A saját kék madaraim az én saját lelkemben laknak,
De ha a sors úgy hozza, kell-muszáj, akkor megmutatkoznak…
A saját kék madaraim az én saját lelkemben laknak.
Ahogy fogynak a napjaim, eltűnnek a vágyak,
És úgy látom, hogy felettem csak nőnek az árnyak…

Minden más fogyóban,
Halál dagadóban…
Minden más fogyóban.
Érdekes, kiket szeretnem lehetne,
Fogyóban vannak… halál lehelete…
Érdekes, kiket szeretnem lehetne.
Ha majd végleg és teljesen elfogy a levegőm,
Lelkem is megszűnik, már nem lesz ő az epedőm…
Ha majd végleg és teljesen elfogy a levegőm.
Arra azért sokat gondolok, hogy öregen majd elfogyok,
Lélekpolcomra már úgy, bizony semmit pakolni nem fogok…
Arra azért sokat gondolok, hogy öregen majd elfogyok.
Még most az én kék madaraim, de, ha lehet nekik, akkor mutatkoznak,
Hősiesen mosolyokat és kellemes szeretetet is fakasztanak...
Még most az én kék madaraim, de, ha lehet nekik, akkor mutatkoznak.
Vecsés, 2016. december 1. - Kustra Ferenc József – íródott: önéletrajzi írásként és 3 soros-zárttükrösben az élet végének a közeledtéről…

Tele van a világ, hangsúlyos, szép szavakkal,
Az ember meg papol a jóról és a szépről,
Közben meg éli életét, vaskos hazugságokkal,
Mert nem vevő a valós állításokra, már régről.
Modern ember agya többségében kimosott,
Mint a használt, régifajta gyermekpelenka.
Mit hall, nem tudja felfogni, neki az nem tisztázott.
Agya is olyan unalmas, mint egy gumipelenka.
Emberek többsége, maga a terelt tömeg,
Nem tudja, hogy csődtömeg.
*
Harsogja a maga igazságát,
Fennen hirdeti szabadságát,
Elárulja, a taposhatóságát.
*
Kommunikálni nem képes,
Szájából a szó, mind véres…
Magának készséges.
*
Mindenhonnan hallani az oly’ szép szavakat.
Ne hidd a hazugságokat.
*
Versenyben hordja rőzsét
Vasorrú bábával, vesszőjét.
Hiszi, több lesz! Fenét…
*
Kirándulni centerbe jár,
Ott hallott dicséretet már,
Mit hazavisz, bélsár.
*
Ne hagyd magad, szívják véredet,
Itt a tavasz, megjött kikelet…
*
Álomban kószál
Az elérhetetlenség.
Vágy teljesülés.
*
Szerelem jege
Akit elért, elveszett!
Zöld szemű szörny les…
*
Nevetés, lehet,
Hogy fájdalom álarca.
Mindig mosolyogj?
Vecsés, 2015. április 25. – Kustra Ferenc József- Versben, 10 szavasokban és senrjúban…
Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szavakat kombinál. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.

