Lustán elnyúl dorombolva
A nagy szürke macska
Tigris csíkos bundáját
Meg-megnyalogatja
Teli hasát vakargatja
Sütteti a napon
Ásít közben jóízűen
A kis kerti padon
Puha talpú mancsával
A bajszát pödri éppen
Éles karmát megvillantja
A falábú széken
Jó dolga van a kandúrnak
Semmi gondja nincsen
álmában ő tigrist játszik
A legújabb filmben
Vándorútra hogyha indul
Az apró vad reszket
Sűrű erdő sötét mélyén
Még szörnyeket is kerget
Ám hirtelen felpattan
Egy morcos vakkantásra
Úgy szalad hogy alig éri
A földet a lába
Csak álmában hős nagy vadász
Ez a lusta macska
Ha kutyát lát-hall inába száll
Minden bátorsága
A nagy szürke macska
Tigris csíkos bundáját
Meg-megnyalogatja
Teli hasát vakargatja
Sütteti a napon
Ásít közben jóízűen
A kis kerti padon
Puha talpú mancsával
A bajszát pödri éppen
Éles karmát megvillantja
A falábú széken
Jó dolga van a kandúrnak
Semmi gondja nincsen
álmában ő tigrist játszik
A legújabb filmben
Vándorútra hogyha indul
Az apró vad reszket
Sűrű erdő sötét mélyén
Még szörnyeket is kerget
Ám hirtelen felpattan
Egy morcos vakkantásra
Úgy szalad hogy alig éri
A földet a lába
Csak álmában hős nagy vadász
Ez a lusta macska
Ha kutyát lát-hall inába száll
Minden bátorsága
Nézd
Az ablak keretében
Ragyog pár törött szilánk
A régi ház a távolból
Még csodaszép románc
Virágzó fák kertjén át
Néma sóhaj lengedez
Az úszó felhő a múltra
Könnyeket permetez
Nézd
Az éj csillagos vitrinéből
Felénk hunyorog a fény
Fogyó hold az ég peremén
Korunk tükre már szerény
Ezüst szirmú őszi hajnal
Pókhálóként itt remeg
Mosolyszemek kis ráncára
Az idő szüntelen pereg
Nézd
Füstbe szállt a nyár melege
Lomb korona zöld levele
S a lángos- izzó naplemente
Rejtve parázslik halkuló lelkedbe
Néma sóhaj lengedez
Ezüstszirmú őszi hajnalon
Kitekint pár szerény vágy
A fakuló lélekablakon
Nézd
Az ég peremén fogyó hold
Korunk tükrében mosolyt old
S a halkuló zengő dallam
Viszhangzik lépteink nyomában
Az ablak keretében
Ragyog pár törött szilánk
A régi ház a távolból
Még csodaszép románc
Virágzó fák kertjén át
Néma sóhaj lengedez
Az úszó felhő a múltra
Könnyeket permetez
Nézd
Az éj csillagos vitrinéből
Felénk hunyorog a fény
Fogyó hold az ég peremén
Korunk tükre már szerény
Ezüst szirmú őszi hajnal
Pókhálóként itt remeg
Mosolyszemek kis ráncára
Az idő szüntelen pereg
Nézd
Füstbe szállt a nyár melege
Lomb korona zöld levele
S a lángos- izzó naplemente
Rejtve parázslik halkuló lelkedbe
Néma sóhaj lengedez
Ezüstszirmú őszi hajnalon
Kitekint pár szerény vágy
A fakuló lélekablakon
Nézd
Az ég peremén fogyó hold
Korunk tükrében mosolyt old
S a halkuló zengő dallam
Viszhangzik lépteink nyomában
Homok dűnék
Monokromatikus arca
A horizontig végtelen
Ameddig ellát a szem
Tűnő illúziók
Rejtélyek kíséretében
Naponta változik a széllel
A fénnyel
Akár a szellemi benső
Örökmozgása
Az érzelmekkel
Kavargó homokszemcsék
Üllepednek
Felreppennek
És az állandó sivatag
