Idő 
Értékelés 
Értékelés Szomorkás tél előben búsan szitál az eső,
Csak lassan hullik... tudjuk, lesz ő még havas eső!
Most minden szürke, ködös, felhővel borított a táj
Hogy elmúlt meleg napfény, a színek… mindenkinek fáj.
A tél elő, még nyálkás, sűrű ködöt is kipipál,
Lassan csontvázak a fák, ez mi majd tájat, tipizál.
Az eső áztatta vastag avar immár nem zizzen,
A múlt őszi táj sokszínűsége benne már nincsen.
Lassan közeledni fog a sírmárvány hidege,
Ha nincs jó kabátunk, átölel… hideglelése.
Sírokat is belepi majd a hó, mécsest gyújtani nem lehet,
De addig halottak napján temetőben gyújtunk egyet-egyet.
Szeretteink ott laknak... hideg sírban így kapnak kis meleget.
Meglátogatjuk őket, mit otthagyunk… gondolatunk s szeretet.
Járhatunk bármerre, csinálhatunk bármit, de akit szerettünk
Nekünk hiányzik… jobb híján szeretettel őrzi őt a szívünk.
Kedves halottunk! Bízzunk, hogy föntről őrzi ő léptünk,
Ha ő már nincs velünk, legalább ennyi legyen nékünk.
Valaha éltek álmodoztak, cipelték… tán’ a keresztet,
De, hogy itt legyenek, erre nem adhatnak be keresetet.
Mi meg itt maradtunk, lehet egyedül,
De nem gondolunk rájuk szenvtelenül.
Temetőben, az ódon kovácsoltvas kapu nyikordul,
Jönnek mások is, megyünk be együtt… van ki családostul.
Legyünk kicsit együtt elhunytakkal, legalább lélekben,
Mi jövünk el hozzájuk… Ők már itt laknak a sírkertben.
Amerre nézünk, mindenfelé mécsesek tengere árad…
Múló idő a sírokra mohabársony terítőt ráad.
A szomorkás tél előben búsan szitál az eső.
Hidegben majd elvásunk, ha zúdul ránk havas eső!
Vecsés, 2013. október 22. - Kustra Ferenc József
Csak lassan hullik... tudjuk, lesz ő még havas eső!
Most minden szürke, ködös, felhővel borított a táj
Hogy elmúlt meleg napfény, a színek… mindenkinek fáj.
A tél elő, még nyálkás, sűrű ködöt is kipipál,
Lassan csontvázak a fák, ez mi majd tájat, tipizál.
Az eső áztatta vastag avar immár nem zizzen,
A múlt őszi táj sokszínűsége benne már nincsen.
Lassan közeledni fog a sírmárvány hidege,
Ha nincs jó kabátunk, átölel… hideglelése.
Sírokat is belepi majd a hó, mécsest gyújtani nem lehet,
De addig halottak napján temetőben gyújtunk egyet-egyet.
Szeretteink ott laknak... hideg sírban így kapnak kis meleget.
Meglátogatjuk őket, mit otthagyunk… gondolatunk s szeretet.
Járhatunk bármerre, csinálhatunk bármit, de akit szerettünk
Nekünk hiányzik… jobb híján szeretettel őrzi őt a szívünk.
Kedves halottunk! Bízzunk, hogy föntről őrzi ő léptünk,
Ha ő már nincs velünk, legalább ennyi legyen nékünk.
Valaha éltek álmodoztak, cipelték… tán’ a keresztet,
De, hogy itt legyenek, erre nem adhatnak be keresetet.
Mi meg itt maradtunk, lehet egyedül,
De nem gondolunk rájuk szenvtelenül.
Temetőben, az ódon kovácsoltvas kapu nyikordul,
Jönnek mások is, megyünk be együtt… van ki családostul.
Legyünk kicsit együtt elhunytakkal, legalább lélekben,
Mi jövünk el hozzájuk… Ők már itt laknak a sírkertben.
Amerre nézünk, mindenfelé mécsesek tengere árad…
Múló idő a sírokra mohabársony terítőt ráad.
A szomorkás tél előben búsan szitál az eső.
Hidegben majd elvásunk, ha zúdul ránk havas eső!
Vecsés, 2013. október 22. - Kustra Ferenc József
Vajh, vízióm van megint…?
A napkelte reggelre aranyfény kaftánt vett,
Ma is lesz egy új, tán' szép nap, de nem mindegy, hogy milyen.
Lesz szeretet és jólét is, de az bizony kicsinyen?
Megváltásunk… bűneinkből eredeztetett.
Telihold is ment aludni a fátyol-felhős égről,
Enni már nem kapunk lassan, csak tápos-zaftos semmisét,
Már a pap sem vigasztal, fásultan celebrálja misét.
Az ember lelke bizsereg a sok szép népmesétől.
Emberek! Vásároljunk be, legyen otthon, falazó homok,
Legyen sokféle szaloncukor, mert jövőre is lesz karácsony,
Meg legyen száraz kenyér, penésztelen, ez tanácsom, farácson.
Meg talán legyen sok gyolcskendő, vizes, ha izzad a homlok…
Majd ha megyünk nem hátszéllel, de szembe… jól összekapaszkodunk.
Ha minden rosszul sül el, akkor még megfagyhatunk a melegben,
De az biztos, hogy gyorsan kihűlhetünk, fájó szeretetlenben.
