Idő 
Értékelés 
Értékelés Magányom csak gyürködik, Nusok...
Lelkem hideg, mint hókupacok.
Pedig voltál csókban,
Meg még hasonlókban!
Misztikus a létem… csak vagyok!
Hogy mindig csak várok, meguntam,
Szavaidból kifogyott a dallam.
Nem voltál már párom,
Csak egy régi árnyom.
Újra szabad lenni, ezt vágytam.
*
Vajh’ mért nem szerettél Nusika?
Nem a harc volt békénk záloga…
Szeretetlenül… el,
De miért mentél el?
Ha tudnám hol vagy, vágy nem mála…
Szerettelek, hidd el, de félve,
Túl sok volt a könnyem estére.
Nem volt már ölelés,
Csak a vád és kevés
Remény, hogy még hiszünk a fénybe.
*
Mentél Te, de vajon jó úton?
Én innen, kapaszkodó… padon.
Ma még jöjjél vissza,
Holnap, nem… ez fura
Hideg szél átfúj lépcsőházon…
Te maradtál, de fájt, én mentem,
A csönd nagy vihart keltett bennem.
Ha most visszahívnál,
S nem csak úgy rám írnál.
Lehet, hogy lenne új esélyem.
Vecsés, 2025. május 28. – Siófok, 2025. május 30. -Kustra Ferenc József- írtuk: két szerzősként a szakításról. A páratlanokat én írtam LIMERIK- ben. A páros versszakok, szerző-, és poétatársam Gránicz Éva munkája!
Lelkem hideg, mint hókupacok.
Pedig voltál csókban,
Meg még hasonlókban!
Misztikus a létem… csak vagyok!
Hogy mindig csak várok, meguntam,
Szavaidból kifogyott a dallam.
Nem voltál már párom,
Csak egy régi árnyom.
Újra szabad lenni, ezt vágytam.
*
Vajh’ mért nem szerettél Nusika?
Nem a harc volt békénk záloga…
Szeretetlenül… el,
De miért mentél el?
Ha tudnám hol vagy, vágy nem mála…
Szerettelek, hidd el, de félve,
Túl sok volt a könnyem estére.
Nem volt már ölelés,
Csak a vád és kevés
Remény, hogy még hiszünk a fénybe.
*
Mentél Te, de vajon jó úton?
Én innen, kapaszkodó… padon.
Ma még jöjjél vissza,
Holnap, nem… ez fura
Hideg szél átfúj lépcsőházon…
Te maradtál, de fájt, én mentem,
A csönd nagy vihart keltett bennem.
Ha most visszahívnál,
S nem csak úgy rám írnál.
Lehet, hogy lenne új esélyem.
Vecsés, 2025. május 28. – Siófok, 2025. május 30. -Kustra Ferenc József- írtuk: két szerzősként a szakításról. A páratlanokat én írtam LIMERIK- ben. A páros versszakok, szerző-, és poétatársam Gránicz Éva munkája!
A rosszat nem, mert visszaüt… hétköznapi pszichológia…
Egész életemben a béketűrés és kötelességérzés apostola voltam,
A fordíthatatlanba törődő, szeretet terjesztő, béke-hitvivő maradtam.
Hetven éve -immár- ilyen vagyok, ilyennek születtem, ilyennek neveltek,
Meg a környezeti hatások is belém, ilyeneket –csak jókat- leheltek.
Jó
Éled.
Szívvel lát.
Békét teremt.
Érzéseket szül.
*
Igyekeztem, mindig mindenben gondossággal, szeretettel eljárni,
Figyelmeztem, hogy jellemem, erkölcsöm, létem igyekezzen maradni.
Gondot viseltem, hogy szívembe mindig csak színtiszta szeretet kerüljön,
Meg egyébiránt, hogy tiszta lelkem, világító lángja soha ne hűljön.
Igyekvén, hogy a mutatkozó szellemi felsőbbségem kellő szerénységgel is társuljon,
A körültekintő gondosságom, mélyreható hitemben megfelelő társra találjon.
Igyekezet fontos,
Lágyan simogat szépsége.
Ilyen jónak lenni?
*
A nyilvánvaló és általános emberségem azonban az életem gúzsa volt,
Reményim, nem teljesültek, végzet sehogyan nem engedte… sőt, reális is koholt.
