Idő 
Értékelés 
Értékelés Valahol, a halottak könyvében,
Jégcseppbe zárt virágkehely könnyével beírva,
Gyöngy-fekete betűkkel szív-dobogva, ott van a nevem beírva.
Tiszta, dérlepte ágak fehér tisztaságában
Sirat anyám, a halottak völgyében,
Az örökkévalóság halhatatlanságában.
Fehér, deres fák között, vakító fényben,
Kemény sziklagránit kövek tövében temettek el,
Most a hó takarta falu befogadta testem örökre.
Jégverem templom tornyából szól a harang,
Anyám könnye ráfagy az oltárra,
Sajgó szívében fájdalom.
S a szél már messze fújta emlékeink nyomát,
A fákon megolvad a jég,
Zöldbe fakad mező és a rét.
Új életek s frigyek fakadnak,
S újra meg újra minket elfelejt a falu
A holtak birodalma végtelenjében.
Csaholt egykoron felém az élet,
Még élni kéne pár évet csupán,
Míg a szent föld be nem fogad.
A vérző nap elbújik a horizonton,
S piros-fehér-zöld lepellel takar be anyám,
Fájó szívében himnusz szól.
S akkor, a csendes éjben, elmegyek közületek örökre,
Hol nincs fájdalom, szenvedés, csak közöny,
S hogy köztetek éltem, köszönöm.
Jégcseppbe zárt virágkehely könnyével beírva,
Gyöngy-fekete betűkkel szív-dobogva, ott van a nevem beírva.
Tiszta, dérlepte ágak fehér tisztaságában
Sirat anyám, a halottak völgyében,
Az örökkévalóság halhatatlanságában.
Fehér, deres fák között, vakító fényben,
Kemény sziklagránit kövek tövében temettek el,
Most a hó takarta falu befogadta testem örökre.
Jégverem templom tornyából szól a harang,
Anyám könnye ráfagy az oltárra,
Sajgó szívében fájdalom.
S a szél már messze fújta emlékeink nyomát,
A fákon megolvad a jég,
Zöldbe fakad mező és a rét.
Új életek s frigyek fakadnak,
S újra meg újra minket elfelejt a falu
A holtak birodalma végtelenjében.
Csaholt egykoron felém az élet,
Még élni kéne pár évet csupán,
Míg a szent föld be nem fogad.
A vérző nap elbújik a horizonton,
S piros-fehér-zöld lepellel takar be anyám,
Fájó szívében himnusz szól.
S akkor, a csendes éjben, elmegyek közületek örökre,
Hol nincs fájdalom, szenvedés, csak közöny,
S hogy köztetek éltem, köszönöm.
Gyermekkori emlék közzététele…
Gyermekként boldog voltam és elégedett,
Életem csak később, felnőttként feneklett…
Gyermekként boldog voltam és elégedett.
Süss fel nap! (Nagyon eregetném a sárkányomat!)
Nyolc évesen apám megtanított, kitanított krepp papírból sárkányt csinálni,
A másodiknál már neki, szinte nem kellett segíteni, csak ellenőrizni.
Nyolc évesen apám megtanított, kitanított krepp papírból sárkányt csinálni.
Süss fel nap! (Nagyon eregetném a sárkányomat!)
Nagyon hosszú spárgám volt, apám ezt adta nekem,
Megtanított, spárgát adott, virágzott a lelkem…
Nagyon hosszú spárgám volt, apám ezt adta nekem.
Süss fel nap! (Nagyon eregetném a sárkányomat!)
Sokszor futottam a nagy széllel szemben,
Közben kiáltoztam: süss fel nap, nekem...
Sokszor futottam a nagy széllel szemben.
Süss fel nap! (Nagyon eregetném a sárkányomat!)
Elregéltem nektek, gyermeki létem egy szép fénypontját,
Jól át is éltem akkor, mikor még ismételtem a mondókát!
Elregéltem nektek, gyermeki létem egy szép fénypontját.
