Idő 
Értékelés 
Értékelés A tájra, fekete felhőréteg borult,
Ettől még a Nap sugara is lekonyult.
Pár órája, még a Nap sugára zavarta a szemünket,
Ezért még hordani kellett a sötétes napszemüveget.
Most meg már a levegőben van a nagy vihar szele,
De olyan, hogy még el is törhet az esernyőnk nyele.
Ebbe a viharba, bőrig ázhatunk
És nagyon vizes-kócos lesz a hajunk.
Az ősz győzködik, beszél hozzám, én meg csak hallgatom,
Szél, nekem zenél a levéltelen, kopasz ágakon.
Az egyik ágon, két varjú lebzsel.
Mag van a csőrükben, kora reggel.
Az ősz hangja, ahogy szól, zizzen-reccsen... vastag avar
Az árva, de feltámadó szél, még száraz port kavar.
A köd is van már, lassan-lassan felkúszott a sok fára,
Rájuk nehezedik, és eljön az ő ideje, várva
És marad is, míg el nem megy a napnak küldő-szavára.
Fázósan didereg a fák-bokrok oly' meztelen teste,
Őket levetkőztette rohammal a köd tegnap este.
Lombjuk már nincs, bokroknak-fáknak, már onnan, ez nem hull le.
Látom, hogy varjúcsapat repül az alacsony felhők alatt,
Lassan kezd már esni az eső is az elbujt kék ég alatt.
Sok levél, mint levetett gúnya, halomban gyűlik fa alatt.
Ha lány lennék, akkor lehetne hitem is dús keblű,
De azt gondolom, hogy így csak, bánatosan egykedvű.
Tavasz kéne, virulás, napfénysugárból kötegek,
Még tán' azt sem bánnám, ha megjelennének a legyek…
Udvaromban a japán lilaakác lombtalanítva más időkre vár,
Majd jövő tavasszal, aláülök én, ő egyszer csak, maga alatt talál.
Vecsés, 2014, október 11. – Kustra Ferenc József
Ettől még a Nap sugara is lekonyult.
Pár órája, még a Nap sugára zavarta a szemünket,
Ezért még hordani kellett a sötétes napszemüveget.
Most meg már a levegőben van a nagy vihar szele,
De olyan, hogy még el is törhet az esernyőnk nyele.
Ebbe a viharba, bőrig ázhatunk
És nagyon vizes-kócos lesz a hajunk.
Az ősz győzködik, beszél hozzám, én meg csak hallgatom,
Szél, nekem zenél a levéltelen, kopasz ágakon.
Az egyik ágon, két varjú lebzsel.
Mag van a csőrükben, kora reggel.
Az ősz hangja, ahogy szól, zizzen-reccsen... vastag avar
Az árva, de feltámadó szél, még száraz port kavar.
A köd is van már, lassan-lassan felkúszott a sok fára,
Rájuk nehezedik, és eljön az ő ideje, várva
És marad is, míg el nem megy a napnak küldő-szavára.
Fázósan didereg a fák-bokrok oly' meztelen teste,
Őket levetkőztette rohammal a köd tegnap este.
Lombjuk már nincs, bokroknak-fáknak, már onnan, ez nem hull le.
Látom, hogy varjúcsapat repül az alacsony felhők alatt,
Lassan kezd már esni az eső is az elbujt kék ég alatt.
Sok levél, mint levetett gúnya, halomban gyűlik fa alatt.
Ha lány lennék, akkor lehetne hitem is dús keblű,
De azt gondolom, hogy így csak, bánatosan egykedvű.
Tavasz kéne, virulás, napfénysugárból kötegek,
Még tán' azt sem bánnám, ha megjelennének a legyek…
Udvaromban a japán lilaakác lombtalanítva más időkre vár,
Majd jövő tavasszal, aláülök én, ő egyszer csak, maga alatt talál.
Vecsés, 2014, október 11. – Kustra Ferenc József
A poéta munkaeszköze…
Síró lélekkel előveszem ceruzacsonkom,
Ránézek és látom, nekem bizony ez a valóm…
De, megvannak a szavak! Összeállt a mondandóm.
Persze mégis mit írjak, fölsejlenek a múlt évek,
Kezemben fogom a lúdtollam, ó, ti régi évek…
Nagy levegőt veszek, emlékezek ti kopott évek.
Szinte hallom a papírt, ahogy zizeg, írjak már,
Így nekilátok, és a gyertyacsonkom gyújtom már…
A lángja persze nem kicsi, az lobog, mint munkás rendesen,
A fényében írok a lúdtollal, szinte épületesen…
A papír, úgy látom mintha nagyot mosolyogna a gyertyacsonkra,
Elérte, amit akart, megindult a toll és a tinta szántása…
A poéta azonban már ír, közben hallgat és nőnek a sorok,
Írásban gyűlik a sok betű és a sok szó, meg mondanivalók.
