Ugye szeretsz engem,
Akkor is, ha titkolod,
Az én szívemből,
El nem szökhetsz,
Bárhogy is akarod.
Nem hiszem, hogy jó volna,
Mert tudom, hogy szeretsz,
Én szeretlek nem titkolom,
Hát akkor ne tedd Te sem.
Ha nem lehetünk mindig
Egymás karjaiban,
Azért, ha néha találkozunk,
Csókra-csókot adunk.
Boldogság és öröm
Egymásnak kevés jut,
Ölelésünkből nehezen
Fájón szabadulunk.
Akkor is, ha titkolod,
Az én szívemből,
El nem szökhetsz,
Bárhogy is akarod.
Nem hiszem, hogy jó volna,
Mert tudom, hogy szeretsz,
Én szeretlek nem titkolom,
Hát akkor ne tedd Te sem.
Ha nem lehetünk mindig
Egymás karjaiban,
Azért, ha néha találkozunk,
Csókra-csókot adunk.
Boldogság és öröm
Egymásnak kevés jut,
Ölelésünkből nehezen
Fájón szabadulunk.
Miért kell valakit ennyire szeretni?
Miért kell minden szavától remegni?
Mért fáj ha nem látom?Mért fáj ha nem érzem?
Hiszen ha velem van én akkor is vérzem.
Nem lehet valakit csak félig szeretni,
nem elég nekem csak félig megszerezni.
Vagy legyen az enyém testestől egészen,
vagy hagyjon el végleg akkor is ha vérzem.
Még csak egy év és elmész
Magad mögött hagysz mindent
a múltat, engem.
Elfelejtesz,
elfelejted azt, hogy szerettelek.
Moslolyogni fogsz,
hisz boldog vagy,
egy új világ tárul fel előtted
ami talán szebb
talán jobb.
A tudat, hogy elmész
lebénit
Szinte látom, ahogy elsétálsz
és én csak állok könnyes szemekkel.
Most fáj minden
az emlékek, a múlt,
a jelen, a jövő.
Leginkább az fáj,
hogy nem látlak többé.
Csak egy mosoly, egy szó
elég lenne,
akkor el engednélek örökre
Fáj a szivem, szinte vérzik
Hiába,nem gondolsz rám.
Ahogy ülök és e sorokat irom
Szememben millió könnycsepp találkozik
Majd sorban a mélybe zuhannak
Lehetetlen,hogy elengedjelek,
Nem megy szeretlek.
Magad mögött hagysz mindent
a múltat, engem.
Elfelejtesz,
elfelejted azt, hogy szerettelek.
Moslolyogni fogsz,
hisz boldog vagy,
egy új világ tárul fel előtted
ami talán szebb
talán jobb.
A tudat, hogy elmész
lebénit
Szinte látom, ahogy elsétálsz
és én csak állok könnyes szemekkel.
Most fáj minden
az emlékek, a múlt,
a jelen, a jövő.
Leginkább az fáj,
hogy nem látlak többé.
Csak egy mosoly, egy szó
elég lenne,
akkor el engednélek örökre
Fáj a szivem, szinte vérzik
Hiába,nem gondolsz rám.
Ahogy ülök és e sorokat irom
Szememben millió könnycsepp találkozik
Majd sorban a mélybe zuhannak
Lehetetlen,hogy elengedjelek,
Nem megy szeretlek.
Anya a szivem úgy fáj.
Fáj, mert elhagytál.
Mindenki látja, szenvedek.
Nem szeretlek, elengedlek.
Én csak közbe jöttem.
Mint egy selejt termék.
Gyerekkorom számomra egy rossz emlék.
Az életem fonalát egymagam kötöttem.
Az, hogy újra eggyütt leszünk álom.
Évek óta csak a hivásod várom.
Nincs értelme már, kár minden szóért
Köszönet mindenért, köszönet a jóért.
Fáj, mert elhagytál.
Mindenki látja, szenvedek.
Nem szeretlek, elengedlek.
Én csak közbe jöttem.
Mint egy selejt termék.
Gyerekkorom számomra egy rossz emlék.
Az életem fonalát egymagam kötöttem.
Az, hogy újra eggyütt leszünk álom.
Évek óta csak a hivásod várom.
Nincs értelme már, kár minden szóért
Köszönet mindenért, köszönet a jóért.
Öljük ki a szeretetünk,
Azt, mit eddig építettünk!
Öljetek ki az életből!
Azt mondtad én vagyok azaz angyal,
Aki mosolyt hoz, mint száraz karóra
vizet, s örülve kakukkol a falióra
majd ha a vendég fizetett.
A fizetség én vagyok?! Higgyem el?!
...
Csak ne űzz el; adj nekem teret;
a gyermekednek anyatejet...
Azt, mit eddig építettünk!
Öljetek ki az életből!
Azt mondtad én vagyok azaz angyal,
Aki mosolyt hoz, mint száraz karóra
vizet, s örülve kakukkol a falióra
majd ha a vendég fizetett.
A fizetség én vagyok?! Higgyem el?!
...
Csak ne űzz el; adj nekem teret;
a gyermekednek anyatejet...

Értékelés 