Süss fel nap! (Nagyon eregetném a sárkányomat!)
Vecsés, 2021. május 18. – Kustra Ferenc József - íródott; 3 soros-zárttükrösben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!)
Gyermekként boldog voltam és elégedett,
Életem csak később, felnőttként feneklett…
Gyermekként boldog voltam és elégedett.
Süss fel nap! (Nagyon eregetném a sárkányomat!)
Nyolc évesen apám megtanított, kitanított krepp papírból sárkányt csinálni,
A másodiknál már neki, szinte nem kellett segíteni, csak ellenőrizni.
Nyolc évesen apám megtanított, kitanított krepp papírból sárkányt csinálni.
Süss fel nap! (Nagyon eregetném a sárkányomat!)
Nagyon hosszú spárgám volt, apám ezt adta nekem,
Megtanított, spárgát adott, virágzott a lelkem…
Nagyon hosszú spárgám volt, apám ezt adta nekem.
Süss fel nap! (Nagyon eregetném a sárkányomat!)
Sokszor futottam a nagy széllel szemben,
Közben kiáltoztam: süss fel nap, nekem...
Sokszor futottam a nagy széllel szemben.
Süss fel nap! (Nagyon eregetném a sárkányomat!)
Elregéltem nektek, gyermeki létem egy szép fénypontját,
Jól át is éltem akkor, mikor még ismételtem a mondókát!
Elregéltem nektek, gyermeki létem egy szép fénypontját.
Süss fel nap! (Nagyon eregetném a sárkányomat!)
Vecsés, 2021. május 18. – Kustra Ferenc József - íródott; 3 soros-zárttükrösben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!)
Az életem, lét egy nagy sakktábláján telik!
Kik velem ott vannak… csak integetek nekik.
Nem-igen látom, hogy minket a sorsközösség összekötne,
Az egész csak front és nem hozott teát a Hamupipőke.
A lét miben élsz,
Egy fekete, fehér lap.
Ki körül vesz, nem mind jó.
Életed nehéz,
Mert van ami fekete,
És te fehérnek hitted.
*
Sakkozni szeretsz-e,
Kedves? Kedves vagy, tán nem is?
Én feketén, te nem.
Ketten vagyunk a sakktábla,
Vagy bábuk lettünk mi mára?
*
Fekete-fehér kockákon sivár életünket tengetjük,
Amíg ki nem lőnek a bástyából, addig zászlót lengetjük,
Vagy várhatjuk, hogy erre jár futár, kaszabol… mi kergetjük.
Űzzük a rosszat,
Jóból is kicsi jusson.
Így teng-leng az életünk.
Harcolunk jóért,
Néha sikerrel járunk.
Hol fenn, hol lenn? Így élünk.
*
Te király vagy, Édes...
Én paraszt. Védelek drágán.
Erőn túl is, játszom.
Veled, érted vagyok, ne félj.
Bolondok királya, remélj!
*
Míg az élet, kemény és a gumitalp is kopogós,
Addig, minden gondolat torzba fordul, megroppanós.
Nem számít semmit sem, ha poétaként lelki-titkot írok,
És olvasás után még nagyon megfejtendők... gondolatok.
Kemény az élet,
S ha élet-titkot írok,
Ha megfejted őrizd azt.
Ha vérzik szívem,
És titkom versbe öntöm,
Csak olvasd, ne fejtegesd.
*
Titkot súgok, fülelj!
Versbe sírom bánatomat.
De hiába kérlek…
Te király, én paraszt vagyok.
A Halál kaszája ragyog.
*
Támad a vezér, kicselezi a mi bástyánkat,
Tábláról, csak úgy lerúgja élő parasztokat...
Csoda, hogy még élek... kapom menetparancsokat.
A sors ha üldöz,
S megfoszt attól kit szeretsz,
Ha túléled... csak szenvedsz.
A sors kegyetlen,
Néha rugdos, nem csak ver.
