Idő 
Értékelés 
Értékelés Van, hogy láng vadul kisarjad a szürke hamu alatt,
Ami aztán, amorffá kormozza a maradt falat.
Vadonatúj hóember eladó,
És házilag összeállítandó!
Az árnyas szobámban sok meleg napfény, hirtelen összegyűlik,
A sivatagi kaktuszom már elszáradt, most gyorsan kinyílik…
Míg egy szép barnamedve, a bokrosban a somot legelészi,
Addig tán’ fölséges öröm lesz, ha csendben messzire tudsz futni…
Ha a csóka, szemet vetett a fénylő szemlencsédre,
Vesd magad hasra és élvezd, hogy milyen a sötétben.
Van tojásunk, sonkás tojást csinálhatnánk,
De a hűtőnk üres, nincs egy szelet sonkánk.
Egykedvű lett már minden megálmodott álmunk…
Szenvedélyes lesz tűz, még lobbanásra várunk.
Mostanában több mint rongáltan és rossz passzban vagyok
És magam alatt, égig érő mélységekben… lakok.
A szakítás talán lehet kedves a szívünknek,
De, mindenképpen szomorú a bánó lelkünknek.
A téma, figyeld, mind az utcán hever,
Ha felismered, majd lábadról lever!
Az életben érheti bármekkora, sorsfordító tragédia is a peches embert,
Valami kimozdítja lelkiállapotából, változtatásra, cselekvésre késztet…
Utólag kiderül, ebben a vigasztaló humor, gyógyító ereje bőszen részt vett.
Vecsés, 2019. január 3. – Kustra Ferenc József
Ami aztán, amorffá kormozza a maradt falat.
Vadonatúj hóember eladó,
És házilag összeállítandó!
Az árnyas szobámban sok meleg napfény, hirtelen összegyűlik,
A sivatagi kaktuszom már elszáradt, most gyorsan kinyílik…
Míg egy szép barnamedve, a bokrosban a somot legelészi,
Addig tán’ fölséges öröm lesz, ha csendben messzire tudsz futni…
Ha a csóka, szemet vetett a fénylő szemlencsédre,
Vesd magad hasra és élvezd, hogy milyen a sötétben.
Van tojásunk, sonkás tojást csinálhatnánk,
De a hűtőnk üres, nincs egy szelet sonkánk.
Egykedvű lett már minden megálmodott álmunk…
Szenvedélyes lesz tűz, még lobbanásra várunk.
Mostanában több mint rongáltan és rossz passzban vagyok
És magam alatt, égig érő mélységekben… lakok.
A szakítás talán lehet kedves a szívünknek,
De, mindenképpen szomorú a bánó lelkünknek.
A téma, figyeld, mind az utcán hever,
Ha felismered, majd lábadról lever!
Az életben érheti bármekkora, sorsfordító tragédia is a peches embert,
Valami kimozdítja lelkiállapotából, változtatásra, cselekvésre késztet…
Utólag kiderül, ebben a vigasztaló humor, gyógyító ereje bőszen részt vett.
Vecsés, 2019. január 3. – Kustra Ferenc József
A kertünkbe simán betörő szellő hadoszlopok,
Egymás közt somolyognak… tavaszi jó-meleg hozók…
A kertünkbe simán betörő szellő hadoszlopok.
Ülök csendben a kerti padon, kicsit csukott szemmel nézek… igy vakon,
De így is látom, hogy a napszállta erősödik… szúnyog csípett nyakon…
Ülök csendben a kerti padon, kicsit csukott szemmel nézek… igy vakon.
A Nap sugárai láthatóan csak úgy vékonyodnak, elmennek, már nem kapkodnak,
Nézem, az ég kékje az estve jövetelével sötétebb azúr lesz, lenyugosznak…
A Nap sugárai láthatóan csak úgy vékonyodnak, elmennek, már nem kapkodnak.
A Nap elfelé megy, setét idefelé jő és ahogy sötétül, látom mosolyog,
Az utolsó fénysugár, olyan mintha kis kócos lenne, Nap lelke halkan mosolyog…
A Nap elfelé megy, setét idefelé jő és ahogy sötétül, látom mosolyog.
