Idő 
Értékelés 
Értékelés A saját kék madaraim az én saját lelkemben laknak,
De ha a sors úgy hozza, kell-muszáj, akkor megmutatkoznak…
A saját kék madaraim az én saját lelkemben laknak.
Ahogy fogynak a napjaim, eltűnnek a vágyak,
És úgy látom, hogy felettem csak nőnek az árnyak…
Ahogy fogynak a napjaim, eltűnnek a vágyak,
Minden más fogyóban,
Halál dagadóban…
Minden más fogyóban.
Érdekes, kiket szeretnem lehetne,
Fogyóban vannak… halál lehelete…
Érdekes, kiket szeretnem lehetne.
Ha majd végleg és teljesen elfogy a levegőm,
Lelkem is megszűnik, már nem lesz ő az epedőm…
Ha majd végleg és teljesen elfogy a levegőm.
Arra azért sokat gondolok, hogy öregen majd elfogyok,
Lélekpolcomra már úgy, bizony semmit pakolni nem fogok…
Arra azért sokat gondolok, hogy öregen majd elfogyok.
Még most az én kék madaraim, de, ha lehet nekik, akkor mutatkoznak,
Hősiesen mosolyokat és kellemes szeretetet is fakasztanak...
Még most az én kék madaraim, de, ha lehet nekik, akkor mutatkoznak.
Vecsés, 2016. december 1. - Kustra Ferenc József – íródott: önéletrajzi írásként és 3 soros-zárttükrösben az élet végének a közeledtéről…
De ha a sors úgy hozza, kell-muszáj, akkor megmutatkoznak…
A saját kék madaraim az én saját lelkemben laknak.
Ahogy fogynak a napjaim, eltűnnek a vágyak,
És úgy látom, hogy felettem csak nőnek az árnyak…
Ahogy fogynak a napjaim, eltűnnek a vágyak,
Minden más fogyóban,
Halál dagadóban…
Minden más fogyóban.
Érdekes, kiket szeretnem lehetne,
Fogyóban vannak… halál lehelete…
Érdekes, kiket szeretnem lehetne.
Ha majd végleg és teljesen elfogy a levegőm,
Lelkem is megszűnik, már nem lesz ő az epedőm…
Ha majd végleg és teljesen elfogy a levegőm.
Arra azért sokat gondolok, hogy öregen majd elfogyok,
Lélekpolcomra már úgy, bizony semmit pakolni nem fogok…
Arra azért sokat gondolok, hogy öregen majd elfogyok.
Még most az én kék madaraim, de, ha lehet nekik, akkor mutatkoznak,
Hősiesen mosolyokat és kellemes szeretetet is fakasztanak...
Még most az én kék madaraim, de, ha lehet nekik, akkor mutatkoznak.
Vecsés, 2016. december 1. - Kustra Ferenc József – íródott: önéletrajzi írásként és 3 soros-zárttükrösben az élet végének a közeledtéről…
(3 soros-zárttükrös)
Lehettem volna szirtkő, lejtőn, csúcsra menet,
Vittem is magammal barátomat, az ebet.
Lehettem volna szirtkő, lejtőn, csúcsra menet.
Fűszálként mindenütt megterem, tarolón végzetes baj,
Ha napra kerültem a fejemen rögvest olvadt a vaj.
Mindig tapasztaltam ide-oda, jártamban-keltemben,
A csűrés-csavarás a menő, ez alap a sikerben.
Az őszöm úgy vélem, immár szép, szürkés-szakadtkabátos,
Talán ezután, már csak telem lesz, hideg zúzmarásos.
Ahogy jő az életvég egyre inkább nincs metódusunk,
Akkor már csak a hajat hátra simítva, csak vakkantunk.
(Bokorrímes)
Manapság már, többször kijárok a folyópartra, gondolkozni,
Hol üres a tájék, a nagy víz sem akadály, nem áll meg folyni.
Viszek egy zsebnyi követ, azt jól lehet a vízbe bedobálni…
Beléjük kövesedve a múltam, mit nem lehet eldobálni…
(3 soros-zárttükrös)
Gondolatom kisuhan a víz fölé és int a többieknek, gyertek,
Itt jó, senki nem zavar, mert nincs akadály, hogy hosszan képzelegjetek.
Gondolatom kisuhan a víz fölé és int a többieknek, gyertek.
A víz megállás nélkül csobogva folyik csendesen,
A múltam a kavicsokban lakik, lám, véglegesen.