Túlélni alig lehet.
*
Neked is Kedvesem,
Ugyanúgy csillan az éle,
Mint nekem. Nem választ.
Engem visz el előbb, tudom,
De játékot el nem unom.
*
Amióta világ a sakk-világ,
S mióta az egér mindent megrág,
Szép bíz' a géppisztolysorozat szimfóniája
És mi vagyunk a tábla, paraszt ármádiája.
Játszma az élet,
Csak sakkfigurák vagyunk,
Az élet sakktábláján.
Sakkozik a sors,
Keze húz...bábuk vagyunk.
Sakktáblán telik létünk.
*
Jössz majd Te, Királyom
Utánam. Leszek szeretve,
Általad ölelve.
Mert halálon túl nem számít,
Ki, mi volt, éppen mit állít...
*
Büntetlenül játszik velünk a tábla másik oldala, mint az életben,
Ki a bábukat tologatja, leveszi, bizony az úr! Több mint kegyetlen…
Tologató, vagy tábla, ha parasztot lát, vég nélkül tapossa... lelketlen…
Vecsés, 2008. március 9. – Szabadka, 2018. május 20. – Mórahalom, 2018. június 10. - Kustra Ferenc József - a verset én írtam, a sedoka –kat Jurisin Szője Margit (a sedoka -k címe:”Csak sakkfigurák vagyunk”). A TANQ –kat írta Farkas Tekla.
Kik velem ott vannak… csak integetek nekik.
Nem-igen látom, hogy minket a sorsközösség összekötne,
Az egész csak front és nem hozott teát a Hamupipőke.
A lét miben élsz,
Egy fekete, fehér lap.
Ki körül vesz, nem mind jó.
Életed nehéz,
Mert van ami fekete,
És te fehérnek hitted.
*
Sakkozni szeretsz-e,
Kedves? Kedves vagy, tán nem is?
Én feketén, te nem.
Ketten vagyunk a sakktábla,
Vagy bábuk lettünk mi mára?
*
Fekete-fehér kockákon sivár életünket tengetjük,
Amíg ki nem lőnek a bástyából, addig zászlót lengetjük,
Vagy várhatjuk, hogy erre jár futár, kaszabol… mi kergetjük.
Űzzük a rosszat,
Jóból is kicsi jusson.
Így teng-leng az életünk.
Harcolunk jóért,
Néha sikerrel járunk.
Hol fenn, hol lenn? Így élünk.
*
Te király vagy, Édes...
Én paraszt. Védelek drágán.
Erőn túl is, játszom.
Veled, érted vagyok, ne félj.
Bolondok királya, remélj!
*
Míg az élet, kemény és a gumitalp is kopogós,
Addig, minden gondolat torzba fordul, megroppanós.
Nem számít semmit sem, ha poétaként lelki-titkot írok,
És olvasás után még nagyon megfejtendők... gondolatok.
Kemény az élet,
S ha élet-titkot írok,
Ha megfejted őrizd azt.
Ha vérzik szívem,
És titkom versbe öntöm,
Csak olvasd, ne fejtegesd.
*
Titkot súgok, fülelj!
Versbe sírom bánatomat.
De hiába kérlek…
Te király, én paraszt vagyok.
A Halál kaszája ragyog.
*
Támad a vezér, kicselezi a mi bástyánkat,
Tábláról, csak úgy lerúgja élő parasztokat...
Csoda, hogy még élek... kapom menetparancsokat.
A sors ha üldöz,
S megfoszt attól kit szeretsz,
Ha túléled... csak szenvedsz.
A sors kegyetlen,
Néha rugdos, nem csak ver.
Túlélni alig lehet.
*
Neked is Kedvesem,
Ugyanúgy csillan az éle,
Mint nekem. Nem választ.
Engem visz el előbb, tudom,
De játékot el nem unom.