Munkától fáradt sugarakat setétség gyorsan nyelé, rohannak setétbe belé,
Fölállok, hogy jól lássak, sugárak arcán kicsike mosoly, viszik sötétbe belé…
Munkától fáradt sugarakat setétség gyorsan nyelé, rohannak setétbe belé.
Volt egy kis bíborral bekent azúr, de a setét szinte tolakszik, vége a mának,
Nap is vágy aludni, majd reggel az azúrba jól belekandikál, vége a mának…
Volt egy kis bíborral bekent azúr, de a setét szinte tolakszik, vége a mának.
A Nap arra vágyik, mire hazaér, valaki ágyazzon, alszik, vége a mának,
Látható, már lassú lett, a nagy setét meg tavaszi mosolyt ereszt, vége a mának…
A Nap arra vágyik, mire hazaér, valaki ágyazzon, alszik, vége a mának.
Vecsés, 2018. április 21. – Kustra Ferenc József- írtam: 3 soros-zárttükrösben, ami az én fejlesztésem. Olvasni úgy kell, hogy az első két sort egyben. utána a 2. és a 3. sort egyben, igy lesz meg a vers gondolatisága.
Egymás közt somolyognak… tavaszi jó-meleg hozók…
A kertünkbe simán betörő szellő hadoszlopok.
Ülök csendben a kerti padon, kicsit csukott szemmel nézek… igy vakon,
De így is látom, hogy a napszállta erősödik… szúnyog csípett nyakon…
Ülök csendben a kerti padon, kicsit csukott szemmel nézek… igy vakon.
A Nap sugárai láthatóan csak úgy vékonyodnak, elmennek, már nem kapkodnak,
Nézem, az ég kékje az estve jövetelével sötétebb azúr lesz, lenyugosznak…
A Nap sugárai láthatóan csak úgy vékonyodnak, elmennek, már nem kapkodnak.
A Nap elfelé megy, setét idefelé jő és ahogy sötétül, látom mosolyog,
Az utolsó fénysugár, olyan mintha kis kócos lenne, Nap lelke halkan mosolyog…
A Nap elfelé megy, setét idefelé jő és ahogy sötétül, látom mosolyog.
Munkától fáradt sugarakat setétség gyorsan nyelé, rohannak setétbe belé,
Fölállok, hogy jól lássak, sugárak arcán kicsike mosoly, viszik sötétbe belé…
Munkától fáradt sugarakat setétség gyorsan nyelé, rohannak setétbe belé.
Volt egy kis bíborral bekent azúr, de a setét szinte tolakszik, vége a mának,
Nap is vágy aludni, majd reggel az azúrba jól belekandikál, vége a mának…
Volt egy kis bíborral bekent azúr, de a setét szinte tolakszik, vége a mának.
A Nap arra vágyik, mire hazaér, valaki ágyazzon, alszik, vége a mának,
Látható, már lassú lett, a nagy setét meg tavaszi mosolyt ereszt, vége a mának…
A Nap arra vágyik, mire hazaér, valaki ágyazzon, alszik, vége a mának.
Vecsés, 2018. április 21. – Kustra Ferenc József- írtam: 3 soros-zárttükrösben, ami az én fejlesztésem. Olvasni úgy kell, hogy az első két sort egyben. utána a 2. és a 3. sort egyben, igy lesz meg a vers gondolatisága.
Merengünk! Van még élettavasz?
(3 soros-zárttükrős)
Elmeditáltam, hogy egy csónakban evezünk az élettel…
Én izzadtan, fáradtan, csak húzom, ő, meg mint úr, vezényel…
Elmeditáltam, hogy egy csónakban evezünk az élettel…
Ő
Az úr!
Azt hittem,
Hogy velem van.
Igám csak enyém.
Igám csak enyém.
Hogy velem van,
Azt hittem.
Az úr
Ő!
*
(3 soros-zárttükrős)
A lelkemnek fogalma sincs, mi az, az orgazmus,
Öröm nem szokta érni, nekem az áldás, mumus…
A lelkemnek fogalma sincs, mi az, az orgazmus.
Nem
Nekem.
Másnak jut
Örömélmény,
Én nem ismerem.
Én nem ismerem.
Örömélmény,
Másnak jut.
Nekem
Nem.
*
(vers)
Kinézek, úgy látom, közeleg a tavasz,
Szeme rám csillan, ez biz’ gátolja a gonoszt,
Hallom, hogy lüktet a kis-szíved… sok szakasz.
