A nagy csendben pihen a szívem,
Megfáradt már a vén lelkem.
Hideg árnyékomon viaskodik az ősz,
Jézus szeretetén a pirkadó hajnal is elidőz.

Felmelegedni vágyna már a szívem jege,
Advent napján gyorsabban ver az ere.
A Kis Jézus születése mámorán,
Kitárulkozik szívem bíbor bársonyán.

Sajgó szívemben csendesül a vihar,
A boldogságot belém advent ad.
Fejünk fölött pihen a Hold,
Fáradt kezemből kiesik a toll.

Jöjj be a kis kunyhómba, testvér,
Hisz közel már az este a naplementén.
Halat eszünk kormos serpenyőben,
Egyél, testvér, jut néked is belőle.

Ó, az én népem az élet vándorai,
Mint az égen szálló sólyommadarai.
Adunk szállást a vándornak,
Egy-két hét, és eltávolodnak.

Itt élünk az elmúlás földjén,
Ősi birtokok vándorok völgyein.
Ha szívünk elvágyódik egy más tájra,
Szekéren, ki gyalog utazunk rongyosan az örökkévalóságba.

Ho-hó testvér! Ne állj meg az ajtóban,
Hiszen van még bor a kancsóban.
Világ szívén a föld vándorai,
Megpihen végleg az emlékeink álmain.

Tarnazsadány, 2020. május 19.

Mert olyan szép a világ,
Mint egy álom.
A kis ártatlan lelkét
Istennek ajánlom.

Szabad legyen lelke
Ott, a mennyországban.
Anyám...
Nem hallod a síró hangom?

Elküldtél az örök álomvilágba,
Ennyi jutott nékem az életből, anyám!
Néked nem fáj a halálom?
Hallgat a csend, sír a szél a Tarna parton.

Emeld Szívedhez, jó Atyám,
Ezt az ártatlan csecsemőlelket...

Hogy bírod nélkülem, anyám, az életet?
Ne sirassatok, kik most egybegyűltetek.
Mert már nagyon messze vagyok.
Tőletek távol, valahol a csillagok között.

Vén botommal a kezemben
Ifjúságom útjait keresem.
Hiányzik testemből a lelkem,
Csak az életem hideg falát leltem.

A kolduló őszben vértelen szívem már dér,
Megsárgult faleveleket hord a szél.
Csendes kis szobámban eltűnődöm,
Hogy az életem mennyit ér.

Elfáradt a folyó, elfáradtam én is.
Elsodorta álmaimat a fenti magas eget nézem,
Áttündököl még a Nap
Ősz fejemre a lombos ágon.

Kalapomat megemelem,
Nyomtalanul eltűnt az ifjúságom.

De keserves is szeretni,
Ha téged nem szeret senki.
Ősz halálát követi a zúzmarás tél,
Minek a nyár, ha te nem lennél.

Reszket a fűszál,
Fújja a szél.
Hószagú szerelem
Hűen kísér.

Szívemben ég még az égő csillagremény,
Kinn áll a hóban, vár rám szegény.
Ébreszd fel szívemnek napsugarát,
Olvad a jég is, ha téged meglát.

Örök szerelem szunnyad a tájon,
Hogy egyszer talán ránk is találjon.
Fecskepár repül, boldog a nyár,
Átkarol lágyan az asszonyi vágy.