Mindenkor, ha módom volt, a nemes viselkedést és a szépet gyakoroltam,
A jóságos emberszeretetben hívságmentesen példamutató voltam.
De
Sokszor
Jutalom
Cseppnyi sincsen.
Egy mosoly se ér.
*
Az emberi létem, általam "elpazarolt" kincsei mind-mind elvesztek,
Ha nem, akkor meg hosszú életemben, épphogy a saját káromra lettek!
Az emberszeretet a földiek bajaira, nem több egy új hírnél,
Így előnyét nem, végzetes hátrányát tapasztaltam, majd’ mindenkinél.
Még
Él - e
Valahol
A szeretet,
Nem tudni - bízni!
*
Áhítatos emberségem nem hatolt bele elutasító lelkekbe,
Emberségem, mint saját erényem, nem hatolt be hiány-gazdag lelkekbe.
Mára már biztos, az egyéniségem és a szellemi világom olyan,
Hogy mit kisugárzok, az elől elugranak, hiszik, jön egy káros folyam…
Ha
Jó vagy.
Ellenség
Megtalál még
Barát helyett is.
*
A létem elevensége is káromra volt, a sok tutyi-mutyi között,
Mit már az óta bizony tudok, borzasztóan sok közöttük, lökött-törött.
A magyar lélek, a kedély és a nyájasságom csak ellenérzést keltett,
Pedig nálam ezek végtelen források, de a gyengébbeknek nem kellett!
Nyilvánvaló hát, éltemben a szenvedés, fájdalom ölelte a lelkemet,
Mert többre tartottam öket, az ismert és nem ismert, de balga embereket.
Balgaság gyilkolhat,
Megfojthat engem is talán?
Jobb volna vigyázni.
*
Minél több jót tettem, az öröm és a lelkesedés, úgyabbul, inkább fölös lett,
Elismerést, dicsőséget, nem vívtam ki, legtöbbjük akáctüskével fizetett…
Történt volt így, lőn hosszú életem, de érdemtelen emberektől, ez lehetett.
Jó
Elfér
Kis helyen,
Mert nincsen sok
Belőle most már...
*
Ahogy mind nagyobb lőn nálam a nyomorúságos kilátástalanság,
Annál nagyobb bővérűségben kevesebb lón fokozott felajzottság…
Minden időkben tettem természetes dolgomat,
Igyekeztem, meg soha nem tagadtam magamat!
Az életem úgy történt, hogy egész életemen át harcoltam
A végzetem ellen, de a végzet nem tágított, jót nem kaptam…
Jó szót, elismerést, dicsértet, alig kaptam az életben,
De a gaz rossz persze, mikor rám támadt, volt már tömegében…
Dilemma az élet.
A jótett az csak széptevés?
Minek mást bántani...
*
Az embernek csak utólag derül ki, a sorsa mire érdemesítette…
Engem, úgy tűnik semmire, -tőlem mindent megtagadott- semmilyen érdemre…
A végzetem mindig velem tartott és biz’ ellenem volt,
És a sok szép reményem, az ablakon kiszállingózott…
Vecsés, 2018. május 21. – Mórahalom, 2018. december 21. – Kustra Ferenc József– a verset én írtam az apevákat és a HIAQ –kat szerző-, és poéta társam: Farkas Tekla.
Egész életemben a béketűrés és kötelességérzés apostola voltam,
A fordíthatatlanba törődő, szeretet terjesztő, béke-hitvivő maradtam.
Hetven éve -immár- ilyen vagyok, ilyennek születtem, ilyennek neveltek,
Meg a környezeti hatások is belém, ilyeneket –csak jókat- leheltek.
Jó
Éled.
Szívvel lát.
Békét teremt.
Érzéseket szül.
*
Igyekeztem, mindig mindenben gondossággal, szeretettel eljárni,
Figyelmeztem, hogy jellemem, erkölcsöm, létem igyekezzen maradni.
Gondot viseltem, hogy szívembe mindig csak színtiszta szeretet kerüljön,
Meg egyébiránt, hogy tiszta lelkem, világító lángja soha ne hűljön.
