A hegyek- völgyek és a vadvizek,
Ez mind a természet, mit szeretek.
Vadakat látni és bogarakat,
Megfigyelni a sok madarakat.

Ember több az állatnál, gondolkozik,
A rombolásban vajh’ visszakozik?
Nem azért vagyunk többek, hogy ezt tegyük,
A Föld urai pozitívan legyünk.

Naponta halnak kiállatok, növények,
Értem én, de nem minden az okos gépek.
Mi lesz, hogyan használjuk a gépeket,
Ha elpusztítjuk végleg a környezetet.

Az ember folyton modernizálódik,
Ennek következtében, korcsosodik.
Gyerekink tán csak gépkezelők lesznek,
Örülnek-e majd még a természetnek?

Hová lesznek tigrisek és kakaduk?
Beszántunk mindent, mi egér, - és ürgelyuk.
Levegő romlik, ezt érezzük, látjuk,
A szmog miatt gyermekeinkkel fuldoklunk.

Pénz, gazdagság kell, de bizony nem minden,
Ember gondolkozz ezen! Át egy életen!
A reinkarnáció gyermekeinkben,
Utódokban él tovább… szeretteinkben.

Vecsés, 1998. október 11. – Kustra Ferenc József

Egy váratlan csapás: a nagy szárnyak egy helyben verdesnek
A tántorgó lány fölött, combjait simogatván
A sötét úszóhártyáival, tarkója megragadva a csőrébe,
A védtelen melle a melléhez szorítva.

Hogyan tudnák azok a rémült, bizonytalan ujjak
A tollas dicsőséget eltolni lazuló combjairól?
És hogyan is tudhatna a test, legyűrve az a fehér roham által,
Közömbös lenni a furcsa szívvel szemben mely ott dobog?

Ott borzongás keletkezik az ágyékban
melynek következtében a törött fal, az égő tető és a torony
És Agamemnón halála. Annyira elragadtatva,
Annyira uralva a levegő nyers vére által,
A lány vajon elsajátította tudását és erejét
Mielőtt a közömbös csőr elengedhette volna?

Szerző: Yeats W. B.
Vers címe: Halál
Fordította: Kovács Iván

Öt éves voltam és falun
nagyszüleimnél laktam.
Náluk voltam boldog
kiktől szeretetet kaptam.

Húsvét reggel volt és
az udvarba gyülekeztünk.
Szent misére voltunk útba
mert a jóra törekedtünk.

Már eleve tudtam hogy ez
nem egy közönséges nap volt,
mert napfényes, kék
és tágas volt az égbolt.

Aztán reménnyel telt, lelkes
szemekkel körülnéztem,
hol a kapu mellett csodát
láttam az arany napsütésben.

Ámultam mint a tiszta fényben
virágozott egy dicsős orgona bokor,
mely a feltámadás alkalmával
illatos, élénk, és illő virágcsokor.

Tábortüzek égnek messze,
A Vajdának ez lett veszte!
Belekapott a rongyába,
Rongyába és a hordába!
Így lett füstös, kormos népe,
Fekete lett rücskös képe.
Indiából jöttünk sorban,
Bővelkedtünk a jó borban.
Előőrsünk jó hírére
Meneteltünk mind messzeségre.
Nagy folyón és tenger partján,
Legényeink ottan portyált.

Ezernégyszáztizenhétben
Érkeztünk meg Magyar földre.
Vajdánk Zsigmond királlyal ment vele,
Így lett neki menlevele.
És azóta szaporodva
Közel majd egy millióra.

Avagy nyelvi játék? Eszperente nyelven?

Ezek, nem lehetetlenek… mert én vezekelek!
Életet… élem és élvezem, és felnevetek.
Helyem keresem Kedvesem! Én, ezért remegek.

Kell
Kezed!
Kezembe
Helyezd eme
Percben. Ne kérdezz!

Félelmek még lehetnek, de erre, rendre… hetykén teszek.
Ez nekem ereje részleteknek és e feltételek.

Mért
Kérnem,
Mert enyém?
Éppen ezért,
Nem kérem, veszem.

Megérkeztél, remek lesz nekem veled,
Kedvesem, remek ez elméd… fejedben.
Lehet szétesett? Mert, én meghegesztem…
Neked ezt, segedelemmel megteszem.

Még
meg sem
tetted, mért
Vezekelnél?
Ne emészd lényed.

El kell még mesélnem, szerencse lett végre gyermekem,
Vele kelek-fekszek. Nevetségesen he-herészek.
Ez év embere, ezt elnézte nekem. Reménykedek.

Ne
Engedj
Kedvesem!
Szeretetre
Éhezve mennem.

Én szerencsémre leheveredtem,
Fejem letettem, Bécs térképemen.
Fekve, de remegve vezekelek.

Te
Velem,
Én veled,
Lehetetlen!?
Ez reménytelen?

Lélek leheveredett, megértést keresve,
Heverésznem kell de, nem heveny elmerengve.
Kedvesem, emlékek bennem megrekedtek,
Lét végén... régen-fényében elmerengek.

Vecsés, 2017. november 2. – Szabadka, 2017. november 13. – Kustra Ferenc József – a verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák összefoglaló címe:”Tedd kezed kezembe...”