A bizalom törékeny érzés,
Ha megvan, észre sem veszed.
Természetes megbízni másban,
Rágondolni sem kell neked.
Bárhogy fordul az életed,
Van valakid ki egy veled.

De, egyszer pattan valami.
Kételyek gyűlnek, járnak körbe.
Tennéd félre, de bennt az agyban
A bizalom már összetörve.
Tán ok nélkül ölöd magad,
De a gyanú az ott marad.

Elaltatod érvekkel, mégis
Újra felébred, rág belül.
Ha a bizalmat elvesztetted,
Még az álom is elkerül.
Csak fekszel, s a gond körbejár,
Elkergeted, visszatalál.

Ha eltépték bizalmad szálát,
Összekötözni oly nehéz.
Ha mégis hited visszanyerted
S a kételkedés elenyész,
Őrizd, mint békéd olajágát,
Ápold a bizalom virágát.

Aki bizalmát benned látja,
Vigyázz, hogy soha meg ne bánja.

Úgy óvtalak ,mint a bimbódzó virágot,
hogy tenéked ontsa minden illatát,
úgy vártalak mint a felkelő nap fényét,
hogy reád vetítse első sugarát.

Úgy kísértelek, mint a lenge szellő
eltakarva tőled minden felleget,
őriztem álmod reményt adva néked,
s mégis eltakarnak sötét fellegek.

Úgy akartam ,hogy több lehessél nálam,
s neked adtam volna érte mindenem!
Úgy szerettem volna melletted maradni,
de nem kísérhetem minden léptedet.

Úgy szeretném hogy megérezd végre,
minden pillanatban téged féltelek,
s most is !Akár egy gyönge kis virágot!
Minden erőmmel téged védelek!

Mit számít az hogy hányan állnak sorba
tőled remélve lopott csókokat?
Talán jut néked néhány boldog óra,
De lesz e ki holnap melletted marad?

Mit számít az hogy hányan várják tőled
az elmúlt szenvedélyt,s lopott örömet?
Bár téged csókolnak mégis mást szeretnek,
s holnapra talán egyedül leszel.

Mit számít az hogy mennyi bókot kaptál?
Hányan gondolják vajon komolyan?
Hányan maradnak vajon majd melled,
amikor eljő a hűvös alkonyat?

Mit számít az, hogy mit gondolsz most rólam?
Ne gondold azt hogy játékod leszek!
Inkább eltűnök a zúgó téli széllel,
mintsem elviseljem minden gőgödet!

Miért hiszed hogy egyetlen szóra
feledni tudom mit tettél velem?
Miért hiszed hogy néhány kedves szóval
rabul ejtheted meggyötört szívem?

Miért hiszed hogy nem süt rám a napfény
ha nem áramlik rám arcod mosolya?
Miért hiszed hogy nem jöhet már senki,
s csak te tudod oltani forró szomjamat?

Miért hiszed hogy te vagy csak a földön
az egyetlen akit szeretni lehet?
Miért hiszed hogy megbocsájtok mindent
ha felszárítod hulló könnyemet?

Miért hiszed hogy nem tudlak feledni,
s hogy megbocsájtom minden bűnödet?
Miért hiszed hogy néhány ölelésért
el tudnám viselni minden gőgödet?

Mért nem hiszed hogy nem várok rád többé,
s nem jelentesz már semmit sem nekem?
Mért nem hiszed hogy végleg elvesztettél?
Nem akarlak már többé látni sem!

Bolond világ ez amelyben élünk,
minden gonosz,és oly reménytelen,
sötét ármánnyal elrabolják tőlünk
ami miénk volt, s észre sem veszed!

Bolond világ ez hol oly nehéz élni,
s messze menni vágyom szüntelen,
oly messze ahol zöld még a fű is,
s talán néhol még virág is terem.

Bolond világ ez, hol az ember élet
kevesebb, mint egy kóbor kutya!
Bolond világ , hol elvehetnek mindent,
hiába van zárva bárki otthona!

Bolond világ , hol dőzsöl a gazdag,
s fillérekért reszket a szegény,
a tisztes munkából nem jut már kenyérre,
s biztos holnap csak emlékedben él.

Bolond világ, hol bezárul az ajtó,
hiába döngetik beteg gyermekek,
a gazdag sunyít ,kincseit számlálva,
míg a szegények egymásnak gyűjtenek.

Bolond világ ez! Térjetek már észhez!
És ne egymásra irigykedjetek!
Hiába jut most több egy-két falattal,
holnap egyformán lesz üres zsebetek!

Bolond világ ez !Fogjatok hát össze!
Hisz egyformán nyúznak titeket!
Űzzétek el, ki koldusbotra juttat,
cseléddé téve gyermekeitek!