Ha nem akar mindenki arra menni, jól összeakaszkodunk!
A nap meg csak virít az aranyfény kaftánjában
Csak nálunk nem változott semmi sem, mert halljuk a mesét,
Főleg modernt erőltetik, benne a nekünk semmisét.
De reggel rácsodálva nézi, van ő már másban…
A szépséges-szép hajnalfényre, legott ideér az est-ború…
Nem vagyok és semmi.
Nem vagyok én senki!
Elrohant a nappal, elfutott, de… ezért, nem vagyok szomorú…
Érzem, hogy előírva a lépésemben a szent tánc nekem,
Gondoltam is, hogy ez a rituálé meg minek nekem?
Csak botladoztam meg toporogtam, és volt hányingerem!
Nem születtem buddhista szerzetesnek, nem is használt nekem…
Íme és lám, a mai nap sem különb, ilyen az emberi lét!
Pedig én is láttam, az aranyfény kaftán igen jót ígért,
De abból csak annyi jutott, amennyit a hajnal is megért…
Semmi nem változik, tömeg meg boldogan éli a semmisét!
Vecsés, 2014. december 21. - Kustra Ferenc József
A napkelte reggelre aranyfény kaftánt vett,
Ma is lesz egy új, tán' szép nap, de nem mindegy, hogy milyen.
Lesz szeretet és jólét is, de az bizony kicsinyen?
Megváltásunk… bűneinkből eredeztetett.
Telihold is ment aludni a fátyol-felhős égről,
Enni már nem kapunk lassan, csak tápos-zaftos semmisét,
Már a pap sem vigasztal, fásultan celebrálja misét.
Az ember lelke bizsereg a sok szép népmesétől.
Emberek! Vásároljunk be, legyen otthon, falazó homok,
Legyen sokféle szaloncukor, mert jövőre is lesz karácsony,
Meg legyen száraz kenyér, penésztelen, ez tanácsom, farácson.
Meg talán legyen sok gyolcskendő, vizes, ha izzad a homlok…
Majd ha megyünk nem hátszéllel, de szembe… jól összekapaszkodunk.
Ha minden rosszul sül el, akkor még megfagyhatunk a melegben,
De az biztos, hogy gyorsan kihűlhetünk, fájó szeretetlenben.
Ha nem akar mindenki arra menni, jól összeakaszkodunk!
A nap meg csak virít az aranyfény kaftánjában
Csak nálunk nem változott semmi sem, mert halljuk a mesét,
Főleg modernt erőltetik, benne a nekünk semmisét.
De reggel rácsodálva nézi, van ő már másban…
A szépséges-szép hajnalfényre, legott ideér az est-ború…
Nem vagyok és semmi.
Nem vagyok én senki!
Elrohant a nappal, elfutott, de… ezért, nem vagyok szomorú…
Érzem, hogy előírva a lépésemben a szent tánc nekem,
Gondoltam is, hogy ez a rituálé meg minek nekem?
Csak botladoztam meg toporogtam, és volt hányingerem!
Nem születtem buddhista szerzetesnek, nem is használt nekem…
Íme és lám, a mai nap sem különb, ilyen az emberi lét!
Pedig én is láttam, az aranyfény kaftán igen jót ígért,
De abból csak annyi jutott, amennyit a hajnal is megért…
Semmi nem változik, tömeg meg boldogan éli a semmisét!
Vecsés, 2014. december 21. - Kustra Ferenc József
Látunk egy közeli háborút
(anaforás senrjon csokor, félhaiku lánc formátumban)
A hadak útját, hittük,
Hogy már benőtte a szép zöld fű…
De nem zöldfülű…
*
A hadak útját, hittük,
Jóember lelkek fölszántották…
Sors, nem jólelkű…
*
A hadak útját, hittük,
Homokozóvá alakítják…
Nem galamblelkűk…
**
(Tíz szavas duó)
A hadak útja pusztulásában hittünk,
De tankok szántják… pedig hitünk…
A világ vezetői jók, ezért hittünk…
Vezetők tanokat küldtek… hitünk?
**
{Septolet)
Gránátok,
Járjátok,
Játsszátok…
Mondják: méláztok!
Menekült családok, gyerekek!
Féltelek; elmegy eszetek…
Hadi út: és veletek?
**
(3 soros-zártükrös)
Itt fél évszázada már szinte nem is kellett a hadak útja,
Közben meg kiásta magát, a kiismerhetetlenség kútja…
Itt fél évszázada már szinte nem is kellett a hadak útja.
**
(Senrjú)
Kórházak égnek,
Harckocsik is kiégnek…
Itt; menekültek…
**
(Sedoka)
Iskola nem lesz!
Az már csak egy kőrakás.
Óvóhely nincs… pince se…
Munkahely nincs már!
Az egész egy romhalmaz.
Férfiak; többség elment…
**
(LIMERIK)
Ötven millió volt mindannyi!
Disszidáltak, meghalt; mindannyi…
Nincsen ki dolgozzon,
Nincsen ki tanítson…!
Lakósság fele… csak mindannyi!
**
(Senrjú)
Atomerőmű
Meg véres vita tárgya.
Arra lődöznek!