*
Amióta világ a sakk-világ,
S mióta az egér mindent megrág,
Szép bíz' a géppisztolysorozat szimfóniája
És mi vagyunk a tábla, paraszt ármádiája.
Játszma az élet,
Csak sakkfigurák vagyunk,
Az élet sakktábláján.
Sakkozik a sors,
Keze húz...bábuk vagyunk.
Sakktáblán telik létünk.
*
Jössz majd Te, Királyom
Utánam. Leszek szeretve,
Általad ölelve.
Mert halálon túl nem számít,
Ki, mi volt, éppen mit állít...
*
Büntetlenül játszik velünk a tábla másik oldala, mint az életben,
Ki a bábukat tologatja, leveszi, bizony az úr! Több mint kegyetlen…
Tologató, vagy tábla, ha parasztot lát, vég nélkül tapossa... lelketlen…
Vecsés, 2008. március 9. – Szabadka, 2018. május 20. – Mórahalom, 2018. június 10. - Kustra Ferenc József - a verset én írtam, a sedoka –kat Jurisin Szője Margit (a sedoka -k címe:”Csak sakkfigurák vagyunk”). A TANQ –kat írta Farkas Tekla.
Egy álomba csöppentem hirtelen,
Nem is értettem, mi történik velem.
De oly csodás lett az életem,
Mit már remélni sem mertem.
Kit megérint ez az érzelem,
Feledni nem tudja sohasem.
De az álom nem valóság,
S véget is ér oly hirtelen.
Ám az életem, nem lesz
Már többé a régi énnekem.
Nem is értettem, mi történik velem.
De oly csodás lett az életem,
Mit már remélni sem mertem.
Kit megérint ez az érzelem,
Feledni nem tudja sohasem.
De az álom nem valóság,
S véget is ér oly hirtelen.
Ám az életem, nem lesz
Már többé a régi énnekem.
Hétköznapi pszichológia (Hol a problémamegoldás?)
Régebben én voltam a még élő múltam,
Mára, főként a jelenembe avultam...
Régebben én voltam a még élő múltam.
(HIAQ)
Tüzes lét, élénk múlt,
Hitvány jelenemben avult.
Anno boldog voltam.
*
Az életem tanítgatott engem, de főként, balgán remélni,
Azt meg máig nem is értem, mért kellett nekem elnézést kérni?
A fűben akkor is fényes hátú bogarak rohangáltak,
Én meg reméltem, hogy segítenek a mezőgazdaságnak…
Régen még reméltem,
Ám korán hoppon maradtam.
Sorsom elbánt velem.
*
De aztán az élet-házamba, betette a kezét a mese-élet farkasa,
Vele azonnal úgy jártam, -be is jött- mint mesében a jóhiszemű malacka…
Ujjnyi tépőfogait magával hordta,
Lelkemet ezekkel, szét is marcangolta.
Mára már nincsen bennem lélek, ami még marcangolható,
De ő tudja, hogy a rettegésem, hogyan is fokozható!
(sedoka)
Létem vagy sorsom?
Elvette kit szerettem,
S a többi közelállót.
Szeretteimtől
Korán megfosztott engem.
Kettétörte életem.
*
Én szerencsétlen, az óta saját labirintusomban élek,
A napjaimat kiteszi, hogy folyvást esdek, kegyelmet kérek…
Én szerencsétlen, az óta saját labirintusomban élek.
(apeva)
Így
Tellik
Bánatban
Sok-sok napom.
Kegyelmet esdek.
*
A sorsom nagyon pudvás, mint a régi fekete retek,
Hogy elhagyná már a létemet, jelet fel nem fedezek!
Azt mondja a sorsom, hogy meg vagyon írva: eltűrni!
E szenvedés alatt, mást tenni? Nem látszik enyhülni…
Sorsom írva kaptam,
Elviselnem kell mit rám rótt.
Szenvedés nem lanyhul.
*
Néha látom én is, hogy a napocska igen fényesen rám is süt,
De hamar vége, mert a létem a végzetem és árnyéka... leüt!
