Csacsogó füttyel köszöntik az estét,
Rigók nagy serege dúdol szép mesét.
Az ember csak ámul, kitárja szívét,
A természet ölén bűvölik kelkét.

Madarak hada búcsúzik a naptól,
Égi áldás száll az angyali hangtól.
Folyónak partján béka sereg fújja,
Lement a Nap horizonton túlra.

Virág illat száll, párával keverve,
Eltompul lassan az ember keserve.
Agg erdő szélén megnyugszik az elme,
Kultúra zaja nem hasít most bele.

Friss szellő hűsít, lengeti est leplét,
Távolra fújja napnak minden terhét.
Lekacsint Vénusz, ágyat vet az éjnek,
Jó éjszakát kíván minden személynek.

Dunatőkés, 2024. június 27.

Délceg fa árnyéka már régen csonkított,
Viharok villáma testébe harapott.
Vicsorgó szelek az ágait szaggatják,
De erős a gyökér ősi fát megtartják.

Ellent áll időnek sarjad a hajtása,
Legény még a talpán,van neki tartása.
A Korona hűst ád nemzet-t csemetéknek,
Hitet és erőt az összes levelének.

Jó földbe hullott a szép Csodafa magja,
Ármányok őrlője nem fogott ki rajta.
Mélyre nyúl gyökere, őrzi múltját hűen,
Istent dicsőítve megmarad jövőben.

Dunatőkés, 2024. június 26.

Színes lélek-foton
Kitárt ablakomon
Áramlik.

Hozzád repül innen,
Téged erősítsen...
Szeretet.

Megfeszült gondolat
Szorítja torkomat.
Hiányzol!

Távolság...karma tép,
A nap hiába szép.
Fájdalmas!

Te vagy másik felem,
Ha nem lehetsz velem...
Gyötrelem!

Várom már...érkezzél,
Múljon a hideg tél.
Felhevíts!

Cinkék éneke
Túrára hívogató.
Kedv teremtő dal.
Nem költözik...jó neki,
Van ki télen eteti.

Kis rozsdafarkú,
Bozótban mint víg gyümölcs.
Daloló bokor.
Kedves hanggal énekel,
Kitüntetést érdemel.

Csuszka, és harkály
Fáknak törzsén kutatók.
Nagy rovarírtók.
Vérükben a gyógyítás,
Egyik sem volt iskolás.

Alj-bozót ága
Lombok alatt megnyúló.
Árnyék szabály!
Alant rigó kapirgál,
Kukacokat huzigál.

Veréb sokaság,
Mindenütt élelmesek.
Csipogó banda.
Városban vagy erdőben,
Otthonra lel ügyesen.

Szelíd gerle pár,
Fészke ügyetlen kosár.
Fióka félhet.
Szeretetnek jelképe,
Turbékol a szívekbe.

Kis-Duna mentén
Madaraknak édene-
Érint a béke.
Akad itt bőven termés,
Bús léleknek menekvés.

Dunatőkés, 2024. június 11.

Keresem az Északnyugati Átjárót,
Mint az életbeli egyetlen folyosót.
Kitörés lehetőségét, keresem... várkaput,
Mert, ha nem találom meg időn belül, úgy kaput.

Az Átjárón túl biztosan van Kánaán
De legtöbbünk nem jut oda csak az álmán.
Itt a letarolt puszta síkján már fű sincs,
Mert mi aranyásók várjuk, lesz-e ott kincs.

A nagy keresésben már sokan elbuktak,
Voltak olyanok is, kiket elárultak.
Ha meggondolom, mikkel nézek még szembe,
Felmerül, belebukok lehetőségbe?

Nincs rakoncám, mire rátámaszkodhatnék,
Sőt szekerem se, miről körülnézhetnék.
Kilátásomat takarja kóró erdő
És ez olyan, mint fövő húson a fedő.

Ki az ki elmondhatja, a jövő mit hoz,
Merre lehet menni, tán az Átjáróhoz?
Keresem az Északnyugati Átjárót?
Eddig még nem találtam csak halálhágót.

Vecsés, 2002. január 25. - Kustra Ferenc József