Idő 
Értékelés 
Értékelés Az óceánt is elérte a bíbor naplemente,
A Nap fölöttébb alacsony járt, ez este-lemente.
Szivárványként verődtek vissza a vízfelszínről.
Biztosan, olajfolt került oda... vízfelszínről.
(3 soros zárt-tükrös)
Lassan ereszkedett le a nyárias este,
Remény volt? nem múlik el, szép az este csendje?
Lassan ereszkedett le a nyárias este,
A móló végében még ücsörögtek horgászok,
Akik a mai, esti vacsorára vadászók.
Néha egy-egy hullám, partütközésnél valahogy tarajos lett
És a hófehér habok beborították hullámfelületet.
A mólon, még esti sétálók is voltak,
Akik sokan, átszellemült arccal voltak...
Neki a móló egy száraz ösvény volt a vízbe,
Ami értük nyúlik be a sötét tengervízbe.
Erősen kezdett formát ölteni az éj, nap ment lefele,
A sétálók araszolva indultak a szárazföld fele.
A horgászok is pakoltak és mentek, indultak kifele.
Mire szárazföldet fogtak, konkrét formát öltött, rájuk-lezuhant éj,
A tenger eltűnt a sötétbe, minden összefolyt, maradt hullámtaréj...
A víz tovább hullámzott, de azután a taraj már nem látszott,
A Hold valamerre elkóválygott, a sok csillag sziporkázott.
A halk hullámverés jelezte a víz mérhetetlen pusztaságát,
Móló meg csak állt tovább, és benne lét, algákban élte világát.
(Anaforás, önrímes, 3 soros zárt-tükrös)
A parton nem messze kellemetes kis utcák voltak, szép sorjában
Az utat gesztenyefák szegélyezték, akkurátusan, sorjában.
A parton nem messze kellemetes kis utcák voltak, szép sorjában
Itt estefelé kevés volt a közterületi mozgás,
Emberek otthon gyakorolták, mi az, az odaadás?
Itt estefelé kevés volt a közterületi mozgás,
Esteileg már olyan a naplemente,
Mintha lagziban sietős vendég lenne?
A nap már szedi a sátorfáját és a lábait,
Már nem is nézi a nappal és éjjel arányait...
A környezet először sötétedéssel kezdte,
Majd átváltott a kellőn sötétes acélkékre.
Utána meg sebesen átment? sűrű sötétbe
Nem messze volt a hajógyár, a csillagok fényében még kicsit látszott,
A sójában álló, építés alatt álló hajótest, volt irányzott.
Lassan, mér ez is bekebelezte a mindenfelé elsunnyogó éjt,
Aztán már ez sem látszott, de a nagy hajótest, visszaverte habtaréjt.
Kitakarta a sziporkázó égi-lámpás csillag-világot.
De sziluettje látszott, erősítette képzeletvilágot.
Aztán a sólya is vak-végtelen sötétbe burkolózott?
Reggelig már a csönd volt az úr, csak ő volt ki, hallgatózott.
Vecsés, 2019. február 13. ? Kustra Ferenc
A Nap fölöttébb alacsony járt, ez este-lemente.
Szivárványként verődtek vissza a vízfelszínről.
Biztosan, olajfolt került oda... vízfelszínről.
(3 soros zárt-tükrös)
Lassan ereszkedett le a nyárias este,
Remény volt? nem múlik el, szép az este csendje?
Lassan ereszkedett le a nyárias este,
A móló végében még ücsörögtek horgászok,
Akik a mai, esti vacsorára vadászók.
Néha egy-egy hullám, partütközésnél valahogy tarajos lett
És a hófehér habok beborították hullámfelületet.
A mólon, még esti sétálók is voltak,
Akik sokan, átszellemült arccal voltak...
Neki a móló egy száraz ösvény volt a vízbe,
Ami értük nyúlik be a sötét tengervízbe.
Erősen kezdett formát ölteni az éj, nap ment lefele,
A sétálók araszolva indultak a szárazföld fele.
A horgászok is pakoltak és mentek, indultak kifele.
Mire szárazföldet fogtak, konkrét formát öltött, rájuk-lezuhant éj,
A tenger eltűnt a sötétbe, minden összefolyt, maradt hullámtaréj...