Az utamon keresem magamat, mert érzem... vagyok az elveszett lélek,
Az ellenségem uralkodik, őt persze nem fogják vissza semmi fékek…
Útvesztőn járok,
Nem találom magamat.
Létem lesz a végzetem.
Tévúton megyek,
Létem lesz a végzetem.
Elveszett lélek vagyok.
*
Láttam már néha, hogy a felhők között villannak az ég, csodás szép kékek.
Végzetem a létem, hogy örülhetnék, ha csak néha villannak a kékek?
Láttam már néha, hogy a felhők között villannak az ég, csodás szép kékek.
Ritkán villan fény rám.
Soha már nem leszek boldog?
Létem a végzetem?
*
A labirintusnak, azt vélem, hogy momentán zárva a kijárata,
Az életemben, olyanok a körülmények, mind életem bánata...
A labirintusnak, azt vélem, hogy momentán zárva a kijárata.
Életem csak bánat,
Útvesztőből nincs kijárat.
Magány őrzi zárkám.
*
A vörös ködöm rátelepszik a lelkemre,
Nincsen is más, menjek fel végleg a mennyekbe?
A vörös ködöm rátelepszik a lelkemre…
Gyász,
Lelkem
Fedi már
Nagyon régen.
Mennybe kell mennem?
*
A világ bizony nézve, talán csak annyit lát, hogy egy szép, bokros kertben lakok,
Azt nem tudják, hogy, ez egy labirintus, itt élek és elátkozva lakolok…
A világ bizony nézve, talán csak annyit lát, hogy egy szép, bokros kertben lakok,
Ki csak kertem látja,
Nem látja lelkem zárkáját.
Bűnhődöm... átoktól.
*
Érzem, ezt a tetves, fagyott élet telet, kitartok, még egy kicsit bírnom kell,
És előkerül a szerencsém is, aki tudja, nekem végre kegyelem kell!
Még egyelőre, csak nézek a világra nagyon jogosan megorrontva,
Mi a fekete fényt rám ontja, de már érzem, hogy jön… fehér fényt rám ontva.
Bánat szülte álmokban, minden éjjel, szeretetben kiteljesedek,
A bánattal teljes matt-fénytelen napokban, egész nap buzgón esdek…
Szép álmom még van,
Bútól matt napjaimban
Szebb jövőt esdekelek.
Álmom reményt ad,
Bús napjaimban esdek.
Jöjjön már a kék madár!
*
Sívárósodott világomban beszűkült pupillás szemekkel,
Átbandukolni létből az életbe… úgy vágyok, szeretettel…
Sívárósodott világomban beszűkült pupillás szemekkel.
Vecsés, 2016. március 27. – Szabadka, 2018. július 22. – Kustra Ferenc József– A verset én írtam, alá a HIAQ –t, az apevát és a sedoka –t, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: „Sorsom, előre írva…”
Régebben én voltam a még élő múltam,
Mára, főként a jelenembe avultam...
Régebben én voltam a még élő múltam.
(HIAQ)
Tüzes lét, élénk múlt,
Hitvány jelenemben avult.
Anno boldog voltam.
*
Az életem tanítgatott engem, de főként, balgán remélni,
Azt meg máig nem is értem, mért kellett nekem elnézést kérni?
A fűben akkor is fényes hátú bogarak rohangáltak,
Én meg reméltem, hogy segítenek a mezőgazdaságnak…
Régen még reméltem,
Ám korán hoppon maradtam.
Sorsom elbánt velem.
*
De aztán az élet-házamba, betette a kezét a mese-élet farkasa,
Vele azonnal úgy jártam, -be is jött- mint mesében a jóhiszemű malacka…
Ujjnyi tépőfogait magával hordta,
Lelkemet ezekkel, szét is marcangolta.
Mára már nincsen bennem lélek, ami még marcangolható,
De ő tudja, hogy a rettegésem, hogyan is fokozható!
