Ma azoknak gyújtsunk, egy gyertyát,
kik már a mélyben alszanak,
nem látva semmit, s nem érezve,
hogy nekünk mennyire fontosak.
Ma is ugyan úgy gondolunk rájuk,
mint mikor itt voltak velünk,
szívünk mélyében nincs megnyugvás,
most is ugyanúgy szenvedünk.
mint akkor, amikor elvesztettük
kik annyira fontosak nekünk,
hogy lelkünknek gyöngyöző cseppje
könnyeket fakaszt legbelül.
Elfogadjuk, hogy nem látjuk már,
s nem foghatjuk a két kezét,
de belenyugodni, s elfogadni
mi tudjuk csak, milyen nehéz.
Lelkünkben nem szól a dallam.
Vad vihar tépdes legbelül,
hisz már csak emlékeinkben
él az, akiket szeretünk.
Most nekik égjen a gyertya
S őértük imádkozunk,
hogy legyen békés az álmuk
ameddig találkozunk.
Nem halt meg. Nyugodni tért csak,
szívünkben ott él belül,
mélyen a szívünkbe zárva
kiket annyira szeretünk.
kik már a mélyben alszanak,
nem látva semmit, s nem érezve,
hogy nekünk mennyire fontosak.
Ma is ugyan úgy gondolunk rájuk,
mint mikor itt voltak velünk,
szívünk mélyében nincs megnyugvás,
most is ugyanúgy szenvedünk.
mint akkor, amikor elvesztettük
kik annyira fontosak nekünk,
hogy lelkünknek gyöngyöző cseppje
könnyeket fakaszt legbelül.
Elfogadjuk, hogy nem látjuk már,
s nem foghatjuk a két kezét,
de belenyugodni, s elfogadni
mi tudjuk csak, milyen nehéz.
Lelkünkben nem szól a dallam.
Vad vihar tépdes legbelül,
hisz már csak emlékeinkben
él az, akiket szeretünk.
Most nekik égjen a gyertya
S őértük imádkozunk,
hogy legyen békés az álmuk
ameddig találkozunk.
Nem halt meg. Nyugodni tért csak,
szívünkben ott él belül,
mélyen a szívünkbe zárva
kiket annyira szeretünk.
(3 soros-zárttükrös)
Ó! Te szentséges pirkadat,
Vesd ránk az első sugarat…
Ó! Te szentséges pirkadat.
Jöjj, nagyon várlak drága lélek,
Várom, bátoríts, érted élek…
Jöjj, nagyon várlak drága lélek.
Áldott a Pünkösd, engemet nagyon vigasztal,
A kereszthez tartozó bűn ellát vigasszal…
Áldott a Pünkösd, engemet nagyon vigasztal.
Ez az Úr üzenete,
A léleknek reménye…
Ez az Úr üzenete.
A pünkösdi rózsának ilyentájt a szirma kibomlik,
Legyen az fehér, vörös, de nekem jól kitárulkozik…
A pünkösdi rózsának ilyentájt a szirma kibomlik.
Jelképes: és jó, idevarázsolt kikelete.
Mindannyiunknak vigaszt nyújt az áldásos Pünkösd…
Itt a lélekápolás és a kivirágzott tavasz kikelete,
A pünkösdi rózsák terjengő illata: lélekáldásos Pünkösd.
Vecsés. 2021. május 18. – Kustra Ferenc József – íródott; 3 soros-zárttükrösben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!)
Ó! Te szentséges pirkadat,
Vesd ránk az első sugarat…
Ó! Te szentséges pirkadat.
Jöjj, nagyon várlak drága lélek,
Várom, bátoríts, érted élek…
Jöjj, nagyon várlak drága lélek.
Áldott a Pünkösd, engemet nagyon vigasztal,
A kereszthez tartozó bűn ellát vigasszal…
Áldott a Pünkösd, engemet nagyon vigasztal.
Ez az Úr üzenete,
A léleknek reménye…
Ez az Úr üzenete.
A pünkösdi rózsának ilyentájt a szirma kibomlik,
Legyen az fehér, vörös, de nekem jól kitárulkozik…
A pünkösdi rózsának ilyentájt a szirma kibomlik.
Jelképes: és jó, idevarázsolt kikelete.
Mindannyiunknak vigaszt nyújt az áldásos Pünkösd…
Itt a lélekápolás és a kivirágzott tavasz kikelete,
A pünkösdi rózsák terjengő illata: lélekáldásos Pünkösd.
Vecsés. 2021. május 18. – Kustra Ferenc József – íródott; 3 soros-zárttükrösben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!)
Vajon mitől is ünnep az ünnep?
Hogy légbe szállnak a szép szavak?
Vagy, hogy tömegek koszorúznak
elrejtve közömbös arcukat?
Nekem az ünnep akkor ünnep,
ha lelkemben csönd és béke van,
ha átölelhetem mindkét kincsem,
de most annyira messze van.
Megtespedt árnyak az éji csendben
magukba zárják a hangokat,
és én itt vagyok egymagamban,
s gondok húzzák a vállamat.
Koszorúzhat bárki, de azzal
nem űzik el a gondokat,
bár szép, ha hősökre emlékezvén
megtiszteljük a sírjukat.
S mégis: én most csak annyit kérek:
hozz egy szebb jövőt Istenem!