**
(anaforás, bokorrímes, önrímes)
Mi nem vagyunk vitapartner, csak, mint kicsike, peches szomszédok.
Mi nem ellenségeskedünk… aggódunk, mint itt lakó szomszédok.
Mi menekülteknek segítünk, befogadunk: mint jó szomszédok…
**
(anaforás leoninus duó)
Jön a tél, vajon lesz fűtés? Sok fagyhalál lesz az Európai mély ütés?
Jön a tél és bármi is történhet, ez a sok nép meg már megelégelhet…
Jön a tél, az meg bizony senkit nem kímél, ő a vacogóktól nem fél…
Vannak, akiknek félni kéne... mert a végén, egyszer a nép itéle...
Vannak, akiknek telik, fussa... de talán észbélileg, igen nyurga...
Vannak, kiknek adatott hatalom... de lyukas zsebükben nincs irgalom...
Vecsés, 2022. augusztus 20. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
(anaforás senrjon csokor, félhaiku lánc formátumban)
A hadak útját, hittük,
Hogy már benőtte a szép zöld fű…
De nem zöldfülű…
*
A hadak útját, hittük,
Jóember lelkek fölszántották…
Sors, nem jólelkű…
*
A hadak útját, hittük,
Homokozóvá alakítják…
Nem galamblelkűk…
**
(Tíz szavas duó)
A hadak útja pusztulásában hittünk,
De tankok szántják… pedig hitünk…
A világ vezetői jók, ezért hittünk…
Vezetők tanokat küldtek… hitünk?
**
{Septolet)
Gránátok,
Járjátok,
Játsszátok…
Mondják: méláztok!
Menekült családok, gyerekek!
Féltelek; elmegy eszetek…
Hadi út: és veletek?
**
(3 soros-zártükrös)
Itt fél évszázada már szinte nem is kellett a hadak útja,
Közben meg kiásta magát, a kiismerhetetlenség kútja…
Itt fél évszázada már szinte nem is kellett a hadak útja.
**
(Senrjú)
Kórházak égnek,
Harckocsik is kiégnek…
Itt; menekültek…
**
(Sedoka)
Iskola nem lesz!
Az már csak egy kőrakás.
Óvóhely nincs… pince se…
Munkahely nincs már!
Az egész egy romhalmaz.
Férfiak; többség elment…
**
(LIMERIK)
Ötven millió volt mindannyi!
Disszidáltak, meghalt; mindannyi…
Nincsen ki dolgozzon,
Nincsen ki tanítson…!
Lakósság fele… csak mindannyi!
**
(Senrjú)
Atomerőmű
Meg véres vita tárgya.
Arra lődöznek!
**
(anaforás, bokorrímes, önrímes)
Mi nem vagyunk vitapartner, csak, mint kicsike, peches szomszédok.
Mi nem ellenségeskedünk… aggódunk, mint itt lakó szomszédok.
Mi menekülteknek segítünk, befogadunk: mint jó szomszédok…
**
(anaforás leoninus duó)
Jön a tél, vajon lesz fűtés? Sok fagyhalál lesz az Európai mély ütés?
Jön a tél és bármi is történhet, ez a sok nép meg már megelégelhet…
Jön a tél, az meg bizony senkit nem kímél, ő a vacogóktól nem fél…
Vannak, akiknek félni kéne... mert a végén, egyszer a nép itéle...
Vannak, akiknek telik, fussa... de talán észbélileg, igen nyurga...
Vannak, kiknek adatott hatalom... de lyukas zsebükben nincs irgalom...
Vecsés, 2022. augusztus 20. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
1942 –ben a japánok által uralt Csendes-óceáni vizeken…
***
A periszkóp szálkeresztje mozdulatlanul ült a célon,
Von Topp kapitány kígyós szeme rajta volt a préda hajón.
Az acélcápa irányító termében teljes csend honolt,
Parancsnok hangja is csak néha-néha muszájból hallatszott,
Mikor lőelemeket még helyesbített, még pontosított!
Az elektromos hajtóművek csak zümmögtek békés, csendes egyhangúsággal,
Kapitány parancsa: - Támadáshoz felkészülni! Ő, kezet fogott halállal!
Az U-boot már sokszorosan terhes a torpedós halállal,
Az alattomos tengeri rém-farkas, beállt… egyhangúsággal…
***
A gőzős utasai között zűrzavar volt, és ez vad pánikba csapott át!
Mindenki megrohanta a mentőcsónakokat, már semmi nem tartott kordát!
Látták, hogy a periszkóp kicsit megmozdult! Kapitány így szólt: - A támadás megkezdődik!
A hajógépek fékeveszetten dübörögtek, remélték torpedókat elkerülik…
A kazán-feszmérők mutatói minden gépegységnél pirosban álltak, bajt kettőzik...
A fűtök, izzadva, halálra váltan, sápadtan etették a kazánokat,
A lomha teherhajó csak lassan túrta maga előtt a nagy hullámokat…
***
Von Topp kapitány, várt még néhány, kis, békés pillanatot,
Majd kiáltott! – Egyes, kettes cső tűz! Kézzel nyomatékolt!
A vetőcsöveket elhagyó torpedók megrázták a hajótestet,
Legénység előreszaladt, helyrehozni, megdőlt egyensúlyhelyzetet.