(Bokorrímes)
Eddig én voltam mindenkinek egy senki,
Most sem vagyok magamnak... már jó nagy senki.
Közelg’ az végidő… úgyse sajnál: senki…?
Vecsés, 2018. november 5. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.
Lehettem volna szirtkő, lejtőn, csúcsra menet,
Vittem is magammal barátomat, az ebet.
Lehettem volna szirtkő, lejtőn, csúcsra menet.
Fűszálként mindenütt megterem, tarolón végzetes baj,
Ha napra kerültem a fejemen rögvest olvadt a vaj.
Mindig tapasztaltam ide-oda, jártamban-keltemben,
A csűrés-csavarás a menő, ez alap a sikerben.
Az őszöm úgy vélem, immár szép, szürkés-szakadtkabátos,
Talán ezután, már csak telem lesz, hideg zúzmarásos.
Ahogy jő az életvég egyre inkább nincs metódusunk,
Akkor már csak a hajat hátra simítva, csak vakkantunk.
(Bokorrímes)
Manapság már, többször kijárok a folyópartra, gondolkozni,
Hol üres a tájék, a nagy víz sem akadály, nem áll meg folyni.
Viszek egy zsebnyi követ, azt jól lehet a vízbe bedobálni…
Beléjük kövesedve a múltam, mit nem lehet eldobálni…
(3 soros-zárttükrös)
Gondolatom kisuhan a víz fölé és int a többieknek, gyertek,
Itt jó, senki nem zavar, mert nincs akadály, hogy hosszan képzelegjetek.
Gondolatom kisuhan a víz fölé és int a többieknek, gyertek.
A víz megállás nélkül csobogva folyik csendesen,
A múltam a kavicsokban lakik, lám, véglegesen.
(Bokorrímes)
Eddig én voltam mindenkinek egy senki,
Most sem vagyok magamnak... már jó nagy senki.
Közelg’ az végidő… úgyse sajnál: senki…?
Vecsés, 2018. november 5. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.
Csak egy porszem vagyok a nagy sivatagban.
Fú a szél és gördülők át a dombon, lassan.
Nincsen semmi lehetőségem megállni.
A szélzúgásban nem tudok kiáltani.
Nincs, akihez szóljak, itt minden egyforma
És itt pillanatnyi az alak és forma.
Dűnék jönnek, mennek, ahogy fúj a szél,
Csak gürcölök, ahogy fúj a szél és nincs cél.
Jó nagy tevelábak jönnek, rám taposnak,
Nekik mindegy a homok, csak vándorolnak.
A teve szőrébe ragadni nem tudok,
Mert én csak dűnéről dűnére vonulok.
Borzalmas érzés, egy szem homoknak lenni,
Miközben a szél feladata elvinni
És innen jó messze, más dűnébe épít,
Ahol már nem jár teve, aki segít.
Csak e kedves púposka volna reményem,
De kellene, hogy fölismerje erényem.
Bundájába lennék, nem lenne egyedül,
Én meg az erdőben elhagynám hitlenül.
Úgy hallottam ott már esik is az eső
És nagy sárban én lehetnék az első
Szem, alkotó rész a vályogtéglában
És legalább alkatrész, szép nagy házban.
Csak gördülők tovább a dűnén és semmi
Kilátásom innen egyszer kikerülni.
Csak fúj a szél, fúj, átfúj az ember lelkén.
Homokszem! Embernek képzelem magam én?
Budapest, 2000. július 27. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként!
Fú a szél és gördülők át a dombon, lassan.
Nincsen semmi lehetőségem megállni.
A szélzúgásban nem tudok kiáltani.
Nincs, akihez szóljak, itt minden egyforma
És itt pillanatnyi az alak és forma.
Dűnék jönnek, mennek, ahogy fúj a szél,
Csak gürcölök, ahogy fúj a szél és nincs cél.
Jó nagy tevelábak jönnek, rám taposnak,
Nekik mindegy a homok, csak vándorolnak.
A teve szőrébe ragadni nem tudok,
Mert én csak dűnéről dűnére vonulok.
Borzalmas érzés, egy szem homoknak lenni,
Miközben a szél feladata elvinni
És innen jó messze, más dűnébe épít,
Ahol már nem jár teve, aki segít.
Csak e kedves púposka volna reményem,
De kellene, hogy fölismerje erényem.
Bundájába lennék, nem lenne egyedül,
Én meg az erdőben elhagynám hitlenül.
