Figyelj s hallgasd
A szellő mit duruzsol.
Posta érkezett a távolból.
Csukd be szemed
A zümmögő zengésben,
S megelevenednek elmédben
Színes mozaikok.
Ahogy a szél arcon simogat
Összekuszálva a hajadat
Elrepíti álmodat.
És amikor éppen
Rám emlékezel
Mondtam már neked
Néha szellő is leszek.
Veled vagyok sokszor
Lágy fuvallattal.
Én is játszom a gondolattal.
Lelkem repül
Szárnyal a szélben,
És valahol
Elveszünk az ölelésben.

Néma éjben hópelyheknek
Suttogását hallgatom
Olvadó szárnnyal
Hull alá verdeső angyalom
Hűvös csillám könnye
Arcomra tapad
E téli csöndben
Most velem marad

Álmot rejtő
Sötét házak ablakán
Kitekint az elfeledett
Nagy szemű magány
Gyermek arcú mosolyképén
Pók szövi a holnapot
Itt maradunk csak mi ketten
Hogy őrizzük a tegnapot







1

Éjszaka
Gondolatom
A lelkem feletted lebeg
Őrzöm szíved dobbanását
A Másikfeled.

És a nyitott
Ablakodon beszűrődik
Az éjjeli Csillag-Fény
Titokban
Hozzád simulok én
És szellő is leszek
Érezzél engemet.

Pirkadatig
Vigyázom lelkedet
Holdfénnyel
Fogom a kezedet.

Könnyben fuldoklik
A szél és nagyon süvít.
Emlék ül, kövön…
*
Sírkő csendesen
Csak fekszik padom mellett.
Elhunyt őseim…
*
Álmaim, vágyaim, ma már mind, távol kóborol,
De szép emlékképem van, képzeletben valahol,
Ez a novemberi reggel, nagy titkokat takar,
Kutya fekszik egy sír mellett, hasán egyet vakar.
A novemberi hajnal érzelem hegyeket mozgat.
Nagy a felhőség felettünk, de könnyeket nem hullat.
*
Sírkertben is köd…
Csendes levélmorajlás.
Ringató halál…
*
Képzeletben visszamegyek én a mától nagyon riadtan,
Emlékszem még, hogy milyen voltál, mit szerettél, megfáradtan.
Te nem vagy már meghaltál, minthogy élj miattam föltáratlan.
*
Folyódba lépni
Újból már, biz’ nem lehet.
Csónak elúszott.
*
Víznél sem az már
A fodor mi régen volt.
Hullám is elhal.
*
Itt most gondolatban pár kortyot iszogatok veled,
És enélkül túlvilágon, a helyed, hogyan leled?

Lelkem itt most, ki is buggyan,
Sírodon nagyon is koppan.
Hallod-e, hogy az ész roppan?
*
Sírok, fénylenek
Sok mécsesnek lángjától.
Felemelően.
*
Szívem kalimpálva ver, oly' nagyon emlékszem rád,
Hogy beszélgessünk, gyakran én is elmentem hozzád.
Billiárd lett a vége, nejed, „sört vágott” hozzád.
*
Az emlékkapuk
Nyílnak, szépség kitódul.
Jó a társaság…
*
Te már a megnyugodott lelkek templomában vagy,
Én már fázok, megyek is, ha feltolult emlék hagy.
Sírod lesz még hidegebb is, most még nincs itt a fagy.
*
Csend van, nyugalom.
Gyertya füstje hullámzik…
Pihenő lelkek.

Vecsés, 2016. április 4. - Kustra Ferenc József – íródott: versben és senrjúban.

Temetőben mindenhol látható a múlt sötét árnya,
Utakat borítja, rothadt avar szagú levélpárna.

Nem halálért megyek a temetőbe,
Őseim csöndjét, ott kapom örökbe…
Láng libben, az esteledésben,
Segít az emlékképfestésben…
Elegáns görcsök szorítanak a szívben,
Vajh’, mit segít ez az örvénylő lélekben?

Sírok közt az átjárók, sötét utak, szinte sikátorok.
A múltam után kutatva e titkos utakon bolyongok…
Még csak délután van, így nem világítanak a csillagok…

Nagyon átélem a temető halotti csendjét,
A sírok nyugalmát, a márvány néma kérdését…
Vajon élvezem a fáradt lelkem, menedékét…

Ülök, odaér a hajkócoló hideg szél
És gondolkodom, vajon mit hoz nekem a tél?
Közben a szél regél, de nem értem mit mesél…

Előjönnek az elfeledett érintések,
Soha nem múló, lélekmarkoló kétségek!
Gondolkozok, hogy is volt minden, régen,
Meg azon is, hogy milyen lesz a végen…

Aztán már fázok, nekilódulok, megyek haza,
Sűrűsödnek a felhők, olyan, mint az ég haja.
Nem kedvelem, amikor a felhőzet ég takarója…
Szemem az égre vetem, hátha az ősöm megszólala…

Az élet csak megy tovább az úton, ezt mindig hallom,
Nekem még van hátra, életemet megvalósítom.
Egyszer összehoz minket megint... a halál…
De nem most... Gondolom erre azért vártál…

Bizony, lassan megkopnak, sőt, elhalványulnak az emlékképek.
De szeretteim, bennem laknak, így igaziak az emlékek.

Az estben a leégett kanóc, csak pislákoló lángot ad,
Ez akarná kényszeríteni a lelket, hogy jobb, ha marad…
De én élő vagyok, megyek… bánat marad, az élet halad…

Vecsés, 2014. november 22. – Kustra Ferenc József