A gyertyacsonkom már tényleg múlik, kezdi a végét járni,
Bár a lángja még láthatóan tovább is akar szolgálni.
Csend volt, csak a tollhegy sercegett, ő is akart még szolgálni.
A képzeletem, ahogy papírra kerül, el is kezd szárnyalni,
A gyertya még gyűri, él, viszont látni, hogy szeretne maradni,
Képzeletem már írásban, a láng fényében akkor most stilizálok,
A versen, a papírral, a lúdtollal, a gyertyalánggal elmélázok.
Vecsés, 2021. július 11. - Kustra Ferenc József
Síró lélekkel előveszem ceruzacsonkom,
Ránézek és látom, nekem bizony ez a valóm…
De, megvannak a szavak! Összeállt a mondandóm.
Persze mégis mit írjak, fölsejlenek a múlt évek,
Kezemben fogom a lúdtollam, ó, ti régi évek…
Nagy levegőt veszek, emlékezek ti kopott évek.
Szinte hallom a papírt, ahogy zizeg, írjak már,
Így nekilátok, és a gyertyacsonkom gyújtom már…
A lángja persze nem kicsi, az lobog, mint munkás rendesen,
A fényében írok a lúdtollal, szinte épületesen…
A papír, úgy látom mintha nagyot mosolyogna a gyertyacsonkra,
Elérte, amit akart, megindult a toll és a tinta szántása…
A poéta azonban már ír, közben hallgat és nőnek a sorok,
Írásban gyűlik a sok betű és a sok szó, meg mondanivalók.
A gyertyacsonkom már tényleg múlik, kezdi a végét járni,
Bár a lángja még láthatóan tovább is akar szolgálni.
Csend volt, csak a tollhegy sercegett, ő is akart még szolgálni.
A képzeletem, ahogy papírra kerül, el is kezd szárnyalni,
A gyertya még gyűri, él, viszont látni, hogy szeretne maradni,
Képzeletem már írásban, a láng fényében akkor most stilizálok,
A versen, a papírral, a lúdtollal, a gyertyalánggal elmélázok.
Vecsés, 2021. július 11. - Kustra Ferenc József
A poéta munkaeszköze…
(Bokorrímes csokorban)
Gondom, hogy kinek írhatnék, közben meg pengetül a lélekhúrom,
Miközben kimegyek, a konyhába lantomat magam után húzom…
Leülök, és csak magamnak játszom el az örömöm és bánatom.
Síró lélekkel előveszem ceruzacsonkom,
Ránézek és látom, nekem bizony ez a valóm…
De, megvannak a szavak! Összeállt a mondandóm.
Nagy szeretettel szemlélem régi társamat, a ceruzacsonkom,
Pici lett már, éppen alig bírom megfogni, pedig nincs nagy markom…
Ő a társam, ő önti rímekbe és versbe a mondanivalóm.
Olvasónk majd, bízzunk, hogy élvezetében a dallamon szánkázik,
Olvasás közben meg a lelke is él, meg talán ki is csírázik…
Ha ő is poéta, akkor eszébe juthatna, hogy nem káprázik.
(Anaforás, belső rímes)
A költő hallgat, és menetrendszerűen ír,
A költő hallgat, és ha baj van, akkor sem sír…
A költő hallgat, ír, mert ő nem egy hős-mártír.
(Anaforás, belső rímes)
Ahogy esteledik, meg is gyújtom, égjen a pici gyertyacsonkom,
Ahogy esteledik, megy tovább a világ, mert ég a gyertyacsonkom…
Ahogy esteledik, megyek aludni, leégett a gyertyacsonkom.
Vecsés, 2015. december 5. - Kustra Ferenc József
(Bokorrímes csokorban)
Gondom, hogy kinek írhatnék, közben meg pengetül a lélekhúrom,
Miközben kimegyek, a konyhába lantomat magam után húzom…
Leülök, és csak magamnak játszom el az örömöm és bánatom.
Síró lélekkel előveszem ceruzacsonkom,
Ránézek és látom, nekem bizony ez a valóm…
De, megvannak a szavak! Összeállt a mondandóm.
Nagy szeretettel szemlélem régi társamat, a ceruzacsonkom,
Pici lett már, éppen alig bírom megfogni, pedig nincs nagy markom…
Ő a társam, ő önti rímekbe és versbe a mondanivalóm.
Olvasónk majd, bízzunk, hogy élvezetében a dallamon szánkázik,
Olvasás közben meg a lelke is él, meg talán ki is csírázik…
Ha ő is poéta, akkor eszébe juthatna, hogy nem káprázik.
