Avagy az üres magányosság?
Hátamon csorog a száraz verejtékem,
Törölgetem, ez nekem már semmiségem...
Árnyékban meg fázok, ez az ürességem.
Még
Neked
Is jut fény,
Állj ki bátran!
Ne rettegj, kérlek!
Sorsom árnyékos oldalán élem életem,
A semmi közepében... fázok, verejtékezem.
*
Sós-keserű cseppek sűrűn gördülnek le az arcomon,
Közben meg erőlködve emlékezek... régi harcomon...
Falba ütközik az árnyékom, csak ülök... bánatomon.
Szív
Dobban,
Mellkasod
Szűkké válik,
Nyisd szívkapuját!
Pergő, megkeseredett könnyeim nyeldesem,
Kellene küzdenem... miért? Bánatok emésztik lelkem.
*
A magány? Az nekem végtelenül üres, taszít is magamtól,
Lehet, hogy be sem fogad, mert folyton ellők a gyötrő harcomtól.
Éhes vagyok a társra, hogy szakítson már el a magányomtól.
Ne
Aprózd,
Oszd bátran,
Így csak több lesz,
Ez a szeretet.
Megunt a magány, eltaszít,
Fájdalmat bennem szít.
Lelkem társat áhít.
*
Itt a falam tövében ücsörögve, hallom, hogy a csönd, recsegőn serceg!
Ez jól kitölti a magányom ürességét, itt lófrál, mint egy fergeteg.
Hit,
Remény,
Szeretet,
Rájuk vigyázz!
Boldog még lehetsz...
Hallom sistereg csendem, betölti egyedüllétem űrét.
Változtat életemen, feloldozza életem nyűgét...?!
*
Tudom öregen, már minden így marad, jóakarók is mondják,
A száraz verejtékem meg folyik, törülni nincsenek szolgák...
A sötétségem körülvesz, nem látom, hogy lemorzsolódna,
Csak ülők a magányban és hallom, mintha halál... sunnyogna!
Vecsés, 2018. január 6. - Szabadka, 2018. január 6. - Kustra Ferenc József - a verset én írtam, az apevákat és a 10 szavasokat szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe:” Reménytelenségben van-e remény...?”
Hátamon csorog a száraz verejtékem,
Törölgetem, ez nekem már semmiségem...
Árnyékban meg fázok, ez az ürességem.
Még
Neked
Is jut fény,
Állj ki bátran!
Ne rettegj, kérlek!
Sorsom árnyékos oldalán élem életem,
A semmi közepében... fázok, verejtékezem.
*
Sós-keserű cseppek sűrűn gördülnek le az arcomon,
Közben meg erőlködve emlékezek... régi harcomon...
Falba ütközik az árnyékom, csak ülök... bánatomon.
Szív
Dobban,
Mellkasod
Szűkké válik,
Nyisd szívkapuját!
Pergő, megkeseredett könnyeim nyeldesem,
Kellene küzdenem... miért? Bánatok emésztik lelkem.
*
A magány? Az nekem végtelenül üres, taszít is magamtól,
Lehet, hogy be sem fogad, mert folyton ellők a gyötrő harcomtól.
Éhes vagyok a társra, hogy szakítson már el a magányomtól.
Ne
Aprózd,
Oszd bátran,
Így csak több lesz,
Ez a szeretet.
Megunt a magány, eltaszít,
Fájdalmat bennem szít.
Lelkem társat áhít.
*
Itt a falam tövében ücsörögve, hallom, hogy a csönd, recsegőn serceg!
Ez jól kitölti a magányom ürességét, itt lófrál, mint egy fergeteg.
Hit,
Remény,
Szeretet,
Rájuk vigyázz!
Boldog még lehetsz...
Hallom sistereg csendem, betölti egyedüllétem űrét.
Változtat életemen, feloldozza életem nyűgét...?!
*
Tudom öregen, már minden így marad, jóakarók is mondják,
A száraz verejtékem meg folyik, törülni nincsenek szolgák...
A sötétségem körülvesz, nem látom, hogy lemorzsolódna,
Csak ülők a magányban és hallom, mintha halál... sunnyogna!
Vecsés, 2018. január 6. - Szabadka, 2018. január 6. - Kustra Ferenc József - a verset én írtam, az apevákat és a 10 szavasokat szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe:” Reménytelenségben van-e remény...?”
Maszkot vett fel a Télapó
és elindult a szánnal
remélte, hogy nem lesz nagy baj
még tegnap küzdött lázzal.
Óvatosnak kell lennie
hisz lehet, hogy Covidos,
meg ne fertőzzön valakit
bizony ez nem humoros.
Ajándékkal a zsákjában
megállt a falu szélén,
mosoly volt a maszkkal takart
láztól vöröslő képén.
Tüsszentett egy hatalmasat
nagyon hamar megbánta,
mert a házból kikukkantva
kis Karcsika meglátta.
