tapasztalat ravasz
Nem lesz koronája sivár
Mikor eljön a nyár

Tücsök ciripelte
Csermely partján
Langyos nyári este
A suttogó szonátát
Hangoddal fülembe

Jó éjt s álmokat
Csókoljon a pillanat
Meghitt nyugalmat
Lelkedre
S csaljon örömkönnyet
Szemedre
Frissítő fuvallat
Minden este
Álomba szenderegve.