A víz tovább hullámzott, de azután a taraj már nem látszott,
A Hold valamerre elkóválygott, a sok csillag sziporkázott.
A halk hullámverés jelezte a víz mérhetetlen pusztaságát,
Móló meg csak állt tovább, és benne lét, algákban élte világát.
(Anaforás, önrímes, 3 soros zárt-tükrös)
A parton nem messze kellemetes kis utcák voltak, szép sorjában
Az utat gesztenyefák szegélyezték, akkurátusan, sorjában.
A parton nem messze kellemetes kis utcák voltak, szép sorjában
Itt estefelé kevés volt a közterületi mozgás,
Emberek otthon gyakorolták, mi az, az odaadás?
Itt estefelé kevés volt a közterületi mozgás,
Esteileg már olyan a naplemente,
Mintha lagziban sietős vendég lenne?
A nap már szedi a sátorfáját és a lábait,
Már nem is nézi a nappal és éjjel arányait...
A környezet először sötétedéssel kezdte,
Majd átváltott a kellőn sötétes acélkékre.
Utána meg sebesen átment? sűrű sötétbe
Nem messze volt a hajógyár, a csillagok fényében még kicsit látszott,
A sójában álló, építés alatt álló hajótest, volt irányzott.
Lassan, mér ez is bekebelezte a mindenfelé elsunnyogó éjt,
Aztán már ez sem látszott, de a nagy hajótest, visszaverte habtaréjt.
Kitakarta a sziporkázó égi-lámpás csillag-világot.
De sziluettje látszott, erősítette képzeletvilágot.
Aztán a sólya is vak-végtelen sötétbe burkolózott?
Reggelig már a csönd volt az úr, csak ő volt ki, hallgatózott.
Vecsés, 2019. február 13. ? Kustra Ferenc
Azt hiszem, az életem nagyot tévedett, ló elé fogta a kocsit?
Mikor meg lóra ültem, az a fejével hátul ment előre, kicsit?
A vonatom tévedve, a cél felé haladt, de az ellen vágányon?
Én mindenbe belementem, de hogy pap legyek... Jobb volt, disznóvágáson...
Aztán meg szántottunk volna, ha lett volna... a lóval,
De nem volt, ekét én húztam hátulról, sündisznóval...
Volt nekem egy régi postaládám, rozsdás,
Végül egyszer csak megérkezett a postás,
Bedobott egy cetlit, csak néztem, hogy pacás?
Cetli üres volt, nem volt azon csak elmosódott paca,
Így tudtam meg, hogy éppen ilyen az én életem? daca.
Vecsés, 2016. február 21. ? Kustra Ferenc
Mikor meg lóra ültem, az a fejével hátul ment előre, kicsit?
A vonatom tévedve, a cél felé haladt, de az ellen vágányon?
Én mindenbe belementem, de hogy pap legyek... Jobb volt, disznóvágáson...
Aztán meg szántottunk volna, ha lett volna... a lóval,
De nem volt, ekét én húztam hátulról, sündisznóval...
Volt nekem egy régi postaládám, rozsdás,
Végül egyszer csak megérkezett a postás,
Bedobott egy cetlit, csak néztem, hogy pacás?
Cetli üres volt, nem volt azon csak elmosódott paca,
Így tudtam meg, hogy éppen ilyen az én életem? daca.
Vecsés, 2016. február 21. ? Kustra Ferenc
Te karjaidba zárnál,
S én karjaidba vágyom.
Veled lesz világom
Teljes, mint verssorok
Ha költő folytatni képes
Mit lélegzete eresztett útnak.
Álltál ott és vártál,
S később engem várni
Többé nem hagytál.
Szerettelek.
Akkor Igazán,
S most talán mégjobban,
És holnapután ugyanígy,
De kezdete volt gyönyörnek legszebbike,
Amikor még nem beszéltünk,
nem ismertünk,
És akkor
És ott
Megfogadtuk szótlan...
És szakasztani nem lehet.
Nem lehet.
Ha próbáltam, vájta bőrünk.
'még kínok bolondjai lettünk
S én nem tudom, te hogy éreztél
Amikor már nem kérdeztél...
Én óceánt sírtam
És reméltem, hogy te nem.
De most szeretem azt hinni,
Hogy te is szeretsz engem...
Merem tudni, de csak kicsit...
Csak kicsit.
