Hazafelé ballagtam,
Cipősarkam elhagytam.
Léptem egyet, léptem kettőt,
Nem leltem a kis tekergőt.

Visszafelé elindultam,
Már egy kicsit felindultan.
Néztem erre, néztem arra,
Rálelte a cipősarkra.

Na megállj te kis ravasz,
Jó gazdád majd felragaszt.
Ilyet mondok, olyat mondok,
Akkor jössz le, csak ha szólok.

De nem fogadott szót a sarkam.
Másnap ismét elhagytam.
Kutattam erre, kutattam arra,
Cipősarkam levagy......sajnálva.

Szép dolog a képzelet, tőle bármi lehetek
Itt van néhány szösszenet, megosztom most veletek.


Egyszer régen angyal voltam, felhők között kóboroltam.
Édesanyát kerestem, mikor rátaláltam, megszülettem.
Utána meg tündér voltam, egész nap csak varázsoltam.
Búra, rögtön derűt hoztam, kacagással gyógyítottam.
Aztán királylány is voltam. Trónon ülve uralkodtam.
Szolgák hada óhajom leste. Mind kegyeim kereste.
Voltam én már vihar is. Tomboltam keményen.
Aztán gyenge szellő lettem, hogy tőlem senki ne féljen.


Egyszer kismadárka voltam, óvó néniknek daloltam.
Először keserves volt dalom, de később elmúlt minden bajom.
Ezután erő bajnok voltam, apámat esténként lebirkóztam.
Vicces volt szegény pára mikor legyőzve esett az ágyra.
Máskor meg modell voltam, anya ruháiba pózoltam.
És ha netán bepiszkoltam én, akkor is ártatlan voltam.
Néha bizony felnőtt voltam, komoly dolgokról szónokoltam.
Ha nem értették háborogtam, azt hiszem ilyenkor tenger voltam.


Egy nyáron én gomba lettem, eső nélkül növekedtem.
Egyik napról a másikra kerültem be az osztályba.
Ó itt aztán minden voltam, nagyon gyorsan váltakoztam.
Reggel még szuperhős voltam, zsámolyokon ugrándoztam,
Délutánra táncművész lettem, népzenére illegettem.
Voltam festő, zongorista kézműves és humorista.
Előfordult, hogy bűvész lettem, ceruzákat eltüntettem.
Olykor meg turista voltam, idegen kultúrát tanultam.


Néha bizony óriás vagyok, ilyenkor felnéznek rám a nagyok.
s mielőtt elérném az eget, anyucinak összemegyek.
Voltam vígan futó patak. Kanyarogtam hegyek alatt.
Itattam part menti bokrokat, szomjazó kis állatokat.
Voltam énekesnő ünnepelt sztár hatalmas primadonna.
Virágcsokrok százai repültek a színpadomra.
És most éppen színésznő vagyok, közönségnek szavalok.
A végén mikor tapsot kapok, ha kell, autogramot adok.


Szép dolog a képzelet, tőle bármi lehetek.
Képzelődjetek velem, maradjatok gyerekek.

„ NE PARÁZNÁLKODJÁL! ”
Írta: Poór Edit

Így szól Isten parancsolata,
Mellyel lelkek fluidszálát óvja,
A testnek, szellemnek, léleknek,
Egységesnek kell maradnia.

Ki szembeszegül e paranccsal,
Vétkezhet testtel vagy lélekkel,
Véthet akárcsak gondolattal,
Csábító érzékiségekkel.

Isten törvénye a házasság,
Házasságon túl paráznaság,
Testek kapcsolódásaikor,
Lélek fluidszálakat sodor.

Ami lezárt volt földi létben,
Sodrás által megnyitja éppen,
A nehéz terhek, betegségek,
Bűn miatt már el nem kerülnek.

Mit a bűnnel magához vonzott,
A lelki fluidszál megbomlott,
Romlott érzés mit tovább adott,
Igaz érzés bepiszkolódott.

Mindahány lélek fel van fűzve,
Istenhez vezetnek szálaik,
De bűnös utakat követve,
Az Úrtól így eltávolodik.

Bolyong csak e földi világban,
Oly keserűen elhagyatva,
Majd, ha Istenhez kezét nyújtja,
A boldogságot megkaphatja.

Aki sosem szeretett
az nem szeret most sem
az hibát keres rajtad
az
megaláz az elvet
akkor örül majd
ha már nem leszel
nem leszel
aki emlékezteti
arra ami őt terheli
aki már nem lesz

miért fáj hát mégis

miért szorong a szíved

más dimenziókban
lehet egy másik
élet
ó annyi szépség van még
ami vár rád
így tréfás öregen a mégis fiatalon
ahol még száz karral szeretnének

ne hagyd magad
nem igaz már régen
amit írtál
a végső menedékre
tövis koszorúk hullnak a fejedről
a megvilágosodástól
a fénytől

odakint ma este hull a hó
hideg van
te is szerethetted
aki már elment
bűnbánó csillagok nyílnak
a feledéstől
kitárt
a tenyeredben

Lehet, hogy valamit kellett volna tennem...
Nem tudom már, csak hogy semmit nem tettem.
Nem tudom hibáztatni magamat, se téged...
Minden esemény úgy kívánta: ez itt érjen véget!

Most már csak egy kósza pillanat, amit érzek...
Kicsit félek, hogy elfelejtelek majd végleg.
Elbúcsúztam már ezerszer, magamban.
Hiányzol! Nincs értelme annak, hogy tagadjam!

Egybefolytak a nappalok, és az éjjelek,
Mindig hulla fáradtan ébredek!
Nem is hasonlítok magamra, azt hiszem...
És egy kicsit el is vesztettem a hitem!

Belefáradtam abba, hogy mindig én tegyek...
Köszönöm, hogy itt voltál, de viszlát! Én megyek.
Minden miattam történt. Én hibáztam, nem te.
Ezen már bocs. De senki sem veszekedne!

Mindenki mindig minden elől csak menekül...
Ha megdicsérnek, te akkor érzed magad remekül!
Amikor magad maradsz, az álca azért lekerül...
Ha nem jössz velem, akkor én megyek egyedül!

Nem tudom melyik a legfontosabb emberi érzelem,
Nekem talán a szeretet, neked meg talán a 'kényelem'!
Emiatt is van bennem ennyi sok félelem,
Benned meg azért lehet ilyen kevés értelem!

Tudom, igazat kell írnom a \'könyvembe\',
Mert nem akarok belefulladni a könnyekbe!
Változott minden, és te nem írhatsz helyettem,
Nem mondhatom hátra dőlve : mindent megtettem!

Harcolok tovább, mert harcolni akarok...
Ez tett, és tesz mindig azzá, aki vagyok!
Egyetlen dolog van, amit jól megtanultam,
Hogy bármi is jöhet... Soha fel ne adjam