A víz felszínén, két buboréksor száguldott a gőzös felé…
Szemét a gumipárnára szorítva az eredményt figyelé…
Remélte a torpedók betalálnak, nem mennek gőzös mellé…
***
- Odanézzenek! – üvöltött föl az amerikai hajó mérnők, sápadtan,
- Ott jönnek a torpedók, ezek a halál lovai! És lett ő bátortalan…
A gőzös, majdnem fölborult, ahogy gyorsan elfordulni akart,
De a sors úgy intézte, a két torpedó csak telibe akart!
A két torpedórobbanás hangjai nem korrodáltak,
A hajó mélyéből, súlyos dörrenések hallatszottak…
Széthasadó oldallemezek, fülsértőn csikorogtak.
Jobb oldalon a víz szökőkútként fölvágódott a magasba
És ott embereket sodort magával, vitte őket halálba.
A gépek elnémultak, a gépház-élet véget ért...
A Yucatan futása megtorpant, tovább már nem ért…
A gőzös igen gyorsan, szinte jobb oldalára dőlt,
Belsejéből előhömpölygő gőzzel telítődött.
Mindenki össze-vissza, ordítozott, félelmében remegett,
A hangzavarba asszony sikoly és gyereksírás keveredett.
Tömeggel a tisztek nem bírtak, fejetlenség, megveszekedett...
A főgépész Castaneda jelentette: - két találat érte a hajót,
Egy kazánházat robbantott, másikat is elmondom, azt, hogy volt, de nem jót!
Másik torpedó eltörte a hajógerincet, így az már nem bírja,
Bármelyik pillanatban összecsukódhat, hajónkból lesz két darabka…
A kapitány rendelkezett: - mindenki a fedélzetre és elhagyni a hajót,
A mentőcsónakoknál nőtt a zűrzavar, mindenki tudta… várták már a bakót.
A kártyacsapat megkapta a kapitánytól a parancsnoki motorost
És vízre szálltak! – Én emberekkel maradok, segítem a sok utazót…
A hajó rakterében fékezhetetlenül tombolt a tűz,
Látták, hogy ez, az első mentőcsónakot jó messzire űz…
Alig voltak ötven méterre a nagyon dőlt a hajótesttől,
Mikor hatalmas robbanás rázta meg a roncsot mindenestől…
A Yucatan-roncs mélyéből iszonyú tűzoszlop tört a magasba,
A lángok majd’ fölértek az égig, és majd beszakadt a dobhártya…
Koromfekete füstgomolyag mindent beborított,
Közben félelmetesen hangos morajlás hallatszott.
A hajó, ettől kettőbe, teljesen kettétört,
A robbanás mindenkit -élőt- halálba lökött.
A távolodó parancsnoki motorost hatalmas ütés érte,
Egy nagy, fém roncsdarab repült, utolérte, így elérte a vége…
A becsapódás ereje olyan erős volt, hogy az utasok
Magatehetetlenül, kábán estek deszkára... elalélók.
A kis, sérült jármű, lassan megtelt vízzel... halálba suhanók.
***
A kapitány a periszkópban látta, hogy Yucatan fölrobbant,
Majd kettészakadva, azonnal elsüllyedt. De, mi volt mi robbant?
Utasítást adott: - Föl emelkedni a felszínre!
Periszkópmélységből, rögtön fönt is voltak… ízibe.
A sűrített levegő sziszegve áramlott -víz meg ki- a tartályokba,
A hajótest, nekifeszülve a víztömegnek, emelkedett hullámra…
Sivítva futott körbe a toronytető ajtót záró kerék,
A súlyos acéllap fölcsapódott, kinyílt, működik... oly’ derék.
Von topp körülnézett, mindenhol holttestek voltak,
De, látszott, hogy ezek nem csak úgy a vízbe fúltak.
Most látta csak, hogy a hajón, utasok is voltak…
Utolsónak von Topp is leereszkedett az irányítótérbe,
A tenger beömlött a tartályokba, ez már hajó merülése…
A tatfedélzetre már futottak föl az első hullámok,
Majd az első részt nyalták -mint vulkán- a második hullámok.
Fokozatosan víz alá kerültek az antennát tartó bakok,
A fedélzeti ágyú, géppuskák, majd a középső lépcsősorok.
Végül toronytető vizesedett két periszkópjával
És végül a még kitolt rádiós rúdantennájával.
A támadó víz, még rövid ideig örvénylett,
Aztán a végtelen óceán, elcsöndesedett…
Heinrich von Topp kapitány, porosz katonatiszti családból származott,
Emberemlékezet óta, felmenői, mind ilyen hivatást választott.
Hallgatag, sőt csendes és fölöttébb zárkózott ember volt,
Még a zárt tengeralattjáróban is ily’ volt, kimódolt.
Számára minden parancs maga a törvény volt… úgy kell megcsinálni,
Mindet fenntartás nélkül, maradéktalanul kell végrehajtani…
Gondolatvilágát behatárolta szolgálati szabályzata,
Az otthon maradt családja feltétlen anyagi biztonsága,
Nem utolsó sorban a siker, elismerés utáni hajsza…
***
Ahol a veszély rémisztett,
Ottan halál leselkedett…
Ahol a veszély rémisztett.
Vecsés, 2017. október 8. – Kustra Ferenc – Készült-John O’Kelly: „Farkasles az óceánon” c. háborús regénye ihletésével.
