Siess kedves. A horizonton már
lassan gyűlnek a fellegek,
fut az idő, s a mi homokóránk,
oly gyorsan, szédítőn pereg.

Lassan az éj kibontja szárnyát,
sötét leplével küldve le,
és én aggódom. Ki tudja azt, hogy
meddig maradok még neked.

Rohan a perc és múlik az élet.
Fáj, és annyira féltelek,
nekem mindennap akkor szép csak,
amikor itt vagyok veled.

Siess kedves. Hisz rövid az élet,
és én annyira szeretek
mindent, ami csak hozzád fűz és
csapong bennem az érzelem.

Versenyt futni a rút idővel
nem tudsz. S ha nem leszek veled,
ki őrizi a lépteid majd,
s lesz e más, aki így szeret?

Adj, helyet magad mellett kérlek,
hiszen tudod, hogy nélküled,
minden perc, minden eltöltött óra,
keserves kín és gyötrelem.

Hadd legyek veled minden este,
s mikor fáradtan érkezel,
átveszem majd a vállaidról
a súlyt, mely a lelked őrli fel.

Tudom: most rossz időket élünk.
Fáj. És úgy tépi szívemet!
Őrjítő ez a messzeség, mely
elválaszt tőled kedvesem.

Lelkem most vad viharként tombol,
mint egy vulkán, és úgy remeg,
nem bírnám ki, ha bármi érne,
hiszen te vagy a mindenem.

Te vagy a szikra, mely még éltet,
s a tűz is, amely úgy lángra kelt,
amikor nem vagy, szinte éget,
s néha félek, hogy megsebez.

Adj, helyet magad mellett kérlek,
s szeress úgy, ahogy én teszem,
most míg itt vagyok, hisz egy perc csak,
s elragadhat az éj szele.

Jó volna néha mindent újra élni,
lelassítva a száguldó időt,
s kérve kérni, hogy álljon meg egy percre,
csak míg a hajnal pírja újra jő.

Megtenni azt, mit sűrű rohanásban
valahogy soha nem maradt időm,
s újra álmodni minden egyes álmot,
mely olyan szép volt, de vissza sose jő.

Feledni mindent, mindent, ami bántott,
szeretni szívből úgy, mint azelőtt,
magamhoz ölelni az egész világot,
s hinni, hogy sokkal jobb lesz, ami jön.

Visszaemlékszem, Marianna!
Kirándultunk együtt a „fásba”…
Vittünk nyársakat, meg
Ami nem égett meg!
Tüzeltünk… beettünk a „fásba”!

Jó volt veled együtt, tisztásba…
Belementünk, jó nagy vitákba…
Fűbe döntöttelek,
Megállt… nálad lélek.
Lettél, homlokcsók birtokosa.

Láttam szemedben a megnyugvást,
Társaságban élveztük egymást.
Termosz előkerült,
Kávézni sikerült.
Nem éltünk… barátság tagadást!

Vecsés, 2020. október 3. – Kustra Ferenc – Romantikus LIMERIK csokor

Megjött az ősz, már esik az eső,
Sőt, téliesre fordult az idő.
Este korán elülnek a tyúkok,
Fázósan kongatnak a harangok.

A szánkók, már lassan ébredeznek,
A hóemberek meg éledeznek.
Igaz, még hó nem esett piheként,
De répa már várja, az orraként.

Télnek főleg gyerekek örülnek,
Sofőrök többnyire mérgelődnek.
Reggelente köd van és túl vastag,
A kedvünk ettől olyan hervatag.

Pedig a tél szép s nem csak csúnya,
Van benne báj, nem csak kardfoga.
Minden felöltözik fehér hóval,
Illessük néha, talán jó szóval.

Budapest, 1997. december l. - Kustra Ferenc József