Aszt hittem hogy igazán boldog lehetek.
De egy perc alatt elvesztettem hiába szerettem.
Semmi nem úgy sikerült ahogy terveztük.
De attól hogy nem vagyunk együtt örökre szeretlek és bármi legyen soha nem feledlek.
Örökre bezártam szívem kapuját és elástam.
És csak neked mondtam el hogy hova hogy, hogy ha egyszer még gondolod magad keresd még és szabaditsd fel szívem hogy újra éljem életem veled boldogan.

Verebes Sándor

Nincs mit tenni, telik az idő, a sivár élet, a feledésbe merül.

Mit is tehetnék, hogy a nevem fent maradjon? Talán várjam a megfelelő pillanatot?

Nagy rejtelem ez, mit sokan kerestek már. Nagy reményeket fűzve, útnak indulván.

Mi lehet a titkuk, kiknek sikerült már? Talán tudták mit tesznek, vagy a véletlen műve lehetett ez?

Bizakodva kémlelem a kék eget, s bízok benne hogy valakinek a hőse lehetek.

Már születéskor kezdődhetett ez,mindig mások miatt szenvedtem. Amit nem követtem el, az is rajtam csattant, mint korbács hegyes karmokkal, a lelkembe mart. Próbáltam én megfelelni, erőm felett cselekedni,barmit tettem nem volt elég, s úgy ereztem, ez végleg felemészt. Egy borús napon minden más lesz, hatalmas esővel s mennydörgéssel, belőlem egy hurrikán lesz. Mint ezer évnyi pokol kínja, kívánkozik ki belőlem a fájdalom, minden egyes szóban. Dühöngve, őrjöngve kiabálok a világnak, hallgasson meg valaki ki érti amit a szívem kívánna. Mint tiszta lelkű gyermek, jöttem e világra. Most is szememben el, ugyan az a fény, de nem vagyok mar az, ki egykoron tiszta lélekkel élt. Szívem s lelkem darabokra tépve él, tengődöm a nagy világban, keresve a végső célt. Talán lesz aki megtisztítja, bemocskolt lelkem, s begyógyítja sebeit, mit mások tettek vele. Hiszem hogy lehetek, szerető szívű gyermek, s ha bárki megkérdezi, mondhatom: jó ember lettem.

Miért nem tiszavirágnak születtem,
Hogy a szerelemnek adjam életem,
Hogy ne legyen idő a fájdalomra,
Amit a szerelem szül a világra.

Miért nem tiszavirágnak születtem,
Hogy szerelem legyen minden percemben,
Hogy meg ne értsem a fájdalmas véget,
Mert veled én nem lehetek eleget.

Miért nem tiszavirágnak születtem,
Hogy majd halál legyen a menedékem,
Hogy ne kelljen ezt megélnem:
Elhagysz engem,kedvesem.

Érzések, mik nemes bársonyba öltöztetett szavak dísz serege sem fejt ki.
A szívem, mit érez, hogy mondjam el Ő neki?
Miként, s tán a lényeget.
Hisz igazakat ejt minden lélegzetem.
Emberöltőnyi szeretettet oda adom A Nőnek.
Nála gyönyörű, harang szón zeng.
S ha zeng !
Ó, ha dalra fakad,
Őt dicsőíti minden akkord dallam.
A dalnál nem áll meg, annál hatalmasabb erő ez.
Hisz ha vele lehetek, egész ember lesz e test.
S ha egészé válik, egészé teszlek,
Együtt minden valóság lehet.