Jó volna néha elbújni egy csöndes sarokba olykor,
hogy ne szóljon hozzám senki sem, s ne zavarjanak folyton.
Magamban álmodni csendesen, valami egészen jóról,
hűvös távoli bércekről, amely még csillog a hótól.

Mint vakító, fehér tisztaság, mely szememet bántja olykor,
olyanná tenni a világot, hogy megtisztuljon a rossztól.
Ki éhesen, fázva ott vacog, adni neki a sokból,
mit mások eldobnak, s küzdeni, hogy nekik is jusson a jóból.

Mosolyt látni az arcokon, ahol most bánat ül sokszor,
s zord, hideg téli szél helyett meleget érezni olykor.
Reményt, és hitet adni ott, ahol már hideg az otthon,
s érezni, azt a meleget, mely szívünkből sugárzik akkor

amikor tudjuk, mily kevés kell, hogy örömöt hozzon
minden apró kis érintés, és néhány emberi jó szó.
Hogy el tudjuk hinni, van jövőnk, s lehet még bárki itt boldog,
hol már nem tudunk hinni sem, és félünk. Már elég a rosszból.

Nézz le a földre Istenem! Emelj fel minket a porból!
Hozd el a jólétet nekünk, elegünk van a pokolból!
Szeresd mindegyik gyermeked egyformán! Itt, s most!
Földi jólétet adj nekünk! S méltóbb emberibb sorsot!

Nem is értem, mért vagyok ily szerencsétlen? Istenem!
Állandóan elvágják az internetes kábelem.
Mért nem figyelnek rá jobban? Örülnek, hogy nincs netem?
Bár az övék darabolnák?.meg tudnák, hogy mit jelent.

Hol a lábujjam verem be, s kékül-, zöldül rendesen,
Hol fejemen lelek púpot, s nem tudom, hogy hogy lehet.
Vagy éppen a kerékpárról hagyom el a nyergemet
útközben, és nem találok senkit, aki értene

valamelyest ahhoz, hogy a rossz nyergemet feltegye,
Atyaég! Most mit csináljak? Nincs már időm semmire!
A kocsmáig rollerozva kidöglöttem teljesen,
mire végre akadt, aki visszarakja nyergemet.

Majd fűnyíró zsinórt vágok. S javítani nem merem,
áthívom a szomszédot, hogy segítsen már énnekem.
Segített is. Tartotta még két szál elég rendesen,
szikszalagot és kést vittem, hogy elvágja teljesen.

El is vágta. Lett is lángja! Fel is csapott rendesen!
Utána meg úgy lefüstölt, szénné égve teljesen.
Szegény szomszéd! Meglepődött! S le is főtt ám rendesen!
Akkor láttam, a konnektor nincs kihúzva! Istenem!

Aztán jött a zöldséges, hogy karfiolt hoz énnekem,
nyitva maradt a kiskapu, és hirtelen ott terem.
Csókolgatna, hízelegne, még csak ez kell énnekem!

Nem volt még ma elég bajom? Mit vétettem, Istenem?

Másfél mázsás hústorony, és összenyálaz hirtelen,
hagyjon békén! Mondom néki. Nem kell nékem senki sem.
Tegye le az asztalra, és hátráljon ki csendesen,
tolja el a nyálas képét, még mielőtt elverem.

És a napnak nincs még vége. Kikészültem teljesen!
Esküszöm, most úgy elbújok, hogy nem lel meg senki sem!

Hétköznapi pszichológia

Azt hiszem már nem szeretlek, véremmel búcsúdban nem gyengítelek.
Könnyem már elfogyott, nem sírok, hogy létezel, tavaszban, ha érkezel.
Földig hajolnak a háborús istenek, szerelmes képeid nekem lebegnek.
Fagyos szíved férgesült aranyat imád, pajzán holdvilágban nem érdekel a cicád…

Nézésed is kikopott. vonzereje nuku, amin, ha látnám is smafu.
Már nem érzem a szegényes örömet, haragra gyújtottam tiltott közönyet.
Ördög szemében a tűz észrevehetetlen, ki is alud a napvilág, mert másfelé néztem.
Előfordulhat néha, hogy vezényszóra fészkelnek a sasok… maradnak az igék, mondatok.

Nem repül már hideg csókodtól jégszilánk, jégverésben sem szór kincset a szilánk…
Feketén pompázik a régen zöld volt pázsit, nem kell félni, kelő nap nem ránk nyit.
El is indulok, de nem tudom meddig maradok, lelkemmel szerelembe, már nem harapok…
Sokat imádkozom, az élettől nem félek… Nem szeretlek, ez már a lényeg, de még élek!

Vecsés, 2023. december 21. – íródott: Ambrus József poéta társam azonos c. verséből átiratként az engedélyével, leoninusban.

Éltes életlátás

Szürkeség és rosszindulat egyhangúan az élet része,
Hogy ezen változtasson, nem lehet… csak ki élet művésze…
Az emberre jellemzők nem változnak, sorsa az ítésze.