Úgy hallottam ott már esik is az eső
És nagy sárban én lehetnék az első
Szem, alkotó rész a vályogtéglában
És legalább alkatrész, szép nagy házban.
Csak gördülők tovább a dűnén és semmi
Kilátásom innen egyszer kikerülni.
Csak fúj a szél, fúj, átfúj az ember lelkén.
Homokszem! Embernek képzelem magam én?
Budapest, 2000. július 27. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként!
Hűvös a mai húsvét,
És hideg front van.
Megint egy húsvét,
De hidegfront van.
Régen jártam locsolkodni,
Akkor még nagyon vártak a lányok…
Már nem járok locsolkodni,
Ha mennék, látnám, macska kinyávog…
Hej! Öregfiúk, ezen ne búslakodjatok,
E korban, mások sem járnak locsolkodni…
Elég már házon belül, ott panaszkodjatok,
Hagyjátok a fiúkat, ezen kell elgondolkodni…
Parfümtartó kezed úgyis már reszketne
És kik látnák, nem tudnák mire vélni…
Parfümtartó kezed, jóra nem késztetne,
És kik várnák, nem tudnád locsolni…
Elég otthon, sonkát meg tömd a szádba,
És igyekezz jóféle teával meglocsolni…
Talán van otthon is, aki ezt várja,
És igyekezz, húsvétilag lelocsolni!
Vecsés, 2012. április 8. – Kustra Ferenc József
És hideg front van.
Megint egy húsvét,
De hidegfront van.
Régen jártam locsolkodni,
Akkor még nagyon vártak a lányok…
Már nem járok locsolkodni,
Ha mennék, látnám, macska kinyávog…
Hej! Öregfiúk, ezen ne búslakodjatok,
E korban, mások sem járnak locsolkodni…
Elég már házon belül, ott panaszkodjatok,
Hagyjátok a fiúkat, ezen kell elgondolkodni…
Parfümtartó kezed úgyis már reszketne
És kik látnák, nem tudnák mire vélni…
Parfümtartó kezed, jóra nem késztetne,
És kik várnák, nem tudnád locsolni…
Elég otthon, sonkát meg tömd a szádba,
És igyekezz jóféle teával meglocsolni…
Talán van otthon is, aki ezt várja,
És igyekezz, húsvétilag lelocsolni!
Vecsés, 2012. április 8. – Kustra Ferenc József
Megpróbáltatásokat rótt rám az ég
Folyamatos, szigorú vezeklést még…
Vannak, voltak, kik nagykanállal ették életet,
Nekem csak az ínség jutott, így éltem életet.
Hideg víz, száraz kenyér, korgó gyomor létezett.
Tollszáramat megmarkoltam, vashegy karcolva kúszik papíron,
Elfelejtettem betintázni a hegyet, csak karcol megrovón.
De észbe kapok, belemártom, írok én olyan nagyon vágyón.
Táncol a tollam a papíron, min ami csiszolt márvány…
Táncol a lélekben sivár gondolat, ami tán’ pajzán.
Az élet füstje kéretlenül is beteríti a szobát,
Csíp, kaparja torkom, de, a szememből kitörlöm könny hamvát.
Kongás van a fejemben, mint egy ősi templomharang hangja,
Ez diktálja a tempót, a tollam hegye is ezt akarja.
Tisztul a gondolat
Rovom a sorokat.
Tollhegy is rajzolgat!
Vecsés, 2015. december 20. – Kustra Ferenc József- poéta-önéletrajzi írás.
Folyamatos, szigorú vezeklést még…
Vannak, voltak, kik nagykanállal ették életet,
Nekem csak az ínség jutott, így éltem életet.
Hideg víz, száraz kenyér, korgó gyomor létezett.
Tollszáramat megmarkoltam, vashegy karcolva kúszik papíron,
Elfelejtettem betintázni a hegyet, csak karcol megrovón.
De észbe kapok, belemártom, írok én olyan nagyon vágyón.
Táncol a tollam a papíron, min ami csiszolt márvány…
Táncol a lélekben sivár gondolat, ami tán’ pajzán.
Az élet füstje kéretlenül is beteríti a szobát,
Csíp, kaparja torkom, de, a szememből kitörlöm könny hamvát.
Kongás van a fejemben, mint egy ősi templomharang hangja,
Ez diktálja a tempót, a tollam hegye is ezt akarja.
Tisztul a gondolat
Rovom a sorokat.
Tollhegy is rajzolgat!
Vecsés, 2015. december 20. – Kustra Ferenc József- poéta-önéletrajzi írás.
