Szófelhő » Led » 245. oldal
...
245
of
245
Utolsó oldal »
Idő    Értékelés
Kedvesem, gyönyörüségem,
Könyörülj már rajtam, kérlek;
Én kimondhatatlanom, hogy
Nem tudok eltelni véled!

Nézlek, bámullak, csodállak;
Szemeim kéjtelve úsznak
Bájaid fényözönében,
Amíg végre belefúlnak.

Mert hiszen ki tudna nézni
Hosszasan a fényes napra?
Megvakulok így hát én is
Egy pár percre, pillanatra.

Szépségednek örvényétől
Elkapatva, fuldokolva
El-elmerülök, azonban
Fölvet a hab, félig halva.

Azután eszemre térek,
Az hogy elnyom enyhe álom.
Haj de ott is megjelensz te,
S nyugtom abban sem találom.

Fölébredve, rád pillantva,
Bájaid megint gyötörnek;
Alig bírom már a terhét
Ennyi isteni gyönyörnek.

Mert, én édesem, szerelmem,
Ami sok, az mégis csak sok;
Ha a mennyország szakad rám,
Az alatt én leroskadok.

Karjaid közé fonódom...
Arcodon ég a hivó pir;
Fürteidnek denevére -
Szívom ajkad, mint a vampir...

És ölellek, és csókollak,
Besohajtlak, belehellek;
S nem elég! Ugyan mondd, édes,
Hova legyek én már veled?
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 3366
Töredék


1

Mi légyen egy sohajtás s lágy tekintet,
Mi egy olvadó szív forró csók hevén,
S reád epedvén hogy ha lyányod intett,
Ez álom, e merengés, s vágy, s remény?
S szelíd keserv és boldog könnyeinket
Cythere hív ölében zengem én,
Fűzz, ó Camoena, szárnyat énekemnek,
Cypris virági nálad is teremnek.

2

Vigan, mint Eos, s mint az estpirúlat,
Mosolygó csendben száll olykor dalom,
Fellengve majd, miként sas, égben múlat,
Ismét borongva jő, mint sírhalom:
De szép alakján sem vad láng nem gyúlad,
Körítve tőled égi nyúgalom,
Sem csüggedésre nem dől, s gyötrelmében
Eped, mint égi lyány, keggyel szemében.

3

Ne múzsa, lantod reszkető hurjára
Ne jőjön semmi durva, semmi rút,
Szennyetlen áll a gráciák oltára,
Hol nyitva minden szépnek van az út.
A tiszta költő fűzhet csak hajára
Örökre hervadatlan koszorút,
Melyet remegvén szűz kezek fonának
Ékességül pirúló homlokának.

4

Még Chronus élt, s Olympnak boltozatja
Víg istenek sorával volt tele,
És Heliósnak fénylett arculatja,
S bájjal fogadta el Thetis kebele.
Oltártok állt, ó Chronus nagy magzatja,
S szép keblü Héra, s tisztelt Cybele,
S mosolyga még, a szent italt kelyhébe
Habozva töltvén, rózsaszájjal Hébe.

5

E szép koron rengett elő Cythére
Vén óceánnak kék hullámain,
Aranyhaj, melyhez csapkodó hab ére,
Sötétesen simúlt el vállain,
Epedt szemérem ült tekintetére,
Félénk mosolygás lengett ajkain,
S lebegve száll a partra kellemében,
S öröm tenyész körűlte, mint keblében.

6

Szép, mint pályája kezdetén Auróra,
Keggyel teljes, mint Luna jön elő,
Nyílt szívvel minden szépre, minden jóra,
Az égbe gráciák közt hág fel ő.
Minden tekintet száll a lankadóra,
Mindent utána vonz egy bájerő,
De tisztán áll a Charis istennéje,
S csak némán leng a kívánság feléje.

7

Mind boldogok, kik itt az égben vannak.
Mond s földre szálla kísérőivel
A földlakónak, a boldogtalannak
Nyugtot szerezni lágy érzésivel:
S itt, kik felé remegnek és rohannak,
Oltárán változólag fogja fel,
Dereng azokban egy szelíd indúlat,
S e vad csoport emésztő lángra gyúlad.

8

Azok felett, mint hajnal csillagzatja,
Jelen meg a derűlő szeretet,
Ezekre villámként csap lángozatja,
És öszvezúz reményt és életet.
Ott a jövendőt rózsa közt mutatja,
Útadba szór itt csak tövíseket,
Mert tiszta hely a gráciának honja,
S elvész, kitől segédét félrevonja.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 2787
Hiába lettél nagy, dicső hős,
Padisah vagy orosz cár, dölyfös,
Ki nabucoi érzetében
Nem tudja már, hogy hova lépjen.

Szivedben újuló tavasszal
Találkozol egy gyermekarccal,
Ki rózsaláncot vet nyakadba,
Bár láthatatlant, s meg vagy fogva.

Ki ura vagy a seregeknek,
Kit népek, országok rettegnek,
E szép szemeknek sugarától
Remegsz, a földön csúszol-mászol.

Nyögsz térdre esve, jársz négy-kézláb.
Nyom a fejedre csörgő sipkát.
Csinál belőled nagy bolondot,
És okosan, mert így vagy boldog.

Ne bánd, akárki vagy, barátom,
Hogy így van itt e szép világon.
Hogy e kicsiny bársony kezecskék
E földön sorsodat vezessék.

Hogy egy parányi, láthatatlan
Szikrában oly nagy hatalom van.
A dinamitnak egy morzsája
Nagyobb úr, mint a Himalája.

Tövébe, hogyha akna fúrva,
Egy öntudatlan gyermek újja
Érintse meg és hurrah, egyben
A Csimborasszo légbe röppen.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 2816
Szűnt a vihar. Magas égi azúron
nap kivirul puha ködszalagon,
míg a vihar vize messzire-zúgón
hömpölyög, omlik a vad patakon.
Zafina te, jöjj ide: tiszta leánynak
pálma tövén nyit a rózsavirág!
Szikla-magányban a hűs patak árad,
bőgve, zajongva a zord sűrűn át.

Zafina, szemed beragyogja a tájat
puszta vidék is öröm teveled,
ajkadon új szerelem dala támad,
szerte-szitál e csodás üzenet.
Mint kora hajnali szél ha elárad
és belerezdül ezernyi virág;
hegy vize, halkan mosd köves ágyad,
bukva, omolva a szirteken át!

Zafina, dalod teletölti a szívem,
veled a bérci magány se nehéz,
szép szerelem szűze, jöjj ide, hívem,
ajkadon édes a rózsa, a méz.
Zafina, pirulsz? Ártatlan alázat!
Súgva keresd szeretőd ajakát!
És te szerény légy, kis patak: ágad
lágyan ömöljön a völgyeken át.

Érzem: a kebled örömteli mélyén
hogy ver a szív! Csupa könny a szemed:
duzzog a szűz, őrködve erényén.
Zafina, tekintsd ma e bérci vizet:
habra hab omlik, a hab tovavágtat,
úszik a tört kicsi rozmaring-ág;
gyors az idő, mint vad patak árad,
rontva kanyargó medreken át.

Múlik a szépség és fiatalság,
míg mosolyogsz, szerelem szűze te!
Ifjú szívünk csupa láz ma, bolondság,
révület és láng-fény szövete!
Zafina, irígység gerlice-párnak:
búgva sóhajtoz, amint idelát!
Szép szerelem mint dús patak árad,
futva, keringve a réteken át.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 1959