Idő 
Értékelés 
Értékelés Első, id. Kustra Ferenc volt a nagyapám,
Neje, Szivák Mária meg a nagymamám.
Foglakozása ácsmester volt, robotolt.
Nagymama, mint háztartásbeli otthon volt.
Nagyapa jó ember volt emlékszem,
Nem ért rá, nem sokat játszott velem.
Nagymama főzött és sütött tortát,
Ő csinálta a legjobb matutkát.
Róluk kevesebb, de jó az emlékem,
Nagyon szerettek, erre is emlékszem.
Sírjukon látom, kint van a fényképük,
Így nem halványul el kedves emlékük.
Gyermekkorom szép emlékei voltak,
Jó nevelésemhez hozzájárultak.
Sajnos örökké ök sem élhettek,
De a szívember tovább léteznek…
Vecsés, 1998. november 17. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Neje, Szivák Mária meg a nagymamám.
Foglakozása ácsmester volt, robotolt.
Nagymama, mint háztartásbeli otthon volt.
Nagyapa jó ember volt emlékszem,
Nem ért rá, nem sokat játszott velem.
Nagymama főzött és sütött tortát,
Ő csinálta a legjobb matutkát.
Róluk kevesebb, de jó az emlékem,
Nagyon szerettek, erre is emlékszem.
Sírjukon látom, kint van a fényképük,
Így nem halványul el kedves emlékük.
Gyermekkorom szép emlékei voltak,
Jó nevelésemhez hozzájárultak.
Sajnos örökké ök sem élhettek,
De a szívember tovább léteznek…
Vecsés, 1998. november 17. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Jenei József volt a nagyapám,
Dein Anna meg a jó nagymamám.
Nagyapa szakmája, patkoló kovács,
Pipafüstbe biz' fojtogatta krachács.
A k. und k.- ban a huszároknál szolgált,
Ott egy lovashadosztályt kiszolgált.
Galíciában... ott állomásoztak,
Oroszokkal időnként csatároztak.
Érdekeseket mesélt az, időkről,
Meg a huszár-szokás, bajuszpedrőről.
Értett a lovakhoz, állatokhoz,
Kocsigyártáshoz és patkoláshoz.
Nemcsak kovácsmester, de paraszt is volt,
Földje, szőlője és legelője volt.
Ló meg tehén, disznó és baromfi,
Ezeket neki kellett tartani.
Szép, nagy fehér huszárbajusza volt,
Az biztos, hogy az mindig pödrött volt.
Pipázott, mint régi huszárember,
Én csodáltam Őt, mint gyerekember.
Én voltam a fiú unokája,
A kedvence és a kis pajtása.
Szeretett és kényeztetett engem,
Mikor vele voltam örült lelkem...
Nagymama jól főzött, igen jól sütött,
Legjobb rántotta volt, mit összeütött.
A tojás lébe paprikát kevert,
Sütés után piros, márványos lett.
Sajnos már nagyon régen meghaltak,
De emlékszem, nekem jót akartak.
Bizony kit szeretünk örökké nem él,
De emlékük örökre szívemben él.
Vecsés, 1998. november 17. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Dein Anna meg a jó nagymamám.
Nagyapa szakmája, patkoló kovács,
Pipafüstbe biz' fojtogatta krachács.
A k. und k.- ban a huszároknál szolgált,
Ott egy lovashadosztályt kiszolgált.
Galíciában... ott állomásoztak,
Oroszokkal időnként csatároztak.
Érdekeseket mesélt az, időkről,
Meg a huszár-szokás, bajuszpedrőről.
Értett a lovakhoz, állatokhoz,
Kocsigyártáshoz és patkoláshoz.
Nemcsak kovácsmester, de paraszt is volt,
Földje, szőlője és legelője volt.
Ló meg tehén, disznó és baromfi,
Ezeket neki kellett tartani.
Szép, nagy fehér huszárbajusza volt,
Az biztos, hogy az mindig pödrött volt.
Pipázott, mint régi huszárember,
Én csodáltam Őt, mint gyerekember.
Én voltam a fiú unokája,
A kedvence és a kis pajtása.
Szeretett és kényeztetett engem,
Mikor vele voltam örült lelkem...
Nagymama jól főzött, igen jól sütött,
Legjobb rántotta volt, mit összeütött.
A tojás lébe paprikát kevert,
Sütés után piros, márványos lett.
Sajnos már nagyon régen meghaltak,
De emlékszem, nekem jót akartak.
Bizony kit szeretünk örökké nem él,
De emlékük örökre szívemben él.
Vecsés, 1998. november 17. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Nyár van, minden virul és minden zöld,
Új élet fakad, jó a termőföld.
Edina első gyermekét várja,
Tűkön ül már, az Uncsi nagyanyja.
Én is be lettem fogva dolgozni,
Pelenkázó asztalt kell gyártani.
Lesz benne polc, sőt lesz az oldalán!
Ezt fogjuk használni, rögvest, talán?
Abba, régi kiságyban fog aludni,
Melyben Anyukája szokott tentizni.
Sőt hordani fogja, anyja kis ingét,
Ki gondolta, ennek lehetőségét?
Doktor Pajor Attila azt mondta,
Két hét kell még. Addig ő kihúzza.
Vagy jöjjön meg július végéig,
Mert szabadságra megy, álló hétig.
No, kölyök, fel van adva... ez a lecke,
Mikor jelenik meg a kis fejecske?