(sedoka)
Létem vagy sorsom?
Elvette kit szerettem,
S a többi közelállót.
Szeretteimtől
Korán megfosztott engem.
Kettétörte életem.
*
Én szerencsétlen, az óta saját labirintusomban élek,
A napjaimat kiteszi, hogy folyvást esdek, kegyelmet kérek…
Én szerencsétlen, az óta saját labirintusomban élek.
(apeva)
Így
Tellik
Bánatban
Sok-sok napom.
Kegyelmet esdek.
*
A sorsom nagyon pudvás, mint a régi fekete retek,
Hogy elhagyná már a létemet, jelet fel nem fedezek!
Azt mondja a sorsom, hogy meg vagyon írva: eltűrni!
E szenvedés alatt, mást tenni? Nem látszik enyhülni…
Sorsom írva kaptam,
Elviselnem kell mit rám rótt.
Szenvedés nem lanyhul.
*
Néha látom én is, hogy a napocska igen fényesen rám is süt,
De hamar vége, mert a létem a végzetem és árnyéka... leüt!
Az utamon keresem magamat, mert érzem... vagyok az elveszett lélek,
Az ellenségem uralkodik, őt persze nem fogják vissza semmi fékek…
Útvesztőn járok,
Nem találom magamat.
Létem lesz a végzetem.
Tévúton megyek,
Létem lesz a végzetem.
Elveszett lélek vagyok.
*
Láttam már néha, hogy a felhők között villannak az ég, csodás szép kékek.
Végzetem a létem, hogy örülhetnék, ha csak néha villannak a kékek?
Láttam már néha, hogy a felhők között villannak az ég, csodás szép kékek.
Ritkán villan fény rám.
Soha már nem leszek boldog?
Létem a végzetem?
*
A labirintusnak, azt vélem, hogy momentán zárva a kijárata,
Az életemben, olyanok a körülmények, mind életem bánata...
A labirintusnak, azt vélem, hogy momentán zárva a kijárata.
Életem csak bánat,
Útvesztőből nincs kijárat.
Magány őrzi zárkám.
*
A vörös ködöm rátelepszik a lelkemre,
Nincsen is más, menjek fel végleg a mennyekbe?
A vörös ködöm rátelepszik a lelkemre…
Gyász,
Lelkem
Fedi már
Nagyon régen.
Mennybe kell mennem?
*
A világ bizony nézve, talán csak annyit lát, hogy egy szép, bokros kertben lakok,
Azt nem tudják, hogy, ez egy labirintus, itt élek és elátkozva lakolok…
A világ bizony nézve, talán csak annyit lát, hogy egy szép, bokros kertben lakok,
Ki csak kertem látja,
Nem látja lelkem zárkáját.
Bűnhődöm... átoktól.
*
Érzem, ezt a tetves, fagyott élet telet, kitartok, még egy kicsit bírnom kell,
És előkerül a szerencsém is, aki tudja, nekem végre kegyelem kell!
Még egyelőre, csak nézek a világra nagyon jogosan megorrontva,
Mi a fekete fényt rám ontja, de már érzem, hogy jön… fehér fényt rám ontva.
Bánat szülte álmokban, minden éjjel, szeretetben kiteljesedek,
A bánattal teljes matt-fénytelen napokban, egész nap buzgón esdek…
Szép álmom még van,
Bútól matt napjaimban
Szebb jövőt esdekelek.
Álmom reményt ad,
Bús napjaimban esdek.
Jöjjön már a kék madár!
*
Sívárósodott világomban beszűkült pupillás szemekkel,
Átbandukolni létből az életbe… úgy vágyok, szeretettel…
Sívárósodott világomban beszűkült pupillás szemekkel.
Vecsés, 2016. március 27. – Szabadka, 2018. július 22. – Kustra Ferenc József– A verset én írtam, alá a HIAQ –t, az apevát és a sedoka –t, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: „Sorsom, előre írva…”
