Jenei József volt a nagyapám,
Dein Anna meg a jó nagymamám.
Nagyapa szakmája, patkoló kovács,
Pipafüstbe biz' fojtogatta krachács.

A k. und k.- ban a huszároknál szolgált,
Ott egy lovashadosztályt kiszolgált.
Galíciában... ott állomásoztak,
Oroszokkal időnként csatároztak.

Érdekeseket mesélt az, időkről,
Meg a huszár-szokás, bajuszpedrőről.
Értett a lovakhoz, állatokhoz,
Kocsigyártáshoz és patkoláshoz.

Nemcsak kovácsmester, de paraszt is volt,
Földje, szőlője és legelője volt.
Ló meg tehén, disznó és baromfi,
Ezeket neki kellett tartani.

Szép, nagy fehér huszárbajusza volt,
Az biztos, hogy az mindig pödrött volt.
Pipázott, mint régi huszárember,
Én csodáltam Őt, mint gyerekember.

Én voltam a fiú unokája,
A kedvence és a kis pajtása.
Szeretett és kényeztetett engem,
Mikor vele voltam örült lelkem...

Nagymama jól főzött, igen jól sütött,
Legjobb rántotta volt, mit összeütött.
A tojás lébe paprikát kevert,
Sütés után piros, márványos lett.

Sajnos már nagyon régen meghaltak,
De emlékszem, nekem jót akartak.
Bizony kit szeretünk örökké nem él,
De emlékük örökre szívemben él.

Vecsés, 1998. november 17. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.

Nyár van, minden virul és minden zöld,
Új élet fakad, jó a termőföld.
Edina első gyermekét várja,
Tűkön ül már, az Uncsi nagyanyja.

Én is be lettem fogva dolgozni,
Pelenkázó asztalt kell gyártani.
Lesz benne polc, sőt lesz az oldalán!
Ezt fogjuk használni, rögvest, talán?

Abba, régi kiságyban fog aludni,
Melyben Anyukája szokott tentizni.
Sőt hordani fogja, anyja kis ingét,
Ki gondolta, ennek lehetőségét?

Doktor Pajor Attila azt mondta,
Két hét kell még. Addig ő kihúzza.
Vagy jöjjön meg július végéig,
Mert szabadságra megy, álló hétig.

No, kölyök, fel van adva... ez a lecke,
Mikor jelenik meg a kis fejecske?
Jó doktor bácsi is szeretné látni,
Világra jövetelnél, asszisztálni…

Kis Vackot, én fognám már ölembe,
Nagyi meg tenné a fürdővízbe.
No, nem baj, e kis időt kivárjuk,
Hogy minden rendben legyen, drukkolunk.

Budapest, 1998. július 4. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.

senrjú stílusú haikuban

Falevél hullik,
Elfáradt nyári világ.
Öregedő nyár.
*
Évszakok váltják
Egymást, szépen, sorrendben.
Mind elvonulnak.
*
Csodálni való,
Varázslatos természet.
Én természetem?
*
Édes-keserű
A múltba visszamenni.
Gondolat szárnyán…
*
Hatvanhét év sok!
Innen kell visszanézni.
Homokóra jár!
*
Távolba vész, a
Hosszú gondolatsorom.
Minden, múlt messze.
*
Kis béke puszi
Cuppantás, szélviharba…
Lebontja tetőm.
*
Őszöm játszik,
Megtréfálja a nyaram.
Úton, mint vándor.
*
Nap hunyja szemét.
Lemond az ősz javára!
Ősz nem virradat.
*
Tudom, eljött ősz,
Keserű emlékezni…
A tél kezdődik…
*
Majd, dacolok én
Hosszú ősszel és téllel.
Ez tán’ életcél.
*
Alagút, vak út,
Nem látni benne semmit...
Lehet, nincs vége?

Vecsés, 2014. augusztus 30. – Kustra Ferenc József

Köd, délibábot játszik,
Képzelteti is, hogy világít…
Elázott kabát…

Utca dermed, csöndesül,
Párás ablak mögött emlék ül...
Megfagyott reggel...
*
Otthon vár forró fürdő,
Legelőm a forró kakaóm…
Csókos vacsora…

Falakon árnyék rebben,
Kiskanál dalol a csészében...
Mézes ölelés.

Vecsés, 2025. július 11. – Siófok, 2025. július 18. -Kustra Ferenc József és Gránicz Éva, - írtuk: kétszerzősnek, senrjon csokorban.

Csókollak ölelve, ölellek csókolva

Hangod zenéje kísért minden álomba’,
Suttogó szavaid bársonyát kutatva.
Csókollak ölelve, ölellek csókolva.

Pillantásod fénye bennem lobog,
Mint csillag, mely csak nekem ragyog.
Csókollak ölelve, ölellek csókolva.

Illatod elringat, bódít, felemel,
Veled lélegeznék minden éjjel.
Csókollak ölelve, ölellek csókolva.

Érintésed ösvényét követném,
Bőröd melegében otthonom lelném.
Csókollak ölelve, ölellek csókolva.

Szívdobbanásod lüktet bennem,
Te vagy a végzetem, menedékem...
Csókollak ölelve, ölellek csókolva.

Siófok, 2025. április 26.