Igyekvén, hogy a mutatkozó szellemi felsőbbségem kellő szerénységgel is társuljon,
A körültekintő gondosságom, mélyreható hitemben megfelelő társra találjon.
Igyekezet fontos,
Lágyan simogat szépsége.
Ilyen jónak lenni?
*
A nyilvánvaló és általános emberségem azonban az életem gúzsa volt,
Reményim, nem teljesültek, végzet sehogyan nem engedte… sőt, reális is koholt.
Mindenkor, ha módom volt, a nemes viselkedést és a szépet gyakoroltam,
A jóságos emberszeretetben hívságmentesen példamutató voltam.
De
Sokszor
Jutalom
Cseppnyi sincsen.
Egy mosoly se ér.
*
Az emberi létem, általam "elpazarolt" kincsei mind-mind elvesztek,
Ha nem, akkor meg hosszú életemben, épphogy a saját káromra lettek!
Az emberszeretet a földiek bajaira, nem több egy új hírnél,
Így előnyét nem, végzetes hátrányát tapasztaltam, majd’ mindenkinél.
Még
Él - e
Valahol
A szeretet,
Nem tudni - bízni!
*
Áhítatos emberségem nem hatolt bele elutasító lelkekbe,
Emberségem, mint saját erényem, nem hatolt be hiány-gazdag lelkekbe.
Mára már biztos, az egyéniségem és a szellemi világom olyan,
Hogy mit kisugárzok, az elől elugranak, hiszik, jön egy káros folyam…
Ha
Jó vagy.
Ellenség
Megtalál még
Barát helyett is.
*
A létem elevensége is káromra volt, a sok tutyi-mutyi között,
Mit már az óta bizony tudok, borzasztóan sok közöttük, lökött-törött.
A magyar lélek, a kedély és a nyájasságom csak ellenérzést keltett,
Pedig nálam ezek végtelen források, de a gyengébbeknek nem kellett!
Nyilvánvaló hát, éltemben a szenvedés, fájdalom ölelte a lelkemet,
Mert többre tartottam öket, az ismert és nem ismert, de balga embereket.
Balgaság gyilkolhat,
Megfojthat engem is talán?
Jobb volna vigyázni.
*
Minél több jót tettem, az öröm és a lelkesedés, úgyabbul, inkább fölös lett,
Elismerést, dicsőséget, nem vívtam ki, legtöbbjük akáctüskével fizetett…
Történt volt így, lőn hosszú életem, de érdemtelen emberektől, ez lehetett.
Jó
Elfér
Kis helyen,
Mert nincsen sok
Belőle most már...
*
Ahogy mind nagyobb lőn nálam a nyomorúságos kilátástalanság,
Annál nagyobb bővérűségben kevesebb lón fokozott felajzottság…
Minden időkben tettem természetes dolgomat,
Igyekeztem, meg soha nem tagadtam magamat!
Az életem úgy történt, hogy egész életemen át harcoltam
A végzetem ellen, de a végzet nem tágított, jót nem kaptam…
Jó szót, elismerést, dicsértet, alig kaptam az életben,
De a gaz rossz persze, mikor rám támadt, volt már tömegében…
Dilemma az élet.
A jótett az csak széptevés?
Minek mást bántani...
*
Az embernek csak utólag derül ki, a sorsa mire érdemesítette…
Engem, úgy tűnik semmire, -tőlem mindent megtagadott- semmilyen érdemre…
A végzetem mindig velem tartott és biz’ ellenem volt,
És a sok szép reményem, az ablakon kiszállingózott…
Vecsés, 2018. május 21. – Mórahalom, 2018. december 21. – Kustra Ferenc József– a verset én írtam az apevákat és a HIAQ –kat szerző-, és poéta társam: Farkas Tekla.
Sétáltunk a tavaszban…
Sétálunk a Balaton partján, lágy szél rebben, vízfelület enyhe stresszben.
Sétálunk együtt,
Tavasz lehel, part susog.
Kéz a kézbe búj.
Árnyék közt susog,
Egy halk „maradj még velem”!
Két szív együtt ver.
*
Nagy meleg igy kora estvére elcsitult, sugárkéve fénye lehalkult.
Nap már lepihent,
Lágy fény simul az égre.
