A híd ívén állva
Mintha szivárványon járva
Lépkedne az ember
S ahogy letekint a mélybe
Az élet vizének kékje
Forgatja sebes folyással
A sors malomkerekét.

Zuhatag alatt gyöngyöt szór
A nap
Sugara csobban fénylőn
A mocorgó kövek közt
Fákkal integetve
Beköszönt kis szellő
Majd egy marék habot elcsenve
Repíti álmunk a mennyekbe.

Tüneményes sziklaparton
Az erdő nesze hallgatagon
Visszaverődik
S a rendszertelen hangokban
Az élet ritmusa dobban
Érződik
A harmónia-szimfónia.

És ahogy lefelé ballagok
A szivárvány is elfogyott.
Megszakad a varázslat
Mikor a földhöz érintettem
Lábamat
Mohaillatú lidérces pára
Süpped a tájba.
Lassan visszatérek
A valóságba.

A bús idő egyre csak duzzad
Tágul a légszomjas, tüskés fájdalom
Ahogy a receptorokon át a
Megdöbbenés
Az értelemben öszpontosul.
Elnyeli a világot.
Úgytűnik Mindent
Egy időre bizonyosan.
A tompán érzékelt valóság
Ahogy a semmibe vész
Letaglóz.

Fénytelen akna mélyén kuporog
Ego-Szilánkok közt
A megszabdalt lélek.
Kong
Akárcsak a torony régi
Repedt harangja
Mikor imára hívja az alázatosakat.

Torkaszakadtából üvölt
Toporzékol a tompa bénultság
Egy csendes szem-nedv
Égetve lecseppen
Fojtogató keser kíséretében.

Csosszogó léptek
S a kopogó papucshang
Dobhártyámhoz értek
De már csak emlékképek.
Bennem élnek.

A téridőben mi körülvesz
Csak az Űr maradt
A megszokás átalakult
Egy szemvillanás alatt.
A ház s az udvar fénye
És mindnyájunknak jelenléte
Nem tükröződik vissza
Megfáradt szemében
Kicsi vézna anyámnak.

Más napokat szül a változás
A hirtelen jött távozás.
Rés a légben hiányt érlel
S a diófa tövében
Árnyéka minden nap
Megmarad.

S ahogy ott álltam a temetőbe
Megrepedt a lelkem tőle
Egy sóhajom
Elakadt a torkomon
Csendben voltam tehetetlen
Nyugodj anyám békességben.

Rügyekről álmodozva
A delelő kurta napsütesben
Fellélegezne
Zsenge levelekkel felvértezve
A tömött hóba csomagolt
Bársonyos kikelet,

De az időt
Sürgetni nem lehet.

Már az óősöknek
Kinyilatkoztatva megírattatott:
Mindennek meg van a maga ideje.
...mint ahogy a tavasznak is,
És még sok ezernyi másnak,
...mint ahogy
Ideje van a várakozásnak
Is.
Ahol alázattal meglapul az óhajtott
Gyümölcs édessége.
A várakozásban van
Parázslik majd lángra lobban
Minden változás fényessége.

betonfalakba zárt csendem
meg nem osztom senkivel
néha mégis szólok a falhoz
bár tudom hogy úgysem felel
magányom magam választottam
ahhoz senkinek sincs köze
miként mikor és hogyan szállt rám
a világ rettenetes összes közönye
voltam forró vérű ifjú én is
dacoltam a hétfejűekkel
azt hittem dicső a harcom
s a nap csak miattam kel fel
szerencsétlen faltörő kos én
nyitott volt előttem minden kapu
hiába intettek a felnőttek
és sírt miattam szegény anyu
konokságom lett a vesztem
a sok pofára esés fájt
meg nem hajoltam eltörtem
s most alig cipelem a mát
azt hiszem egy lesz a sorsom
a tehetetlenné vált vénekkel
feketében templomba járok
s fohászkodom gajdoló énekkel
már mindegy miként miért
utam vége közeleg
annak is ez lesz a sorsa
aki lelkében sosem volt beteg

Egy réten él az éticsiga
Úgy hívták hogy csiga csaba
Nem járt sose óvodába
De reggel megy már iskolába

Elég korán szól a vekker
Ébresztgeti-keljél már fel
Eljött végre az a nagy nap
Mikor a kis gyerek okosodhat

Siet gyorsan csiga Csaba
El ne késsen az iskolába
Egy levél alatt Csilla várja
Ő is csiga mint barátja

Egyűtt csúsznak jó kedvűen
A friss illatú zöld mezőben
Majd minden reggel erre járnak
És suli után sokat játsznak

A legjobb mikor csendben esik
Csak úgy lassan cseperészik
Kedveli ezt minden csiga
De főleg a kis kópé Csaba

Mikor vizes a fű jobban csúszik
Szánkó nélkül csuszkorázik
Csaba Csilla és még sokan
Ilyenkor biz jó móka van

Hancúroznak vígan estig
Kipirulnak egytől egyig
Ám indulni kell most már haza
Otthon vár a drága mama

Holnap is lesz sok-sok csoda
Ábrándozik csiga Csaba
Majd elalszik gyorsan csendben
S ott terem egy szép mesében

Csupa varázs ez a nap ma
Álom zöld rét virul rajta
Színben pompáz ezer virág
Milyen csodás ez a világ