***
A periszkóp szálkeresztje mozdulatlanul ült a célon,
Von Topp kapitány kígyós szeme rajta volt a préda hajón.
Az acélcápa irányító termében teljes csend honolt,
Parancsnok hangja is csak néha-néha muszájból hallatszott,
Mikor lőelemeket még helyesbített, még pontosított!
Az elektromos hajtóművek csak zümmögtek békés, csendes egyhangúsággal,
Kapitány parancsa: - Támadáshoz felkészülni! Ő, kezet fogott halállal!
Az U-boot már sokszorosan terhes a torpedós halállal,
Az alattomos tengeri rém-farkas, beállt… egyhangúsággal…
***
A gőzős utasai között zűrzavar volt, és ez vad pánikba csapott át!
Mindenki megrohanta a mentőcsónakokat, már semmi nem tartott kordát!
Látták, hogy a periszkóp kicsit megmozdult! Kapitány így szólt: - A támadás megkezdődik!
A hajógépek fékeveszetten dübörögtek, remélték torpedókat elkerülik…
A kazán-feszmérők mutatói minden gépegységnél pirosban álltak, bajt kettőzik...
A fűtök, izzadva, halálra váltan, sápadtan etették a kazánokat,
A lomha teherhajó csak lassan túrta maga előtt a nagy hullámokat…
***
Von Topp kapitány, várt még néhány, kis, békés pillanatot,
Majd kiáltott! – Egyes, kettes cső tűz! Kézzel nyomatékolt!
A vetőcsöveket elhagyó torpedók megrázták a hajótestet,
Legénység előreszaladt, helyrehozni, megdőlt egyensúlyhelyzetet.
A víz felszínén, két buboréksor száguldott a gőzös felé…
Szemét a gumipárnára szorítva az eredményt figyelé…
Remélte a torpedók betalálnak, nem mennek gőzös mellé…
***
- Odanézzenek! – üvöltött föl az amerikai hajó mérnők, sápadtan,
- Ott jönnek a torpedók, ezek a halál lovai! És lett ő bátortalan…
A gőzös, majdnem fölborult, ahogy gyorsan elfordulni akart,
De a sors úgy intézte, a két torpedó csak telibe akart!
A két torpedórobbanás hangjai nem korrodáltak,
A hajó mélyéből, súlyos dörrenések hallatszottak…
Széthasadó oldallemezek, fülsértőn csikorogtak.
Jobb oldalon a víz szökőkútként fölvágódott a magasba
És ott embereket sodort magával, vitte őket halálba.
A gépek elnémultak, a gépház-élet véget ért...
A Yucatan futása megtorpant, tovább már nem ért…
A gőzös igen gyorsan, szinte jobb oldalára dőlt,
Belsejéből előhömpölygő gőzzel telítődött.
Mindenki össze-vissza, ordítozott, félelmében remegett,
A hangzavarba asszony sikoly és gyereksírás keveredett.
Tömeggel a tisztek nem bírtak, fejetlenség, megveszekedett...
A főgépész Castaneda jelentette: - két találat érte a hajót,
Egy kazánházat robbantott, másikat is elmondom, azt, hogy volt, de nem jót!
Másik torpedó eltörte a hajógerincet, így az már nem bírja,
Bármelyik pillanatban összecsukódhat, hajónkból lesz két darabka…
A kapitány rendelkezett: - mindenki a fedélzetre és elhagyni a hajót,
A mentőcsónakoknál nőtt a zűrzavar, mindenki tudta… várták már a bakót.
A kártyacsapat megkapta a kapitánytól a parancsnoki motorost
És vízre szálltak! – Én emberekkel maradok, segítem a sok utazót…
A hajó rakterében fékezhetetlenül tombolt a tűz,
Látták, hogy ez, az első mentőcsónakot jó messzire űz…
Alig voltak ötven méterre a nagyon dőlt a hajótesttől,
Mikor hatalmas robbanás rázta meg a roncsot mindenestől…
A Yucatan-roncs mélyéből iszonyú tűzoszlop tört a magasba,
A lángok majd’ fölértek az égig, és majd beszakadt a dobhártya…
Koromfekete füstgomolyag mindent beborított,
Közben félelmetesen hangos morajlás hallatszott.
A hajó, ettől kettőbe, teljesen kettétört,
A robbanás mindenkit -élőt- halálba lökött.
A távolodó parancsnoki motorost hatalmas ütés érte,
Egy nagy, fém roncsdarab repült, utolérte, így elérte a vége…
A becsapódás ereje olyan erős volt, hogy az utasok
Magatehetetlenül, kábán estek deszkára... elalélók.
A kis, sérült jármű, lassan megtelt vízzel... halálba suhanók.
***
A kapitány a periszkópban látta, hogy Yucatan fölrobbant,
Majd kettészakadva, azonnal elsüllyedt. De, mi volt mi robbant?
Utasítást adott: - Föl emelkedni a felszínre!
Periszkópmélységből, rögtön fönt is voltak… ízibe.
A sűrített levegő sziszegve áramlott -víz meg ki- a tartályokba,
A hajótest, nekifeszülve a víztömegnek, emelkedett hullámra…
Sivítva futott körbe a toronytető ajtót záró kerék,
A súlyos acéllap fölcsapódott, kinyílt, működik... oly’ derék.