Arculata mást mutat
Mint a tegnap
S a holnap
Titok lappang
Völgyek hűvös árnyékában
Akár az agytekervények
Mélyén
Minden sejt egymagában
Mint homokszem
A nyílt határban
Elveszik
Az Egész-lényeg
Ha összekötődik
Beteljesedik
A csoda
A kapcsolat-harmónia
Monokromatikus arca
A horizontig végtelen
Ameddig ellát a szem
Tűnő illúziók
Rejtélyek kíséretében
Naponta változik a széllel
A fénnyel
Akár a szellemi benső
Örökmozgása
Az érzelmekkel
Kavargó homokszemcsék
Üllepednek
Felreppennek
És az állandó sivatag
Arculata mást mutat
Mint a tegnap
S a holnap
Titok lappang
Völgyek hűvös árnyékában
Akár az agytekervények
Mélyén
Minden sejt egymagában
Mint homokszem
A nyílt határban
Elveszik
Az Egész-lényeg
Ha összekötődik
Beteljesedik
A csoda
A kapcsolat-harmónia
Sunyin, orvul lopakodik az este,
Sétálót, mindent beterít sejtelme…
Menekvés előle nincs… olyan beste.
Én próbálom és vigyázom a sötétet,
Temetem a nappali keserűséget.
Ahogy a fény-sötétet nézem, oly’ ferde…
Mintha nem látna elég jól, ember szeme.
A fények dőlnek, mint a pisai ferde torony,
Mint a hajléktalan, akit lenyomott a mákony.
Merengve, tán’ lopva pillantok az égre fel,
Majd gondolatom napfényben, reggel újra kel.
Fényben volt aktivitásom, a semmibe lohad…
Olyan lettem, mint egy kis félő, elbújt apróvad…
Rejtőzködnék, ebbe az árnyék lesz minden világban,
Bolhák is alukálni mennek a szomszéd cicákban.
„Sötét” lesz a társaság, később majd a fény is felgyúl.
Hogy leszek majd láthatatlan… visszavonhatatlanul?
Én, mint mamlasz balfácán, a süllyedő tutajon
Evickél a fényfolyón, és sötétbe átoson,
Magamra húzom az éjsötét-fekete leplet,
Így el is bújok, magamra zárom a ketrecet.
Utcai lámpák fénye beterül az ablakon,
Beborítja az irathalmomat az asztalon,
Felhangosítja érzésem a múló fény nesze,
Este, sötétben már elhalkul a tücsökzene.
Nézem a Göncöl szekeret, lüktető érverésem,
A Tejútra vágyik, hevesen, zabolátlan vérem.
Ez a vágyam, mint fa szerszámos kamra, úgy korhad,
Eme hő vágyam is csak… csak fekete lyukká porlad…
Most úgy tűnik, hogy egyedül vigyázom a sötétséget,
Így van módom átélni a megélt sok keserűséget.
A setét, még a távolságot is ellopta tőlünk,
Így a Tejútra, Göncölhöz, meg sehová nem megyünk.
Az éjsötétbe burkolódzva, testem borzong?
Jó lesz reggel, majd az ébredő világ… zsong-bong.
Reggel majd a sötét, mint faágról lesodort levél, lepereg,
Lelkem meg, ha majd kelő napfényt lát így tovább már nem kesereg.
Vecsés, 2013. március 03. – Kustra Ferenc József
Sétálót, mindent beterít sejtelme…
Menekvés előle nincs… olyan beste.
Én próbálom és vigyázom a sötétet,
Temetem a nappali keserűséget.
Ahogy a fény-sötétet nézem, oly’ ferde…
Mintha nem látna elég jól, ember szeme.
A fények dőlnek, mint a pisai ferde torony,
Mint a hajléktalan, akit lenyomott a mákony.
Merengve, tán’ lopva pillantok az égre fel,
Majd gondolatom napfényben, reggel újra kel.