A szomszédban fölütötte a fejét a -vészjóslón veszélyes- háború és világháborús világhelyzet?
(senrjon trió)
Rengeteg -gyorsan- halál!
Segítség nincs... kit, hol ér utol.
Van-e szelleme?
*
Van sok-sok gyerekhalál!
Felnőtt kosok a felelősök.
Van-e szelleme?
*
Végül kihalt családok!
Fronton vagy otthon, 'nekik' mindegy...
Van-e szelleme?
*
(leoninus csokor)
A finomság lényege hiányzik a háborúból... mondom ki én nagy igazságból.
A fegyvergyáros kosok szerint élvezet a háború... ez az állitásom nagy bú.
A gazdagok háborúból tovább gazdagodnak... helyt adok emberi sajnálatnak!
*
Már megírtam, ez fekete kosok műve, az Óperencián túlinak koncert-műve!
A háborútól teljesen el-, és lepusztított lelkek, majd' bizton' lélekpuszták lesznek.
Borzalmas: gyerekek még ki sem fejlődtek, de már lélekpusztában, talán árván élnek...
*
Lőnek és bombáznak komótosan csak tovább! Katonák hullanak, mint ősszel a legyek...
Tv-ben mondják hátországban korrupció! Ez maga az önérvényesítő produkció...
*
Esti mesében néztem, messzebb is van korrupció: úgyhogy ez már alapkoncepció =
Nemcsak az Ópe' tengeren túl vannak korruptok, ha van még élő, ők is: bogumilok?
Mesében van azt is, hogy ez a nagy kreáció egy nagyon alávetett pozíció.
Valahol az üvegpalotában a király, akarja... degradáció... Ó, nagy király!
*
Mesében mondták, ?egy szó, mint száz?: Átvették máshonan, vágyjunk mi is úgy, ez már nagy ukáz!
Most is lőnek, Híradóban mutatja a film, ahogy katona összeesik... halódó!
Mesélték, irány a frontra az új tankok, mert tudniuk kell, ezzel működnek e harcok...
A mesélő narrátor hangja már csuklott, halottak száma, csak emelkedőt mutatott...
*
Hallottam a narrátor mély levegőt vett, mert napi esti mese, belőle is kivett...
Ő narrálja a front mozgását, meg elmagyarázza a páncélosok kigyulladását!
*
A háború nem maga a tökély, pedig a halál -nekünk- már kellően kevély...
A háború nem lehet nagy tökély, amikor az emberiségnek, gennyes fekély...
A háború nem jó, de fontos fegyvergyártóknak, akik imigyen, tovább gazdagodnak...
A háború nem jó, de fontos a sleppnek, mert hatalomra, milliókra is szert tesznek...
A háború nem jó, de fontos gazdagoknak, imigyen a klánok tovább gazdagoknak...
A háború nem jó, mert hullahegyek gyártója... gazdag meg otthon pénze számolója...
*
A háborúk, míg dolgoznak, halál őrzői! Sőt, a létrejött pusztaságok őrzői...
A háború maga a sötét éjszaka, főként, hogy a gazdag nem néz oda, oly' rosszként...
A háború idején napsugár bárányfelhők mögé bújik, utája mindezt, látszik...
*
A háború nem csak olyan, mint sötét éjszaka... de, mint a 'szenny egy vödörben' koromja!
A háború fekete-birka kosok játéka, pusztáikon 'hőség, fagy' csudasága!
Vecsés, 2023. szeptember 7. -Kustra Ferenc József- íródott: íródott a világ, az emberiség jelen történelmi, háborús és nagy katasztrófát-jelző helyzetéről. ?Nyugaton a helyzet változatlan?.