Az élet, még keménykedik, még parancsot oszt.
Szív
Dobban,
Szem ragyog,
Már tavasz van.
Lesz-e lét-tavasz?
Lesz-e lét-tavasz?
Már tavasz van,
Szem ragyog,
Dobban
Szív.
*
(Sedoka)
Tavasz, még bambul,
Ábrándos a nézése.
Reggeli nap, még csipás.
Élet tavasz van…
De, már szeme, majd’ csukott…
Már kín, reggel felkelni…
*
Rügyfakadással
Kezdődik az új tavasz.
Fáradtság már testen győz!
Tavaszon átmegy
A göröngyös életút!
Egyenetlen csoszogás!
Rügy
Pattan,
Tavasz van.
Élet lankad,
Test lomhán mozog.
Test lomhán mozog,
Élet lankad.
Tavasz van,
Pattan
Rügy.
*
(10 szavas)
Élet, magával harcol, de engem győz le,
Vajon, marad őbelőle?
Mintha csillogna nekem egy vadonatúj
Élettavasz! Hihetem, hogy élet-új lesz?
Vecsés, 2018. március 30. – Szabadka, 2018. április 9. –Kustra Ferenc József– a vegyes formákat én írtam a tükör apevákat szerző-, és poéta társam Jurisin (Szőke) Margit. A tükör apevák címe: ”Lesz-e még lét-tavasz?”
(3 soros-zárttükrős)
Elmeditáltam, hogy egy csónakban evezünk az élettel…
Én izzadtan, fáradtan, csak húzom, ő, meg mint úr, vezényel…
Elmeditáltam, hogy egy csónakban evezünk az élettel…
Ő
Az úr!
Azt hittem,
Hogy velem van.
Igám csak enyém.
Igám csak enyém.
Hogy velem van,
Azt hittem.
Az úr
Ő!
*
(3 soros-zárttükrős)
A lelkemnek fogalma sincs, mi az, az orgazmus,
Öröm nem szokta érni, nekem az áldás, mumus…
A lelkemnek fogalma sincs, mi az, az orgazmus.
Nem
Nekem.
Másnak jut
Örömélmény,
Én nem ismerem.
Én nem ismerem.
Örömélmény,
Másnak jut.
Nekem
Nem.
*
(vers)
Kinézek, úgy látom, közeleg a tavasz,
Szeme rám csillan, ez biz’ gátolja a gonoszt,
Hallom, hogy lüktet a kis-szíved… sok szakasz.
Az élet, még keménykedik, még parancsot oszt.
Szív
Dobban,
Szem ragyog,
Már tavasz van.
Lesz-e lét-tavasz?
Lesz-e lét-tavasz?
Már tavasz van,
Szem ragyog,
Dobban
Szív.
*
(Sedoka)
Tavasz, még bambul,
Ábrándos a nézése.
Reggeli nap, még csipás.
Élet tavasz van…
De, már szeme, majd’ csukott…
Már kín, reggel felkelni…
*
Rügyfakadással
Kezdődik az új tavasz.
Fáradtság már testen győz!
Tavaszon átmegy
A göröngyös életút!
Egyenetlen csoszogás!
Rügy
Pattan,
Tavasz van.
Élet lankad,
Test lomhán mozog.
Test lomhán mozog,
Élet lankad.
Tavasz van,
Pattan
Rügy.
*
(10 szavas)
Élet, magával harcol, de engem győz le,
Vajon, marad őbelőle?
Mintha csillogna nekem egy vadonatúj
Élettavasz! Hihetem, hogy élet-új lesz?
Vecsés, 2018. március 30. – Szabadka, 2018. április 9. –Kustra Ferenc József– a vegyes formákat én írtam a tükör apevákat szerző-, és poéta társam Jurisin (Szőke) Margit. A tükör apevák címe: ”Lesz-e még lét-tavasz?”