Von topp körülnézett, mindenhol holttestek voltak,
De, látszott, hogy ezek nem csak úgy a vízbe fúltak.
Most látta csak, hogy a hajón, utasok is voltak…
Utolsónak von Topp is leereszkedett az irányítótérbe,
A tenger beömlött a tartályokba, ez már hajó merülése…
A tatfedélzetre már futottak föl az első hullámok,
Majd az első részt nyalták -mint vulkán- a második hullámok.
Fokozatosan víz alá kerültek az antennát tartó bakok,
A fedélzeti ágyú, géppuskák, majd a középső lépcsősorok.
Végül toronytető vizesedett két periszkópjával
És végül a még kitolt rádiós rúdantennájával.
A támadó víz, még rövid ideig örvénylett,
Aztán a végtelen óceán, elcsöndesedett…
Heinrich von Topp kapitány, porosz katonatiszti családból származott,
Emberemlékezet óta, felmenői, mind ilyen hivatást választott.
Hallgatag, sőt csendes és fölöttébb zárkózott ember volt,
Még a zárt tengeralattjáróban is ily’ volt, kimódolt.
Számára minden parancs maga a törvény volt… úgy kell megcsinálni,
Mindet fenntartás nélkül, maradéktalanul kell végrehajtani…
Gondolatvilágát behatárolta szolgálati szabályzata,
Az otthon maradt családja feltétlen anyagi biztonsága,
Nem utolsó sorban a siker, elismerés utáni hajsza…
***
Ahol a veszély rémisztett,
Ottan halál leselkedett…
Ahol a veszély rémisztett.
Vecsés, 2017. október 8. – Kustra Ferenc – Készült-John O’Kelly: „Farkasles az óceánon” c. háborús regénye ihletésével.
1942 –ben a japánok által uralt Csendes-óceáni vizeken…
***
A szörny a k. h. százhetvenkilenc fok felé közeledett,
Harminc méter mélyen jól, csendes-gyorsan közlekedett.
Fő fegyverei a gyilkos torpedók voltak,
Elől négy, hátul kettő vetőcsövek vártak.
A torpedó hat méter hosszú, ötven centi átmérőjű acélszivar,
Orrukba elhelyezett pillanat gyújtóval, érintésre robban, hamar.
A monstrumot bőségesen ellátták torpedókkal,
És élesítendő, ott beszerelendő gyújtókkal.
*
Csupa fenyegetés
És visszafojtott feszültség!
Csupa robbantás vágy!
***
Az amerikai mérnők így folytatta az érdekes ismeretterjesztést:
A naszád, először mindig az orrtorpedóival küld végzet-fenyegetést!
Általában egyszerre kettőt lő ki a célra, de van, hogy négyet
És ezzel van, hogy letudja a támadást, szétterítve a véget…
***
A szörny fáradhatatlanul rótta-ette továbbra is a mérföldeket,
A vezérlőtermet telerakták kezelőkkel, beraktak műszereket…
Középen ágaskodott a periszkóp, amely hidraulikusan működött,
Szemlencséjén vastag gumipárna, oldalt lévő behajtható karok között.
A „tágas” térben a kapitány és csak az első tisztje tartózkodott,
De most a jobb oldali nyílásban, a hang lokátoros bekukkantott:
- Kapitány úr! Hajócsavar zaja, tizenöt fokon! – jelentette.
- Periszkóp föl! – Csattant a parancsnok azonnali rendelkezése.
*
Csupa óvatosság!
Naszád, csupa lopakodás!
Csupa vad, cselvetés…
***
Az amerikai Brookman hajó mérnök tovább is mesélt
A lelkes hallgatóságának… a német naszádokról regélt.
A németek hajóiparának, sem ereje, sem ideje nincs már rá,
Hogy új U-boot típust -modernebbet- fejlesszen, bár a helyzet kívánná…
***
A szörnyben a parancsnok nem vette le a szemét a gumipárnáról,
Miközben csak úgy rámordult az első tisztre: - Mit tud már a hajóról?
- Megtaláltam, ez a Yucatan teherhajó… mexikói, semleges!
- A hajó lehet, de a rakománya? Egyes, kettes cső… elsődleges!
Az orrtérben, hozzáértő, nagyon is szakavatott kezek a munkára mozdultak,
A mennyezeti futócsigák emelték a terhűket, tartó láncok csikordultak.
A matrózok, utolsó ellenőrzést tartottak,
Élesíttették a szerelt pillanatgyújtókat,
És betöltötték a szabad csőtorkolatokat…
Nehéz, vízmentesen záródó ajtók, már kinyílottak,
A külső záró fedelek, a csővégeken… nyílottak.
A bugyborékoló tengervíz… csöveket, árasztottak!
-Egyes, kettes cső kész! Fő gépész jelentett, közben a szeme csillogott…
A monstrum gyorsan közeledő vérszagot érzett, felvillanyozódott!
Idegpályái felspannolódtak, azokon finom borzongás végigfutott…
***
Brookmant a népes hallgatósága, ideges, feszült figyelemmel hallgatta,
Ő meg, hogy negyvennégy fő, hogyan is teljesít szolgálatot, részletesen mondta.