Nem próbálom többé,
De most megszakad a törté(...).
S én karjaidba vágyom.
Veled lesz világom
Teljes, mint verssorok
Ha költő folytatni képes
Mit lélegzete eresztett útnak.
Álltál ott és vártál,
S később engem várni
Többé nem hagytál.
Szerettelek.
Akkor Igazán,
S most talán mégjobban,
És holnapután ugyanígy,
De kezdete volt gyönyörnek legszebbike,
Amikor még nem beszéltünk,
nem ismertünk,
És akkor
És ott
Megfogadtuk szótlan...
És szakasztani nem lehet.
Nem lehet.
Ha próbáltam, vájta bőrünk.
'még kínok bolondjai lettünk
S én nem tudom, te hogy éreztél
Amikor már nem kérdeztél...
Én óceánt sírtam
És reméltem, hogy te nem.
De most szeretem azt hinni,
Hogy te is szeretsz engem...
Merem tudni, de csak kicsit...
Csak kicsit.
Nem próbálom többé,
De most megszakad a törté(...).
Kósza ábrándok mélységében reménykedve üldögélek, s ha kitekintek a valóságba, torz fájdalom mardossa szívem.
Mosolyal arcomon merülök el álmaimban, s ha kizökkenek, elmém a sötétség elvakítja. Zuhanok a sötét messzeségbe, az ördög csatlósai várnak rám nevetgélve.
Lelkem mi sajog, s ezer kés szurkálja, elmém mi megborult, a valóságot nem torelálja.
Jó lenne a pohár fenekére nézni, de a bánatom ez kicsit sem enyhíti. Ordítok legbelül minden egyes percben, haragszom a világra, miért ilyen sorsot szánt nekem?
Viselem a fájdalmat s tűröm a pofonokat, újra talpra állok minden alkalommal! Elmém tisztul s sebeim begyógyulnak, erősebb leszek minden alkalommal. Nincs mi megállítson, elviselek bármit, s a harc végén azt mondom, semmi nem volt mi megállít.
Mosolyal arcomon merülök el álmaimban, s ha kizökkenek, elmém a sötétség elvakítja. Zuhanok a sötét messzeségbe, az ördög csatlósai várnak rám nevetgélve.
Lelkem mi sajog, s ezer kés szurkálja, elmém mi megborult, a valóságot nem torelálja.
Jó lenne a pohár fenekére nézni, de a bánatom ez kicsit sem enyhíti. Ordítok legbelül minden egyes percben, haragszom a világra, miért ilyen sorsot szánt nekem?
Viselem a fájdalmat s tűröm a pofonokat, újra talpra állok minden alkalommal! Elmém tisztul s sebeim begyógyulnak, erősebb leszek minden alkalommal. Nincs mi megállítson, elviselek bármit, s a harc végén azt mondom, semmi nem volt mi megállít.
Már persze érthető a dallam
fülemnek,
tán nem is akartam
pedig megfakul az árva lélek
és ahogy mondom,
kérve kérve
mint egy fűszálon rigon
ezt a rím miatt írom
neked, ha érted
vagy találsz egy szélmarást,
ami a felhőkbe intene
de ne
de ne
maradj magadnak
vagy inkább sokasodjál
nem érted úgyse
hogy is lehetne másként
mit regélek
csak apró ajándék
gyepűlve talán
mint mikor egy
kisfiú nagyot talál
s ha már értette a szókat
csak így utólag
bizony-
lehet talán valami látomás
amibe repül egy
kavics
kicsit derül
akar, s takar
ahogy egy forgó szél amely elül
de fogadd észrevétlenül
fülemnek,
tán nem is akartam
pedig megfakul az árva lélek
és ahogy mondom,
kérve kérve
mint egy fűszálon rigon
ezt a rím miatt írom
neked, ha érted
vagy találsz egy szélmarást,
ami a felhőkbe intene
de ne
de ne
maradj magadnak
vagy inkább sokasodjál
nem érted úgyse
hogy is lehetne másként
mit regélek
csak apró ajándék
gyepűlve talán
mint mikor egy
kisfiú nagyot talál
s ha már értette a szókat
csak így utólag
bizony-
lehet talán valami látomás
amibe repül egy
kavics
kicsit derül
akar, s takar
ahogy egy forgó szél amely elül
de fogadd észrevétlenül