Jó doktor bácsi is szeretné látni,
Világra jövetelnél, asszisztálni…
Kis Vackot, én fognám már ölembe,
Nagyi meg tenné a fürdővízbe.
No, nem baj, e kis időt kivárjuk,
Hogy minden rendben legyen, drukkolunk.
Budapest, 1998. július 4. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.
Új élet fakad, jó a termőföld.
Edina első gyermekét várja,
Tűkön ül már, az Uncsi nagyanyja.
Én is be lettem fogva dolgozni,
Pelenkázó asztalt kell gyártani.
Lesz benne polc, sőt lesz az oldalán!
Ezt fogjuk használni, rögvest, talán?
Abba, régi kiságyban fog aludni,
Melyben Anyukája szokott tentizni.
Sőt hordani fogja, anyja kis ingét,
Ki gondolta, ennek lehetőségét?
Doktor Pajor Attila azt mondta,
Két hét kell még. Addig ő kihúzza.
Vagy jöjjön meg július végéig,
Mert szabadságra megy, álló hétig.
No, kölyök, fel van adva... ez a lecke,
Mikor jelenik meg a kis fejecske?
Jó doktor bácsi is szeretné látni,
Világra jövetelnél, asszisztálni…
Kis Vackot, én fognám már ölembe,
Nagyi meg tenné a fürdővízbe.
No, nem baj, e kis időt kivárjuk,
Hogy minden rendben legyen, drukkolunk.
Budapest, 1998. július 4. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.
Vágyom, hogy gyere Te Annus, hallod?
Ne kérdezz! Ha érkezel Anna…
Mit hozol… szerelem vihara?
Lassan már megszokom,
Lassan már vágyódom…
Viharod, mindent borít Anna.
Előbb csak a vihar szele jő,
Utána érkezik csak a nő.
Lecsapok hirtelen,
Mint szenvedély-isten.
Ne félj! Csak a szívedre törő.
*
Heves vagy Te, heveny stílusban,
De imádlak, minden álmomban!
Csókolnám a szádat,
Meg a nyakicádat!
Öntesz szeretettel… akkorban.
Heves? De milyen... bíz’ az leszek!
Álmodban is veled ott leszek.
Csókot nyakra – szájra,
Nem vagyok szűz lányka.
Szerelem kell mindig a szívnek...
*
Egyszer csendben érkeznél ide,
Tudod, miért várlak ide?
Próbaként… nagy próba...
Szerelem harcosa…
Gyere már Annácskám… jőj ide!
Olyat tőlem ki látott, csendben?
Mint a tolvaj ki lapul lesben?
Ámor harcosaként,
Lelkem gyújtana fényt.
S csiklandós puszit nyomnál estben... Vecsés, 2025. április 1. – Siófok, 2025. augusztus 2. Kustra Ferenc József- írtam: romantikus LIMERIK csokorban, a páratlanokat. A párosokat, Gránicz Éva, poéta-, és szerzőtársam írta.
Ne kérdezz! Ha érkezel Anna…
Mit hozol… szerelem vihara?
Lassan már megszokom,
Lassan már vágyódom…
Viharod, mindent borít Anna.
Előbb csak a vihar szele jő,
Utána érkezik csak a nő.
Lecsapok hirtelen,
Mint szenvedély-isten.
Ne félj! Csak a szívedre törő.
*
Heves vagy Te, heveny stílusban,
De imádlak, minden álmomban!
Csókolnám a szádat,
Meg a nyakicádat!
Öntesz szeretettel… akkorban.
Heves? De milyen... bíz’ az leszek!
Álmodban is veled ott leszek.
Csókot nyakra – szájra,
Nem vagyok szűz lányka.
Szerelem kell mindig a szívnek...
*
Egyszer csendben érkeznél ide,
Tudod, miért várlak ide?
Próbaként… nagy próba...
Szerelem harcosa…
Gyere már Annácskám… jőj ide!
Olyat tőlem ki látott, csendben?
Mint a tolvaj ki lapul lesben?
Ámor harcosaként,
Lelkem gyújtana fényt.
S csiklandós puszit nyomnál estben... Vecsés, 2025. április 1. – Siófok, 2025. augusztus 2. Kustra Ferenc József- írtam: romantikus LIMERIK csokorban, a páratlanokat. A párosokat, Gránicz Éva, poéta-, és szerzőtársam írta.
Minden szó előtt a csend áll.
Üres ég szórja szögesdrót-fényeit,
hol kő-csend szárnyak a szélben felemelnek Istenig.
Ima
Ez a lélek ideje. Ez a maradás. A holnap nélküli jelen.
Az ima, ami már nem kér,
csak van.
Keresztre szegezve
Egyedül vagyok. De nem magam.
Valaki néz. Valaki hallgat.
A csend Isten is, szegek és kalapács hangjai.
Jelenlét
Isten nem beszél, csak jelen van.
Mint víz alatt az emlék,
vagy egy gyermekkori félelem –
örök, hangtalan.
Üres ég szórja szögesdrót-fényeit,
hol kő-csend szárnyak a szélben felemelnek Istenig.
Ima
Ez a lélek ideje. Ez a maradás. A holnap nélküli jelen.
Az ima, ami már nem kér,
csak van.
Keresztre szegezve
Egyedül vagyok. De nem magam.
Valaki néz. Valaki hallgat.
A csend Isten is, szegek és kalapács hangjai.
Jelenlét
Isten nem beszél, csak jelen van.
Mint víz alatt az emlék,
vagy egy gyermekkori félelem –
örök, hangtalan.