Csendnek örültem…
Tavasszal a szép megújhodásnak örültem,
Nyáron a barnító napsugárnak örültem,
Ősszel a színkavalkádok örültem,
Télen hidegnek, hónak is örültem…
Tavasszag egy jó kis románcnak örültem,
Nyáron az együtt strandolásnak örültem,
Ősszel, lelkem szelek szárnyán… örültem,
Télen, testem jégen csúszkált… örültem…
Minden évszakban voltak viharok, de örültem,
Minden évszakban voltak szép napok, de örültem…
Tavasszal hallgattam lelkem megújhodásának zaját, örültem,
Nyáron alálltam, hallgattam a pára kapunak zaját, örültem,
Ősszel szélvihar elsodorta sityakomat, nevetve örültem,
Télen ritka hóviharban sétáltam egy jó nagyot és örültem…
A lelkem, csendben volt, de velem volt én meg csak örültem,
A lelkem nem üvöltözött, csendben jött, ennek örültem…
Manapság már a világ... lelkem is megbolondult, rájöttem, ennek nem örültem,
De hiába, mert észrevettem, hogy régi fájdalmakat énekel… nem örültem.
Vecsés, 2020 május 9. – Kustra Ferenc József – íródott: önrímesben.
Tavasszal a szép megújhodásnak örültem,
Nyáron a barnító napsugárnak örültem,
Ősszel a színkavalkádok örültem,
Télen hidegnek, hónak is örültem…
Tavasszag egy jó kis románcnak örültem,
Nyáron az együtt strandolásnak örültem,
Ősszel, lelkem szelek szárnyán… örültem,
Télen, testem jégen csúszkált… örültem…
Minden évszakban voltak viharok, de örültem,
Minden évszakban voltak szép napok, de örültem…
Tavasszal hallgattam lelkem megújhodásának zaját, örültem,
Nyáron alálltam, hallgattam a pára kapunak zaját, örültem,
Ősszel szélvihar elsodorta sityakomat, nevetve örültem,
Télen ritka hóviharban sétáltam egy jó nagyot és örültem…
A lelkem, csendben volt, de velem volt én meg csak örültem,
A lelkem nem üvöltözött, csendben jött, ennek örültem…
Manapság már a világ... lelkem is megbolondult, rájöttem, ennek nem örültem,
De hiába, mert észrevettem, hogy régi fájdalmakat énekel… nem örültem.
Vecsés, 2020 május 9. – Kustra Ferenc József – íródott: önrímesben.
Már a Hold is csak az udvarban, kertben pásztáz,
Szobám ablakán nem jő be, engem nem rámáz…
Ez nekem nagy-nagy hiány, a lelkemnek ádáz.
Ülök a kis asztalnál a papír lap üres, de a toll tentás,
Én már rónám a sok-sok sorokat… teát iszok, az jó mentás…
Hold! Éppen rólad akartam írni… Nekem a fényed, legendás.
No, de csendben összeszedem én magamat
Nézem a kertben a fényjáték-árnyakat…
Tenta lecseppen, így jelzi a vágyakat.
Ha nem jöttél be szobámba, megnézem a kerti árnyjátékodat.
Hold! Jól játssz nekem, az egy-szál közönségnek, pazar pantomimokat…
Nézem előadást… csepeg a tenta, a sok árny szinte riogat.
Kár, hogy egyedül vagyok, de én azért, neked, tapsolok!
Hold! Mestere vagy a szakmádnak, ámulva elalélok…
Írásban örökítem, hátha örülnek az olvasók…
Vecsés, 2016. január 3. – Kustra Ferenc József
Szobám ablakán nem jő be, engem nem rámáz…
Ez nekem nagy-nagy hiány, a lelkemnek ádáz.
Ülök a kis asztalnál a papír lap üres, de a toll tentás,
Én már rónám a sok-sok sorokat… teát iszok, az jó mentás…
Hold! Éppen rólad akartam írni… Nekem a fényed, legendás.
No, de csendben összeszedem én magamat
Nézem a kertben a fényjáték-árnyakat…
Tenta lecseppen, így jelzi a vágyakat.
Ha nem jöttél be szobámba, megnézem a kerti árnyjátékodat.
Hold! Jól játssz nekem, az egy-szál közönségnek, pazar pantomimokat…
Nézem előadást… csepeg a tenta, a sok árny szinte riogat.
Kár, hogy egyedül vagyok, de én azért, neked, tapsolok!
Hold! Mestere vagy a szakmádnak, ámulva elalélok…
Írásban örökítem, hátha örülnek az olvasók…
Vecsés, 2016. január 3. – Kustra Ferenc József
