Bárányfelhők az égen,
felöltözve fehérben,
úsznak kék ég vizében,
Istennek tengerében.

Subájuk már elázott,
némelyikük megfázott,
hidegben dideregnek,
könnyeik leperegnek.

Hosszú utat megtesznek,
míg szárazföldet érnek,
anyaföldet táplálják,
életüket áldozzák.

Vetett magok kikelnek,
életek megszületnek,
füvek, fák és virágok
tarka, színes világok.

Bárányfelhők, nézzétek,
ezt Ti teremtettétek,
nem kell tovább sírnotok,
mosolyogjon arcotok!

Sírtál-e már valamikor szomorú könnyeket?
Éltél-e már örömkönnyel simogató életet?

Hunyorogtak már szemeid vakító fényekben?
Féltél-e már valamikor szorító sötétségben?

Láttál-e már életedben haragoszöld fákat?
Sirattál-e bármikor elkorhadó ágat?

Nevettél-e emberekkel, kik boldogok voltak?
Kiket később sírjuknál emberek sirattak!

Minden élet forgandó, szolgáljon tanulságul,
el nem tűnik semmi sem, csupán csak átalakul.

Félelemben nem kell élnünk, hisz örök az élet,
testünk csupán átalakul, s tovább él a lélek.

Ti férfiak,kik egyre azt mondjátok
nem értenek meg titeket talán
s mégis mindennap új kalandra vágytok
keresve a rég elmúlt csodát.

Felkorbácsolt vágyaitok húrján
mért vágytok mindennap másik nő után?
Hisz ott áll mellettetek, kit a sors elrendelt
ki jóban-rosszban megbecsül talán.

Miért tiporjátok gyönge fájó szívét
felajzott vágyakért pőrén, ostobán?
Tönkretéve minden vágyat és szerelmet
s cserébe kapjátok a társas magányt.

És ha egyszer végül egyedül maradtok
nyüszítve, sírtok mint kóbor kutyák
pedig ti tettétek tönkre ami szép volt!
Mért nem értitek meg?Nincsenek csodák!

Én úgy szeretnék elmenni a földről
mint a villám a kerti fák között,
mely hirtelen lecsapva villanásra készül,
és egy mozdulattal mindent elsöpör.

Én úgy szeretnék elmenni a földről
ahogy a szél sóhajt halkan,csendesen,
s egy sóhaj mögött mindent eltemetve
ne legyen idő még visszanézni sem.

Én úgy szeretnék elmenni a földről
hogy ne sajnálkozzon rajtam senki sem,
akiket szeretek ne lássanak sírni,
s akik gyűlölnek ,ne örvendjenek.

Én úgy szeretnék elmenni a földről,
hogy ne okozzak fájdalmat neked,
ne ússzon miattam könnyektől a párnád,
hisz álmaidban melletted leszek.

S én úgy szeretnék elmenni e földről,
hogy odaföntről melletted legyek,
ha bánatod van ne maradj magadra,
s még akkor is,ott is foghassam kezed!

Szeretet, itt nálam mindig jó helyed van,
szívemben, a puha-pihe ágyikódban.
Kapsz tőlem finom, meleg dunyhát takarót,
selyemfénnyel simulót, egy Neked valót.

Én is melléd húzódom, halkan, csendesen,
vitorlázunk álmainkkal a tengeren.
Lelkünknek melegén angyalok őrködnek,
szárnysusogásukkal messze röpítenek.

Kikötőkbe érve vitorlákat bontunk,
édes terheinkből mindenkinek adunk.
Vegyétek, vigyétek, mindenkinek jusson,
árván és egyedül senki sem maradjon.

Dolgunk végeztével tovább indulhatunk,
sok hely van a Földön, hová el kell jutnunk.
Várnak a szeretetre éhes emberek,
Angyalkáim, kérjük, minket vezessetek!
Szeretethajónkat tovább repítsétek!