Fényben volt aktivitásom, a semmibe lohad…
Olyan lettem, mint egy kis félő, elbújt apróvad…
Rejtőzködnék, ebbe az árnyék lesz minden világban,
Bolhák is alukálni mennek a szomszéd cicákban.
„Sötét” lesz a társaság, később majd a fény is felgyúl.
Hogy leszek majd láthatatlan… visszavonhatatlanul?
Én, mint mamlasz balfácán, a süllyedő tutajon
Evickél a fényfolyón, és sötétbe átoson,
Magamra húzom az éjsötét-fekete leplet,
Így el is bújok, magamra zárom a ketrecet.
Utcai lámpák fénye beterül az ablakon,
Beborítja az irathalmomat az asztalon,
Felhangosítja érzésem a múló fény nesze,
Este, sötétben már elhalkul a tücsökzene.
Nézem a Göncöl szekeret, lüktető érverésem,
A Tejútra vágyik, hevesen, zabolátlan vérem.
Ez a vágyam, mint fa szerszámos kamra, úgy korhad,
Eme hő vágyam is csak… csak fekete lyukká porlad…
Most úgy tűnik, hogy egyedül vigyázom a sötétséget,
Így van módom átélni a megélt sok keserűséget.
A setét, még a távolságot is ellopta tőlünk,
Így a Tejútra, Göncölhöz, meg sehová nem megyünk.
Az éjsötétbe burkolódzva, testem borzong?
Jó lesz reggel, majd az ébredő világ… zsong-bong.
Reggel majd a sötét, mint faágról lesodort levél, lepereg,
Lelkem meg, ha majd kelő napfényt lát így tovább már nem kesereg.
Vecsés, 2013. március 03. – Kustra Ferenc József
A kimondott szó
Lehet balzsamos gyógyír
Mely kedves-édesen simogató
Egész lény-komplexumunknak.
Nyelv -inkompatibilitás nem akadály
Az intonáció hullámhosszán
Hatol mélyre,
Hol a lélek fénye
Ered.
Ott kell hogy a rezgések
Egymásra leljenek.
A kimondott szó
Súlya lehet
Egy életre meghatározó,
Ölelő
Kitárt szívvel hivogató;
És lehet
Nyersen romboló felelet,
Mely zsugorítja a jellemet
Fájón megalázó
Minden magán s mássalhangzó.
Blokk -görcs -sikoly
A párhuzamos viszony.
A kimondott szó
Súlya
Lebegő rezgéshullám
Mely mélyre hatoló.
Matematikailag nem kiszámítható.
A kimondott szó-
Ha Jó
Értelmet adó,
Tiszteletteljes ,
Arogancia mentes.
Lelket tápláló manna,
Ízes
Mint a friss Kenyér zamata.
Ha szólsz
Válogasd szavaid
És
Boldogabbak lesznek napjaid.
Lehet balzsamos gyógyír
Mely kedves-édesen simogató
Egész lény-komplexumunknak.
Nyelv -inkompatibilitás nem akadály
Az intonáció hullámhosszán
Hatol mélyre,
Hol a lélek fénye
Ered.
Ott kell hogy a rezgések
Egymásra leljenek.
A kimondott szó
Súlya lehet
Egy életre meghatározó,
Ölelő
Kitárt szívvel hivogató;
És lehet
Nyersen romboló felelet,
Mely zsugorítja a jellemet
Fájón megalázó
Minden magán s mássalhangzó.
Blokk -görcs -sikoly
A párhuzamos viszony.
A kimondott szó
Súlya
Lebegő rezgéshullám
Mely mélyre hatoló.
Matematikailag nem kiszámítható.
A kimondott szó-
Ha Jó
Értelmet adó,
Tiszteletteljes ,
Arogancia mentes.
Lelket tápláló manna,
Ízes
Mint a friss Kenyér zamata.
Ha szólsz
Válogasd szavaid
És
Boldogabbak lesznek napjaid.