Hozzátette, hiába ezen matrózok kiképzettsége,
A sikerük a torpedóktól függ, milyen a működése…
Új és jobb minőségű torpedók kellenének nekik,
De az ipar nem képes… így marad ez a régi nekik.
Kimondta, hogy ez micsoda felelőtlenség! Négy torpedó az egy célra!
Mikor a céljárművet egy is elpusztítja, akkora a rombolása!
Mindenki tudja a német torpedók fölöttébb megbízhatatlanok,
Jó, ha minden harmadik működik, csak ennyi, amik rendben robbanók…
***
A szörnyeteg észrevétlenül lopakodott a kiszemelt áldozatához.
Támadást a víz alól indított, de ragaszkodott a pozíciójához…
Ez a manőver, nagy ügyességet igényelt, irányba kellett állni,
Mert a torpedóvető csöveken, nem lehetett semmit állítani…
Gyakorlatilag az egész hajótesttel beállva kellett célozni.
A torpedó becsapódási szöge, minél inkább közelítette a kilencven fokot,
Annál nagyobb volt a valószínűsége, eléri tökéletes, végzetes találatot.
A kapitány határozott parancsszavakkal állíttatta tökéletes irányba hajót.
***
Tudja Mr. Brookman, jó azt hallani,
Hogy naszádnak is vannak hibái!
- Kár, hogy itt ennek nincs jelentősége, mert itt a csendes-óceánon,
A japánok úszkálnak, rájuk kell gondolnunk, bár, nagyon félnivalón.
- Tudomásom szerint Mexikó még mostan, semleges, nem kötelezte el magát,
Így a japánoknak is, - a genfi egyezmény szerint- kímélni kell a hajóját!
Vészjósló, ahogy kiáltás hallatszott! – Periszkóp a vízen! Orr iránytól jobbra!
Mindenki odarohant a korláthoz és némán rámeredtek az óceánra…
Az amerikai mérnökön is megdöbbenés látszott! Bámult a hullámokba…
Brookman elkérte a kapitánytól egy kicsit a távcsövét,
Hosszasan kémlelte a vizet, majd kimondta a véleményét:
A víz alatt egy német tengeralattjáró lapul,
Itt van már a közelünkbe, les ránk... több mint konokul…
Szándéka felöl kétség? Egyféleképpen alakul…
- Őrültség! – válaszolt a kapitány, - honnan a pokolból veszi ezt?
- Évekig dolgoztam a gyárban, ez német periszkóp, látom már ezt.
- Képtelenség akkor is! Németek itt? Elhiszi itt valaki ezt?
Közben a periszkóp mozgása szemlátomást és teljesen lelassult,
Alig borzolta a vizet, várta a gőzöst, orra, arra irányult…
A periszkóp tükörlencséje oly' hidegen csillogott,
Szemmel láthatóan, halálos fenyegetést sugárzott…
***
Az U-155 mélységjárón, Heinrich von Topp kapitány dirigált,
Fölöttébb óvatos, és tapasztalt parancsnok hírében állt.
***
A Yucatan fedélzetén nagyon ideges, felbolydult lett hangulat,
- Ricardo, szólt a kapitány az első tisztnek és utasítást adott,
Rádión azonnal kérjen segítséget! – A hajónk támadás alatt!
- Csináljunk már valamit, mert reklamálnak az utasok!
De a kapitány nyugodt volt, nincsenek itt kényes dolgok,
Hazám semleges… a szállítmányok nem hadianyagok…
Vecsés, 2017. október 8. – Kustra Ferenc – Készült-John O’Kelly: „Farkasles az óceánon” c. háborús regénye ihletésével. – „k. h.” = Keleti hosszúság
***
A szörny a k. h. százhetvenkilenc fok felé közeledett,
Harminc méter mélyen jól, csendes-gyorsan közlekedett.
Fő fegyverei a gyilkos torpedók voltak,
Elől négy, hátul kettő vetőcsövek vártak.
A torpedó hat méter hosszú, ötven centi átmérőjű acélszivar,
Orrukba elhelyezett pillanat gyújtóval, érintésre robban, hamar.
A monstrumot bőségesen ellátták torpedókkal,
És élesítendő, ott beszerelendő gyújtókkal.
*
Csupa fenyegetés
És visszafojtott feszültség!
Csupa robbantás vágy!
***
Az amerikai mérnők így folytatta az érdekes ismeretterjesztést:
A naszád, először mindig az orrtorpedóival küld végzet-fenyegetést!
Általában egyszerre kettőt lő ki a célra, de van, hogy négyet
És ezzel van, hogy letudja a támadást, szétterítve a véget…
***
A szörny fáradhatatlanul rótta-ette továbbra is a mérföldeket,
A vezérlőtermet telerakták kezelőkkel, beraktak műszereket…
Középen ágaskodott a periszkóp, amely hidraulikusan működött,
Szemlencséjén vastag gumipárna, oldalt lévő behajtható karok között.
A „tágas” térben a kapitány és csak az első tisztje tartózkodott,
De most a jobb oldali nyílásban, a hang lokátoros bekukkantott:
- Kapitány úr! Hajócsavar zaja, tizenöt fokon! – jelentette.
- Periszkóp föl! – Csattant a parancsnok azonnali rendelkezése.
*
Csupa óvatosság!
Naszád, csupa lopakodás!