Látunk egy közeli háborút, mert fölütötte a fejét a -majdnem- világháborús világhelyzet?
(Össztűz!)
Elhangzik a szó, katonák rárántják a závárt,
Meghúzzák a ravaszt is, megölik szembe kádárt!
Nem is tudja senki, ki van a túloldalon,
Egy mozdulat, két másodperc?napfény halotton.
(Gyorstűz!)
Akik derékig mutatkoztak, már halottak,
Ha föntről visszanéznek, nagyon bánatosak.
Katonák derékig meglőve, már nem családosak?
Halott katonák, volt gyerekesek? nem családosak!
(Szórványtűz!)
Minden harmadik fegyveres nyit teljes tüzet,
Van, hogy ezzel is elérik a célt, eleget!
Van, hogy ettől ellen lekushad, épp' eleget!
(Egyéni célra tartás és tűz!)
Kiképzetlen katona, azt sem tudja mi lőhető!
Kiképzett katona fegyvere már nem elültöltő?
Kiképzetlen katona lesz besorozás első halottja?
Kiképzett katona lehet eltévedt golyó áldozata!
(Katonai gondolatok két tűzparancs között!
leoninus)
Anyám, apám szeretlek benneteket, látlak még életben benneteket?
Asszonykám, gyerekeket? vajon fel foglak nevelni én benneteket?
Drága családom, jól orrba vágott a háború, lelkemben hiányotok a bú!
Drága családom, lesz még együtt karácsony? Itt ez maga a mákony?
Drágáim? hol laktok, van fedeletek? Vagy egy romos árokban leledzetek?
Barátaim, ti vagytok még, vagy a front már elnyelt? akkor meg éltek még?
A papunknak van, akinek misét tarthat? Papunk Istenről kinyilváníthat?
A túra kerékpáros egyletben még vannak? Még versenyezni velem is akarnak?
Vajon a sakkegylet még nagy összetartó erő? Most, de nagy menedékhelyünk lenne ő?
Apám a lakatosműhelyem még megvan? Vagy lebombázták? mások mondják: ugyan??
Anyám, vigyázz apámra, főzz neki, mint cukrosnak? Te is ezt edd, jót tesz a hasnak.
Asszonykám, ha még van mesekönyv, esténként olvas nekik, imakönyv nekik mesekönyv!
Bobikám, újfundlandi kutyusom még megvan? Mondjátok neki, jövők, ha itt vége van?
Hmm? nem gondolkozok ellenségen, nem bántott! Ilyen hatalmasokat világ még nem látott?
(Kézigránát-sorozat!
leoninus duó)
Feküdj, gránát! Ordította a parancsnok? később nem mind álltak föl a harcosok!
Süvítés! Feküdj(!) és parancsnok lerogyott? Kazettás bomba nagy hatást hagyott?
Dörrenés a bunkerben? fegyver tisztítási módszere volt a katonának helytelen?
Bármi van, csak újra parancs = tűz! Jó a tankosoknak, kisablakon még a nap betűz?
Errefelé már háromszázezer katonasír van! Kit érdekelt, hogy otthon dolguk van?
Látom, hogy férfi nélkül marad ezen ország? Itt ez az új, demokratikus valóság!
Vecsés, 2023. július 13. ? Kustra Ferenc József- íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális- történelmi helyzetéről. Naponta láthatjuk, minden TV híradóban a videókat is?

Vándorok vagyunk itt a földön,
kölcsön kaptuk az életet
Istentől, és Ő dönt majd arról,
ki, meddig marad idelent.
Mint mosott kavics a patakparton,
melyet a víz már kivetett,
éppen úgy vagyunk számkivetve,
s várjuk azt, aki észrevesz.
Várunk arra a tiszta hangra,
mint patak, ha csobban friss vize,
s hullámot vetve messze visz majd
oda, ahol még jobb lehet.
Vándorok vagyunk. S tudjuk azt, hogy
egyszer mindennek vége lesz,
mégis vágyjuk, hogy még sokáig
boldogok lehessünk idelent.
Vágyjuk azt a kis melegséget,
amely belsőnkben árad el,
éppen úgy, ahogy a vér az
erünkben lassan csergedez.
Ragaszkodunk az utolsó percig
létünkhöz, mindegy, hogy milyen,
mégis küzdünk, hisz szeretni vágyunk
mindaddig, míg a vég jön el.
kölcsön kaptuk az életet
Istentől, és Ő dönt majd arról,
ki, meddig marad idelent.
Mint mosott kavics a patakparton,
melyet a víz már kivetett,
éppen úgy vagyunk számkivetve,
s várjuk azt, aki észrevesz.
Várunk arra a tiszta hangra,
mint patak, ha csobban friss vize,
s hullámot vetve messze visz majd
oda, ahol még jobb lehet.
Vándorok vagyunk. S tudjuk azt, hogy
egyszer mindennek vége lesz,
mégis vágyjuk, hogy még sokáig
boldogok lehessünk idelent.
Vágyjuk azt a kis melegséget,
amely belsőnkben árad el,
éppen úgy, ahogy a vér az
erünkben lassan csergedez.
Ragaszkodunk az utolsó percig
létünkhöz, mindegy, hogy milyen,
mégis küzdünk, hisz szeretni vágyunk
mindaddig, míg a vég jön el.