Az életfalam, csendesen öregszik, már salétrom szagú…
Valaki rápingálta: élet maga egy tömény mélabú!
A napfény persze süt, de az én arcomat nem melegíti,
Nézek magamba, meg vissza, a szememet könny keseríti.
Hosszú utamon a fáradtságtól már meggörnyedt a hátam,
Már körbe nem… Az utat nézem, az élet alkonyatában…

Pro és kontra válasz kellene, hogy miért andalogva megyek,
Lehet, mert nekik joguk van és így tudnak beköpni a legyek….
Ha egyet megmásztam, ott van, jön a többi… szembe, megest hegyek.

Quo vadis kérdezték már oly' sokan tőlem,
De én sem tudom, nem szedték még ki belőlem…
Bosszúból, zsuppolgatják létemet, velősen.

Talmi útjelző karókat, azt bizony látok mindenfele,
Ergo, az úton maradni, nekem, talán nem is lehetne…
Ab ovo, megyek, mint a barom legelőről hazafele.

Életemben nekem mindig erősen kapaszkodni kellett,
A fránya élet, mint vakolat folyvást omladozni kezdett…
Sőt folyton dehonesztált, ilyen helyzetekben csakis ejtett!

Remények? Azok folyton készenlétbe álltak idelent,
És közben láttam, égi fáklyák, lehullottak odafent…
Releváns dolgokat, mindig elcsesztem bennem, odabent.

Az életet, néha le kéne csutakolni, mint egy lovat,
Mert a lerakodásokat magába szívja, ha van, sokat…
Szellőcske is csak fújja, fújja, út szélén a cédrusokat.

Jó a tatunak, mert van páncélja,
És haladhat, pedig tán’ nincs útja…
Megy, esővel lemosott páncélba.

A kidőlt falamon átburjánzón jön az elmúlás,
Idő, az önemésztő… támad, végtelen pusztulás…
Sűrű köd ereszkedik, nem segíti a felbuzdulást.
Az életben vehemens felbuzdulást, csak elnyújtást…

Sokszor imádkoztam, bárcsak elfecsérlődének a szavak,
De nagyon mélyre süllyedtem… ők csak tátogtak, mint sült halak…
Bátor lehettem volna... ki fél, azt körül veszik a falak.

Tartani, nem is olyan nehéz, az asztalon talált hajszálat,
Lehet, ez megtart, de nem tudja elcsitítani bősz hajszádat.

Amit menet közben gondolok, szerintem az a tézis,
Próbálom menet közben elterjeszteni, hátha mégis…
De csak bukok, botlok, anti ciklus nincs… az csak, mint fétis...

Az utamon, ha nagy-fedetlen gödörhöz érek,
Ott derül ki, belül és összesen mennyit érek…
Amit ott teszek… végre már viaduktot kérek.

Vecsés, 2016. február 20. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként!

Hétköznapi pszichológia…

Egy éles vitában, ’azt, hogy hülye…’ nem kell a másik szemébe mondanom,
Legföljebb akkor, ha ráhúztam a szavakra… ami egy hibátlan kondom.
Viszont a heveny sértettséget kiengedni a palackból, igen célszerűtlen,
Mert a hevenység növése fokozza ellenségeskedést… elkerülhetetlen.

Ha a másik egy kemény vita során csak azt bizonyítja, hogy ő a valaki,
Akkor nem célszerű diplomatáskodni, finoman, de kezdeni kell támadni.
Persze tán' nem megfelelő a kevésbé önsérülést okozó eljárásnak,
Bár nem jól tűrhető, hogy mi legyünk a vesztesei… egy nagy mentális rontásnak.

Figyelemmel kell arra lenni, hogy ezt csak valakivel egy esetben folytatjuk,
Vagy a párunk és igy már hányadik? Ha már a sokadik… erőt ne alkalmazzuk…
A sokadik hitvitát átélve, nyilvánvaló, hogy a másik áldozata vagyunk,
Mert mindig úgy végződik, hogy nem mienk az utolsó -és lehet, hogy nyerő- szavunk!

Tudd, hogy vannak orvosi elmebetegek és vannak, nagyon sokan hétköznapiak!
Ki vitatkozik, beleköt másikba, uralkodna… gondolat labirintusának.
Az ember agyát bőszen befolyásolja környezete és nagyban az akarata,
Meg téveszméi, butasága és tárgyi tudása végtelen méretű hiánya.

Az sem elhanyagolandó, hogy alig vannak párok, akik ’megtalálták a párt!
Az emberek lakva ismerik meg egymást, de ez sem biztos! Ha ő nem a régvárt…
Az emberek tíz évente változnak, személyisége kissé vagy nagyon… változott,
Ezt maguk nem ismerik föl, de eztán úgy fognak viselkedni, mint rosszra változott.

Vecsés, 2023. szeptember 9. – Kustra Ferenc József- írtam: mindenkinek tudatébresztőként… a tárgyi tudás birtoklása felé haladás útjára vezetésként.