Csupa vad, cselvetés…
***
Az amerikai Brookman hajó mérnök tovább is mesélt
A lelkes hallgatóságának… a német naszádokról regélt.
A németek hajóiparának, sem ereje, sem ideje nincs már rá,
Hogy új U-boot típust -modernebbet- fejlesszen, bár a helyzet kívánná…
***
A szörnyben a parancsnok nem vette le a szemét a gumipárnáról,
Miközben csak úgy rámordult az első tisztre: - Mit tud már a hajóról?
- Megtaláltam, ez a Yucatan teherhajó… mexikói, semleges!
- A hajó lehet, de a rakománya? Egyes, kettes cső… elsődleges!
Az orrtérben, hozzáértő, nagyon is szakavatott kezek a munkára mozdultak,
A mennyezeti futócsigák emelték a terhűket, tartó láncok csikordultak.
A matrózok, utolsó ellenőrzést tartottak,
Élesíttették a szerelt pillanatgyújtókat,
És betöltötték a szabad csőtorkolatokat…
Nehéz, vízmentesen záródó ajtók, már kinyílottak,
A külső záró fedelek, a csővégeken… nyílottak.
A bugyborékoló tengervíz… csöveket, árasztottak!
-Egyes, kettes cső kész! Fő gépész jelentett, közben a szeme csillogott…
A monstrum gyorsan közeledő vérszagot érzett, felvillanyozódott!
Idegpályái felspannolódtak, azokon finom borzongás végigfutott…
***
Brookmant a népes hallgatósága, ideges, feszült figyelemmel hallgatta,
Ő meg, hogy negyvennégy fő, hogyan is teljesít szolgálatot, részletesen mondta.
Hozzátette, hiába ezen matrózok kiképzettsége,
A sikerük a torpedóktól függ, milyen a működése…
Új és jobb minőségű torpedók kellenének nekik,
De az ipar nem képes… így marad ez a régi nekik.
Kimondta, hogy ez micsoda felelőtlenség! Négy torpedó az egy célra!
Mikor a céljárművet egy is elpusztítja, akkora a rombolása!
Mindenki tudja a német torpedók fölöttébb megbízhatatlanok,
Jó, ha minden harmadik működik, csak ennyi, amik rendben robbanók…
***
A szörnyeteg észrevétlenül lopakodott a kiszemelt áldozatához.
Támadást a víz alól indított, de ragaszkodott a pozíciójához…
Ez a manőver, nagy ügyességet igényelt, irányba kellett állni,
Mert a torpedóvető csöveken, nem lehetett semmit állítani…
Gyakorlatilag az egész hajótesttel beállva kellett célozni.
A torpedó becsapódási szöge, minél inkább közelítette a kilencven fokot,
Annál nagyobb volt a valószínűsége, eléri tökéletes, végzetes találatot.
A kapitány határozott parancsszavakkal állíttatta tökéletes irányba hajót.
***
Tudja Mr. Brookman, jó azt hallani,
Hogy naszádnak is vannak hibái!
- Kár, hogy itt ennek nincs jelentősége, mert itt a csendes-óceánon,
A japánok úszkálnak, rájuk kell gondolnunk, bár, nagyon félnivalón.
- Tudomásom szerint Mexikó még mostan, semleges, nem kötelezte el magát,
Így a japánoknak is, - a genfi egyezmény szerint- kímélni kell a hajóját!
Vészjósló, ahogy kiáltás hallatszott! – Periszkóp a vízen! Orr iránytól jobbra!
Mindenki odarohant a korláthoz és némán rámeredtek az óceánra…
Az amerikai mérnökön is megdöbbenés látszott! Bámult a hullámokba…
Brookman elkérte a kapitánytól egy kicsit a távcsövét,
Hosszasan kémlelte a vizet, majd kimondta a véleményét:
A víz alatt egy német tengeralattjáró lapul,
Itt van már a közelünkbe, les ránk... több mint konokul…
Szándéka felöl kétség? Egyféleképpen alakul…
- Őrültség! – válaszolt a kapitány, - honnan a pokolból veszi ezt?
- Évekig dolgoztam a gyárban, ez német periszkóp, látom már ezt.
- Képtelenség akkor is! Németek itt? Elhiszi itt valaki ezt?
Közben a periszkóp mozgása szemlátomást és teljesen lelassult,
Alig borzolta a vizet, várta a gőzöst, orra, arra irányult…
A periszkóp tükörlencséje oly' hidegen csillogott,
Szemmel láthatóan, halálos fenyegetést sugárzott…
***
Az U-155 mélységjárón, Heinrich von Topp kapitány dirigált,
Fölöttébb óvatos, és tapasztalt parancsnok hírében állt.
***
A Yucatan fedélzetén nagyon ideges, felbolydult lett hangulat,
- Ricardo, szólt a kapitány az első tisztnek és utasítást adott,
Rádión azonnal kérjen segítséget! – A hajónk támadás alatt!
- Csináljunk már valamit, mert reklamálnak az utasok!
De a kapitány nyugodt volt, nincsenek itt kényes dolgok,
Hazám semleges… a szállítmányok nem hadianyagok…
Vecsés, 2017. október 8. – Kustra Ferenc – Készült-John O’Kelly: „Farkasles az óceánon” c. háborús regénye ihletésével. – „k. h.” = Keleti hosszúság