(Anaforás, belső rímes)
A költő hallgat, és menetrendszerűen ír,
A költő hallgat, és ha baj van, akkor sem sír…
A költő hallgat, ír, mert ő nem egy hős-mártír.
(Anaforás, belső rímes)
Ahogy esteledik, meg is gyújtom, égjen a pici gyertyacsonkom,
Ahogy esteledik, megy tovább a világ, mert ég a gyertyacsonkom…
Ahogy esteledik, megyek aludni, leégett a gyertyacsonkom.
Vecsés, 2015. december 5. - Kustra Ferenc József
Avagy rejtélyek és tán’ titkok a poéta körül…
Rejtélyek vannak mindenfelé?
Ettől az embert hideg lelé?
Rejtélyek vannak mindenfelé…
(sedoka)
Rejtélyek vannak,
Szerteszét, mindenfelé.
Az ember retteg tőlük.
Rejtély létezik
Mindenhol a földtekén.
A rejtélyek ijesztők.
*
A rejtély nem rejtvény, amit meg kell fejteni.
A rejtélyt, ki kell nyomozni és föl kell fedni!
A rejtély nem rejtvény, amit meg kell fejteni.
Keresd és kutasd,
Majd fedd is fel a rejtélyt.
Ne maradjon az titok.
Ha rátaláltál,
Fel kell fedned a rejtélyt.
Nem tarthatod titokban.
*
A rejtély, az maga a nagy titok?
Nem ismerik a földi halandók?
A rejtély, az maga a nagy titok…
Rejtély vagy titok,
Az embernek ugyanaz...
Nem tudhat róla soha.
A rejtély, titok…
A pórnép ne ismeri.
Az is marad örökre.
*
A rejtély, ha úgy alakul, akkor átváltozhat tabuvá?
Közben lehet, hogy így lett- lészen egy víz mosta homokvárrá?
Tabut is kezelni kell, de, átalakítani titokká…
Ha a rejtélyről
Nem beszélünk, tabu lesz.
A tabu sérthetetlen.
Ha már nagy titok
A rejtély, tabuvá lesz.
Azt megszegni nem szabad.
*
A rejtélyt, megfejtve felfedjük?
A rejtélyt felfedve megfejtjük?
Aztán ha, nem tetszik, elvetjük?
A rejtély addig
Rejtély, míg meg nem fejtjük.
Felfedjük-e? Az kérdés...
Ha már felfedtük,
Nincs már mit fejtegetni.
Kiderül az igazság.
*
Rejtélyek mindig is voltak és mindig lesznek!
Tán’ kell agytorna a halandó embereknek...
Mindegy neked, hogy a rejtélyed személyes érintettséget fed?
Őszinteséged nem befolyásolja alkotóképességed?
Volt, van s lesz mindig
Titkod, gondolkozz ezen...!
Ám őszinte szívvel írj.
Titkod mindig lesz,
Mégis őszintén mondd el,
Azt, amit szíved diktál!
*
Vecsés, 2018. április 1. – Szabadka, 2018. április 28. – Kustra Ferenc József – A 3 soros-zárttükrös –őket és a versszakokat én írtam, alá a sedoka-t szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A sedoka -k címe: ’Rejtély, titok tán’ tabu...?’
Rejtélyek vannak mindenfelé?
Ettől az embert hideg lelé?
Rejtélyek vannak mindenfelé…
(sedoka)
Rejtélyek vannak,
Szerteszét, mindenfelé.
Az ember retteg tőlük.
Rejtély létezik
Mindenhol a földtekén.
A rejtélyek ijesztők.
*
A rejtély nem rejtvény, amit meg kell fejteni.
A rejtélyt, ki kell nyomozni és föl kell fedni!
A rejtély nem rejtvény, amit meg kell fejteni.
Keresd és kutasd,
Majd fedd is fel a rejtélyt.
Ne maradjon az titok.
Ha rátaláltál,
Fel kell fedned a rejtélyt.
Nem tarthatod titokban.
*
A rejtély, az maga a nagy titok?
Nem ismerik a földi halandók?
A rejtély, az maga a nagy titok…
Rejtély vagy titok,
Az embernek ugyanaz...
Nem tudhat róla soha.
A rejtély, titok…
A pórnép ne ismeri.
Az is marad örökre.
*
A rejtély, ha úgy alakul, akkor átváltozhat tabuvá?
Közben lehet, hogy így lett- lészen egy víz mosta homokvárrá?
Tabut is kezelni kell, de, átalakítani titokká…
Ha a rejtélyről
Nem beszélünk, tabu lesz.
A tabu sérthetetlen.
Ha már nagy titok
A rejtély, tabuvá lesz.
