Szeretni jöttünk erre a földre
és hogy másokat boldoggá tegyünk,
de bármerre járok,bármerre nézek,
gonosz irigység vesz mindent körül.

Hová tűnt már az emberi érték?
Hol van már őszinte érzelem ?
Talán tovaszállt a zúgó őszi széllel
s nem maradt belőle szinte semmi sem ?

Szeretni jöttünk erre a földre,
és mégis úrrá lett itt a gyűlölet!
Kik mást eltaposnak,kincseket rabolnak,
csak azoknak jár már bőség,tisztelet.

Szeretni jöttünk erre a földre,
hát ne gyűlöljetek,szeressetek!
Itt van a pokol ! Itt van a mennyország!
Nincs másik élet,most szeressetek!

Hulló levelek ,mondjátok meg nékem
mit tehetnék hogy végre jobb legyen?
Hulló levelek,csak tőletek kérdem
hová sodor a szélvész titeket?

Hulló levelek!Olyan lettem én is,
mint ti vagytok!Eldobva,némán szenvedek.
Hulló levelek! Hadd legyek ott én is
mikor elsöpör egy zúgó fergeteg!

Hulló levelek,kik némán ott hevertek,
hadd menjek közétek hogy én is ott legyek,
hogy elsöpörjön engem is egy szélvész,
vagy pihenjek én is csöndben köztetek.

Vehetsz házat ,ha pénzed van
de otthonod attól még sivár,
megkaphatsz minden földi jót,
míg pénzed van, minden bók kijár.

Lehetsz büszke és gőgös,
megkaphatsz minden nőt talán,
de szeretni nem fognak attól,
hisz lelked hideg,és sivár.

Ma fent vagy,de ki tudja holnap
lehetsz még mélyen is talán,
s kik hízelegnek cserbenhagynak,
mint koncukért acsargó kutyák.

Kit ma megvetsz,holnap tán szeretnéd,
de akkor már ő nem néz reád,
s a sebet,mit te szúrtál rajta,
holnap tán más gyógyítja már.

A barátok eltűnnek messze,
s ott maradsz egyedül talán,
hiába sírsz!Akkor már késő!
Nem fog sajnálni senki már.,

Oly mások vagyunk, s oly különbözőek,
de anyaként mégis hasonlók vagyunk,
letépnénk minden töviset, szilánkot,
csak hogy őnekik ne essen bajuk.

Oly mások vagyunk,s oly sokat remélünk,
lehoznánk értük az égről a napot,
s ha nehéz is olykor,fáj a szívünk értük,
a mi csillagunk csak miattuk ragyog.

Oly mások vagyunk,de bárhogy meggyötörnek,
szívünk mégis csak miattuk dobog,
minden álmunk,és minden ölelésünk
az ő szemeikben újra felragyog.

Oly mások vagyunk! S ki anyaként érez
mások fájdalmán sosem mosolyog,
hisz egy anya ha szíve összetört is,
összetört szíve is csak értük dobog.

Kikeletbe hasadó, újonc boldogság
Lett szelíden cirógatva úrrá rajtam,
Midőn csöpp cseresznyefák koronái közt,
Virágait fürkészve kincset találtam.

Bár lehetnék oly nagy, oly lobogó gyönyör,
Hogy virágálomba kergessem varázsod,
Hogy mi ketten, a világ szemét becsukva,
Örökké álmodjunk a cseresznyeágon.

Mint nektárért kuncsorgó, éhes pillangó,
Összebújó szirmaiba kínálkozom,
S rózsaszín illatok hevébe bódulva,
Mosolyába szökve hozzád kívánkozom.