Ahol mindenki boldogan élhet,
s nem ropognak a fegyverek.
Adj a népednek friss kalácsot,
munkát, s egyenlő jog legyen,
minden embernek itt a földön,
kinek kérges a tenyere.
Űzd el a gonoszt, mely családokat dönt
nyomorba, kérlek: Istenem!
Ne büntesd azt a sok családot,
ki miattuk annyit szenvedett!
Add nekik vissza az ünnepek ízét,
vedd le róluk a gondokat,
hálásak lesznek minden percért,
s amíg csak élnek, áldanak!
Hogy légbe szállnak a szép szavak?
Vagy, hogy tömegek koszorúznak
elrejtve közömbös arcukat?
Nekem az ünnep akkor ünnep,
ha lelkemben csönd és béke van,
ha átölelhetem mindkét kincsem,
de most annyira messze van.
Megtespedt árnyak az éji csendben
magukba zárják a hangokat,
és én itt vagyok egymagamban,
s gondok húzzák a vállamat.
Koszorúzhat bárki, de azzal
nem űzik el a gondokat,
bár szép, ha hősökre emlékezvén
megtiszteljük a sírjukat.
S mégis: én most csak annyit kérek:
hozz egy szebb jövőt Istenem!
Ahol mindenki boldogan élhet,
s nem ropognak a fegyverek.
Adj a népednek friss kalácsot,
munkát, s egyenlő jog legyen,
minden embernek itt a földön,
kinek kérges a tenyere.
Űzd el a gonoszt, mely családokat dönt
nyomorba, kérlek: Istenem!
Ne büntesd azt a sok családot,
ki miattuk annyit szenvedett!
Add nekik vissza az ünnepek ízét,
vedd le róluk a gondokat,
hálásak lesznek minden percért,
s amíg csak élnek, áldanak!
Hányszor kell ahhoz még csalódnod,
hogy ne tudjál bízni senkiben,
hányszor kell ahhoz összerogynod,
hogy úgy érezd: nem tudsz élni sem.
Hányszor terítsen ködfelhőt előtted
a könny, amely úgy marja szemed,
mint a só, mit tengervízben észlelsz,
s kiszárítja a bőrödet.
Hányszor kell még kibírni mindent,
s bár tűz emészti a testedet,
hogy minden erődet összeszedve
lecsillapítsd a lelkedet.
Hányszor kell még temetni mindent,
mi tépi, marja a lelkedet,
mint a dühödt, pusztító szélvész,
mely sosem irgalmaz neked.
Hányszor kell még felállnod újra,
bár gyönge térded még megremeg,
hogy ne tudjon senki eltaposni,
s legyőzd, kik ártanak neked.
Hányszor kell? Nem tudja senki,
de tán a kóbor fellegek
rongyos szárnyukat rád terítve
majd utat mutatnak neked.
Simítva, akár a bársony,
gyógyítják fájó lelkedet,
s harmatcseppeket permetezve
messze űzik a könnyeket.
hogy ne tudjál bízni senkiben,
hányszor kell ahhoz összerogynod,
hogy úgy érezd: nem tudsz élni sem.
Hányszor terítsen ködfelhőt előtted
a könny, amely úgy marja szemed,
mint a só, mit tengervízben észlelsz,
s kiszárítja a bőrödet.
Hányszor kell még kibírni mindent,
s bár tűz emészti a testedet,
hogy minden erődet összeszedve
lecsillapítsd a lelkedet.
Hányszor kell még temetni mindent,
mi tépi, marja a lelkedet,
mint a dühödt, pusztító szélvész,
mely sosem irgalmaz neked.
Hányszor kell még felállnod újra,
bár gyönge térded még megremeg,
hogy ne tudjon senki eltaposni,
s legyőzd, kik ártanak neked.
Hányszor kell? Nem tudja senki,
de tán a kóbor fellegek
rongyos szárnyukat rád terítve
majd utat mutatnak neked.
Simítva, akár a bársony,
gyógyítják fájó lelkedet,
s harmatcseppeket permetezve
messze űzik a könnyeket.
Szita az életem, Anettem!
Hiányzik veled a szerelem…
Mért kell nélkülöznöm?
Testemben… epedőn!
Nem akarsz már engem Anettem?
Szerelmes szívedre éhezem,
Az nagyon kellene, úgy vélem!
Így, ép elme lehet?
Tovább így ez mehet?
Térj vissza hozzám, ó, Anettem!
Vársz? Jöjj utolsó leheletem?
Add vissza szerelmet, Anettem!
Direkt megőrjítesz,
Direkt kikészítesz…
Nélküled, nagy magány a létem!
Vecsés, 2021. március 15. – Kustra Ferenc – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.
Hiányzik veled a szerelem…
Mért kell nélkülöznöm?
Testemben… epedőn!
Nem akarsz már engem Anettem?
Szerelmes szívedre éhezem,
Az nagyon kellene, úgy vélem!
Így, ép elme lehet?
Tovább így ez mehet?
Térj vissza hozzám, ó, Anettem!
Vársz? Jöjj utolsó leheletem?
Add vissza szerelmet, Anettem!
Direkt megőrjítesz,
Direkt kikészítesz…
Nélküled, nagy magány a létem!
Vecsés, 2021. március 15. – Kustra Ferenc – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.