Pokol

Egyre mélyebbre a spirális sötétségben
A borzalmak fokozódnak és szaporodnak.
Nincs többé lelkiismeret-furdalás, csak kétségbeesés
Amint az égő kén bűze
Áthatja a levegő súlyos komorságát.
Dantén kívül bármely más utazó
döbbent kiáltással kérdezhetné:
– Ez valóban az isteni rendelet lehet?

Purgatórium

A Földhöz hasonlóan a Purgatórium is egy hely
Hol a küzdelem és folyamatos törekvés ural,
Talán maga a Föld, melynek valamilyen oknál fogva
Az igazi célja félre lett értve.
A mindennapi kenyerünket homlokunk verejtékével keressük,
A boldogságot meg kell érdemelni, de milyen áron és hogyan?
Azok számára, akik bátrak, a világ csak egy szín játék
Amelyben minden pillanatban a játékos vagy vethet, vagy arathat.

Mennyország

Egy szép álom, de nem több mint álom,
Amelyben a körök csupán egy mennyei játék szimbólumai.
Azok, akik felfelé néznek, tudják, hogy még az ég sem stabil,
hanem állandó változatokon megy keresztül.
A hatalmas lehetőségek óraműve ketyeg.
És amikor lejár az óra, és kihunynak a csillagok,
Megszűnnek a mennyek, a poklok, és a purgatóriumok.
Csak néma sötétség, és talán egy új kezdetnek távoli hajnala.

Életről, látomás… versben, HIAQ –ban, apevában és 10 szavasban.

Fény nincs már létemben,
Elvesztem lét tévútjain.
Szenvedés életem.
*
Gyertyaláng, mint az élet, fénye iránytű,
Szerintem meg mocskos az élet, egy tetű.
Elképzelni sem tudom, milyen ki, boldog…
Az én lelkem gúzsba van kötve, csak óg-móg.
*
Bús,
Komor
Életem,
Boldogságom
Koporsója lett.
*
Mint másnak is, vannak kis és nagy vágyaim,
Teszek értük, vagdalkoznak kardlapjaim.
Mindez kevés, csak a levegőt suhintom,
Üres az életem, nekem nincs megváltóm.
*
Vágyaim nem apadnak,
Élni szeretnék... hiába! Életemben már, mindent learattak...

Vecsés, 1999. szeptember 18. – Szabadka, 2017. október 7. – Kustra Ferenc József – a verset én írtam, a HIAQ –t, az apevát, a tízszavast, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit.
A vegyes címe: „Céltalan élet”.

A sas madár könnyedén kel szárnyra.
Enyhe szélben lassan magasabbra száll.
Én éber, lelkes szemekkel követem,
és részemre az idő csodásan megáll.

Villám sebességgel halad a gyorsvonat,
és a tarka, dombos táj szembe rohan velem,
A valóság nem más mint röppenő pillanat,
a csalfa idő viszont léha és féktelen.

Ilyen volt életem is: hosszú,
komor órák és csekély pillanatok,
de most hogy megőszültem
már az időn kívül vagyok.

Úgy ültek a bíróságban mint sötét baglyok,
és én, szegény patkány, bírálatuk áldozata lettem.
Pofám fel volt tépve mint egy nyúlszáj, és
válaszomat csak dadogni tudtam kérdésükre:
- Ön-vé-del-em volt, ura-im!
Nincs mi-ért bűn-hőd-nöm.
Láthatják kése mi kárt okozott,
Nem volt más hátra, magam is késhez kaptam,
hogy hamar véget vessek e csúnya dolognak.

De ők, sötét és komor baglyok,
ítéletükkel hamar elcsendítettek,
mondván hogy ismerik fajtámat,
és bármi ellenkezés részemről
csak még súlyosabbá teszi a vádat.
Íme, Párizs határain kívül elűzésre voltam ítélve,
és ráadásul hatvan sajogó botütést is kaptam,
Télen üres zsebbel még Párizsban is nehéz megélni -
s most a fagyott vadon a város falain kívül
lett a szánalmas igám és Kálváriám.

Isten veled, Párizs, te ravasz, vén szerető!
Remélem kocsmáidban sosem fognak csüggedni az ivók.
A bor mely oly bőkezüen ömlik a serlegekbe,
mindenféle népség bajainak marad legjobb gyógyszere.
Talán egy rövid ideig Pierre és Jacques
még emlékemre emelnek egy pár poharat,
egymás hátát veregetik, és játszósan
azon veszekednek hogy melyikük fizet,
de ha már eleget ittak, visszaemlékeznek arra
hogy nekik még mennyivel is tartozok.
E kölcsönt majd buzgón visszanyerik
volt szeretőm fehér combjai közt, míg én,
ki addigra már garantált eledel leszek
falánk farkasok fogai közt, kívánok
nektek egy jól fűtött és kellemes telet,
és könnyes szemmel végső búcsút veszek.

Tizenhat éves voltam mint néztem
hogy apám magyar könyveit dédelgeti.
Én már akkor tépődtem magyarságom
és új hazám szokásai és értékei között.
mert saját egyéniségem meg kellett védeni.

Apám megjegyezte hogy már nem is
vagyok e családnak része, hanem csak
úgy viselkedek mint egy udvarias vendég.
Magyarnak lenni külföldön nekem nem volt elég,
mert buzdítva hívott egy egész új nemzedék.

Céljaim már különböztek a szokottnál
és arra törekedtem hogy itt az idegenben
minél hamarabb beilleszkedjek.
Más lett a felfogásom, nézetem,
de magyarságom mégsem feledtem.

Politikám, ízlésem, szeszélyeim sokat változtak,
de még húsz évvel szüleim halála után
még mindig csak kutatok és keresek,
és messze szűlőföldemtől búsan, komoran,
és egymagamban, idegen vizeken evezek.