Szia kedves Télapócska
szeretettel fogadlak,
védettségi igazolvány
van-e nálad mondjad csak.
Sajnos nincsen kisbarátom
kérlek, ne hozzál hírbe.
Itt van a te ajándékod
le van fertőtlenítve.
és elindult a szánnal
remélte, hogy nem lesz nagy baj
még tegnap küzdött lázzal.
Óvatosnak kell lennie
hisz lehet, hogy Covidos,
meg ne fertőzzön valakit
bizony ez nem humoros.
Ajándékkal a zsákjában
megállt a falu szélén,
mosoly volt a maszkkal takart
láztól vöröslő képén.
Tüsszentett egy hatalmasat
nagyon hamar megbánta,
mert a házból kikukkantva
kis Karcsika meglátta.
Szia kedves Télapócska
szeretettel fogadlak,
védettségi igazolvány
van-e nálad mondjad csak.
Sajnos nincsen kisbarátom
kérlek, ne hozzál hírbe.
Itt van a te ajándékod
le van fertőtlenítve.
Ha enyém lennének a mennyek hímzett szövetei,
Arany és ezüst fénnyel megmunkálva,
A kék és a homályos és a sötét szövetek
Az éjszakából és a fényből és a félfényből,
Kiteríteném e anyagokat a lábad alá:
De nekem, ki szegény vagyok, csak álmaim vannak;
Álmaimat terítettem lábaid alá;
Lépj gyengéden, mert az álmaimon jársz. Szerző: Yeats W. B.
Vers címe: Hosszú lábú légy
Fordítta: Kovács Iván
Arany és ezüst fénnyel megmunkálva,
A kék és a homályos és a sötét szövetek
Az éjszakából és a fényből és a félfényből,
Kiteríteném e anyagokat a lábad alá:
De nekem, ki szegény vagyok, csak álmaim vannak;
Álmaimat terítettem lábaid alá;
Lépj gyengéden, mert az álmaimon jársz. Szerző: Yeats W. B.
Vers címe: Hosszú lábú légy
Fordítta: Kovács Iván
Húzza a szánt az öreg Varga,
ráncoktól szabdalt fagyos arca.
Szánjára rőzsehalmot kötött,
súlya alatt nagyokat nyögött.
Fagyott könny borítja arcát,
megvívja hát utolsó harcát.
Kitől kérhetne segítséget,
hisz nem látja az ellenséget.
Be kell fűtenie hideg házát,
nem tudta fizetni a számlát.
Kamrája is üres most már,
az egér is a szomszédba jár.
Messze van még a nyár melege,
akkor talán jobb lesz az élete,
már nem kell fázni dunna alatt,
jaj úgy várja már langyos tavaszt.
ráncoktól szabdalt fagyos arca.
Szánjára rőzsehalmot kötött,
súlya alatt nagyokat nyögött.
Fagyott könny borítja arcát,
megvívja hát utolsó harcát.
Kitől kérhetne segítséget,
hisz nem látja az ellenséget.
Be kell fűtenie hideg házát,
nem tudta fizetni a számlát.
Kamrája is üres most már,
az egér is a szomszédba jár.
Messze van még a nyár melege,
akkor talán jobb lesz az élete,
már nem kell fázni dunna alatt,
jaj úgy várja már langyos tavaszt.
Hogy mondjam el, hogy mit érzek éppen,
úgy felbolydult most ez a világ,
eddig örökös magányban éltem,
olyan üres volt ez a világ.
Nem érdekelt, hogy nyílik a rózsa,
nem vágytam régen az illatát,
Nem várt rám senki, mégis oly jó volt.
Olyan kerek volt ez a világ.
Nem akartam, de úgy felkavartál,
lelkem most mélyen izzó parázs,
dübörgő vonatként zakatol szívem,
teérted dobog. Miattad fáj.
Nem akartam a karod ölelését,
simogatásod, csókjaid hadát,
s mégis érzem: ha végigsimítasz,
lelkemben fellobban minden parázs.
Szemedben fénylő csillagot látok,
olyan fényesen ragyog reám,
elvakít. Szinte magam sem értem.
Szemed tükrében szép a világ.
úgy felbolydult most ez a világ,
eddig örökös magányban éltem,
olyan üres volt ez a világ.
Nem érdekelt, hogy nyílik a rózsa,
nem vágytam régen az illatát,
Nem várt rám senki, mégis oly jó volt.
Olyan kerek volt ez a világ.
Nem akartam, de úgy felkavartál,
lelkem most mélyen izzó parázs,
dübörgő vonatként zakatol szívem,
teérted dobog. Miattad fáj.
Nem akartam a karod ölelését,
simogatásod, csókjaid hadát,
s mégis érzem: ha végigsimítasz,
lelkemben fellobban minden parázs.
Szemedben fénylő csillagot látok,
olyan fényesen ragyog reám,
elvakít. Szinte magam sem értem.
Szemed tükrében szép a világ.