Azt megszegni nem szabad.
*
A rejtélyt, megfejtve felfedjük?
A rejtélyt felfedve megfejtjük?
Aztán ha, nem tetszik, elvetjük?
A rejtély addig
Rejtély, míg meg nem fejtjük.
Felfedjük-e? Az kérdés...
Ha már felfedtük,
Nincs már mit fejtegetni.
Kiderül az igazság.
*
Rejtélyek mindig is voltak és mindig lesznek!
Tán’ kell agytorna a halandó embereknek...
Mindegy neked, hogy a rejtélyed személyes érintettséget fed?
Őszinteséged nem befolyásolja alkotóképességed?
Volt, van s lesz mindig
Titkod, gondolkozz ezen...!
Ám őszinte szívvel írj.
Titkod mindig lesz,
Mégis őszintén mondd el,
Azt, amit szíved diktál!
*
Vecsés, 2018. április 1. – Szabadka, 2018. április 28. – Kustra Ferenc József – A 3 soros-zárttükrös –őket és a versszakokat én írtam, alá a sedoka-t szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A sedoka -k címe: ’Rejtély, titok tán’ tabu...?’
Van, hogy a gondolat zabolátlan, mint egy csikó!
Vibrál és ugrál, kavarog, mint az örvénylő hó!
Van, hogy a gondolat zabolátlan, mint egy csikó!
Csak
Jönnek
Mint árvíz.
Megfékeznem?
Írni sem győzöm.
*
Nagy dolgok is sűrűn eszembe szoktak jutni,
Ha marhaság, akkor érzem, el kéne futni.
Nem
Írom
Mindet, csak
Az értékest,
Többi hadd fusson.
*
Egy észrevétlen
Pillanat és tovaszáll…
Csak úgy elröppent.
Egy gondolat... pillanat
Alatt elszáll... agylakat.
*
Ha leköti a
Figyelmemet, hajrá-haj!
Kivel osszam meg?
Egy elcsípett gondolat,
Már verset kovácsolhat.
*
De már öregen,
Néha, csak erőlködők!
Üres gondolat!
Ha már nincsen gondolat,
Hiába van akarat.
*
Figyelem, hogy figyelek én, lelkesen és szinte mindenre,
De leragadok már minden emberfeletti ökörségre...
Ha már, csak ez érdekel, akkor kell-e gondolkoznom,
Vagy nem és lassan, biztosan kezdeni kell halódnom?
Még
Köti
Figyelmem,
Ám fonál vész.
Ezt hozza vénség?
*
Huh! Ezt is, hogy végig tudtam gondolni, itt fönt...
Az agyam működött, jól van... és visszaköszönt...
Huh! Ezt is, hogy végig tudtam gondolni, itt fönt...
Vecsés, 2017. december 31. – Szabadka, 2018. február 17. – Kustra Ferenc – A verseket és a haikukat én írtam, az apevákat és a tankák versét, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: ,,Egy elcsípett gondolat’’
Vibrál és ugrál, kavarog, mint az örvénylő hó!
Van, hogy a gondolat zabolátlan, mint egy csikó!
Csak
Jönnek
Mint árvíz.
Megfékeznem?
Írni sem győzöm.
*
Nagy dolgok is sűrűn eszembe szoktak jutni,
Ha marhaság, akkor érzem, el kéne futni.
Nem
Írom
Mindet, csak
Az értékest,
Többi hadd fusson.
*
Egy észrevétlen
Pillanat és tovaszáll…
Csak úgy elröppent.
Egy gondolat... pillanat
Alatt elszáll... agylakat.
*
Ha leköti a
Figyelmemet, hajrá-haj!
Kivel osszam meg?
Egy elcsípett gondolat,
Már verset kovácsolhat.
*
De már öregen,
Néha, csak erőlködők!
Üres gondolat!
Ha már nincsen gondolat,
Hiába van akarat.
*
Figyelem, hogy figyelek én, lelkesen és szinte mindenre,
De leragadok már minden emberfeletti ökörségre...
Ha már, csak ez érdekel, akkor kell-e gondolkoznom,
Vagy nem és lassan, biztosan kezdeni kell halódnom?
Még
Köti
Figyelmem,
Ám fonál vész.
Ezt hozza vénség?
*
Huh! Ezt is, hogy végig tudtam gondolni, itt fönt...
Az agyam működött, jól van... és visszaköszönt...
Huh! Ezt is, hogy végig tudtam gondolni, itt fönt...
Vecsés, 2017. december 31. – Szabadka, 2018. február 17. – Kustra Ferenc – A verseket és a haikukat én írtam, az apevákat és a tankák versét, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: ,,Egy elcsípett gondolat’’
