Nyugalmat szeretnék végre!
Napfényt , a dombok oldalán,
szelíd felhőként elsuhanni
onnan,hol bántottak talán.

Nyugalmat szeretnék végre!
Békében élni csöndesen,
és minden rosszat elfeledni,
mielőtt vár a végtelen.

Nyugalmat szeretnék végre!
Békét,és kedves arcokat!
Hogy eltudjam temetni végre,
mi minden ízemben felkavar.

Nyugalmat szeretnék végre!
Hogy ne vágyjak vissza már soha,
s hogy ne érezzem ha könnyeket hord
szemembe a szülőföld pora.

Te vagy nekem ezen a földön
ki mindenkor mellettem maradt,
te vagy nekem ezen a földön,
ki megérti minden gondomat.

Te vagy nekem,ki átölelt engem
borongós,hűvös éjjelen,
te vagy nekem ki őrizte álmom,
s nem riasztott el semmi sem.

Te vagy nekem ki vigaszt nyújt nékem
ha nem bírom már a sorsomat,
te vagy nekem ,ki új reményt ébreszt,
mikor már semmim sem maradt.

Csak te vagy nekem! Maradj itt végleg!
Nélküled semmim sem marad!
Nem kérek mást, csak szoríts magadhoz,
hogy feledjem minden gondomat.

Zimankós gonosz tél!Elvettél tőlem
mindent mi kedves volt nekem,
dühöngő szeleddel mindent felkavartál,
s pokollá tetted életem.

Zimankós hideg tél!Ne hidd hogy győzhetsz!
Nem fog megtörni semmi sem!
Pusztító erőddel úgy is szembeszállok,
s viharként tombolva elveszem!

Most gúzsba kötve béklyóba zúztál,
rám kötve fagyos láncodat,
lelkemre jégvirágot szórtál,
szótlanra fagyasztva ajkamat!

De maradt a lelkemben szikra!
Mit oltani el nem tudsz soha!
Mely bennem izzik és parázslik,
s letépi fagyos láncodat!

Én izzó parázzsal dobom vissza
ami belőle megmarad,
letörve pusztító erődet
amíg már semmi sem marad!

Ne bánts már MÚLT, maradj veszteg,
elkövettem sok-sok hibát,
ne büntess, hisz lelkem retteg,
unom már a sok kritikát.

Ne bánts már MÚLT, engedj végre,
nem vádollak, veled éltem,
megtanultam nézni égre,
imádságra hajlik térdem.

Ne bánts már MÚLT, elengedlek,
érted mit sem tehetek már,
helye nincs a kételyeknek,
üres már a méregpohár.

Ne bánts már MÚLT, emlékezzél,
voltál igaz, jó barátom,
fogadd el, hogy ködbe vesztél,
nem lehetsz már a világom.

Ne bánts már MÚLT, én sem bántlak,
hisz voltál igaz oktatóm,
harag nélkül elbocsátlak,
Isten veled hű tanítóm.

Mikor kis száját formálgatva
először mondja ki:mama,
arcod ujjával megsimítva
az lesz a legnagyobb csoda.

Mikor arcodon végigszántva
apró kis puszit hintve szét,
csöpp kis szájával megérintve
lelkedbe vigaszt szórva szét.

Nem bánod mi volt már tegnap,
új erőt csöpögtet beléd,
csöppnyi lényével azt sugallva
Ne add fel!Mindig van remény!