Csend ölel minket.
Hold bújik elő,
Fénye válladra simul.
El sem engedném.
*
Egy kiránduló hajó hullámokat ver, nézzük… parti sziklák közt kever…
Hajó fodroz, megy,
Sziklák közt víz ébred föl.
Tekintetben fény.
Szél ír rád egy dalt,
Amit csak én hallhatok.
Szívem dudorász.
Vecsés, 2025. április 9. – Siófok, 2025. április 10. -Kustra Ferenc József-: a leoninusokat én írtam, a senrjúkat: szerző-, és poétatársam, Gránicz Éva írta.
Sétálunk a Balaton partján, lágy szél rebben, vízfelület enyhe stresszben.
Sétálunk együtt,
Tavasz lehel, part susog.
Kéz a kézbe búj.
Árnyék közt susog,
Egy halk „maradj még velem”!
Két szív együtt ver.
*
Nagy meleg igy kora estvére elcsitult, sugárkéve fénye lehalkult.
Nap már lepihent,
Lágy fény simul az égre.
Csend ölel minket.
Hold bújik elő,
Fénye válladra simul.
El sem engedném.
*
Egy kiránduló hajó hullámokat ver, nézzük… parti sziklák közt kever…
Hajó fodroz, megy,
Sziklák közt víz ébred föl.
Tekintetben fény.
Szél ír rád egy dalt,
Amit csak én hallhatok.
Szívem dudorász.
Vecsés, 2025. április 9. – Siófok, 2025. április 10. -Kustra Ferenc József-: a leoninusokat én írtam, a senrjúkat: szerző-, és poétatársam, Gránicz Éva írta.
Sétáltunk a tavaszban…
Sétálunk a Balaton partján, lágy szél rebben, vízfelület enyhe stresszben.
Szívem csendben lépked veled, tavaszi szél simít, mint kezed.
Nagy meleg igy kora estvére elcsitult, sugárkéve fénye lehalkult.
Nézlek, ahogy a nap lecsorog, a víztükrön aranyhíd ragyog.
Egy kiránduló hajó hullámokat ver, nézzük… parti sziklák közt kever…
A hajó zaja már messze suhan, csak mi vagyunk és a tó, az alkonyban.
Vecsés, 2025. április 9. – Siófok, 2025. április 10. -Kustra Ferenc József- a páratlan leoninusokat én írtam, a páros sorokat: szerző-, és poétatársam, Gránicz Éva írta.
Sétálunk a Balaton partján, lágy szél rebben, vízfelület enyhe stresszben.
Szívem csendben lépked veled, tavaszi szél simít, mint kezed.
Nagy meleg igy kora estvére elcsitult, sugárkéve fénye lehalkult.
Nézlek, ahogy a nap lecsorog, a víztükrön aranyhíd ragyog.
Egy kiránduló hajó hullámokat ver, nézzük… parti sziklák közt kever…
A hajó zaja már messze suhan, csak mi vagyunk és a tó, az alkonyban.
Vecsés, 2025. április 9. – Siófok, 2025. április 10. -Kustra Ferenc József- a páratlan leoninusokat én írtam, a páros sorokat: szerző-, és poétatársam, Gránicz Éva írta.
Eljöttem én ma… hozzátok ide,
Fontos, hogy itt locsolhassak párat.
Adjátok a páleszt, már most ide.
A kenyér meg sonka meg még várhat.
Moszkovszkaját én már nem találtam,
Régi locsolóknak volt kedvence…
De a NET –n sok kínait találtam
Dehogy vettem, azt egye a fene.
Otthon, női szakaszban kutattam
És találtam finom parfümöket.
Zöld erdőben keveset sem jártam
Így, nem is láttam nyúl-gyerkőcöket.
Ti kislányok,
Öreglányok,
Itt vagyok, locsolok,
Jó kedvet szétszórok!
Kezdhetek már, locsolkodni?
Vecsés, 2017. április 6. – Kustra Ferenc József
Fontos, hogy itt locsolhassak párat.
Adjátok a páleszt, már most ide.
A kenyér meg sonka meg még várhat.
Moszkovszkaját én már nem találtam,
Régi locsolóknak volt kedvence…
De a NET –n sok kínait találtam
Dehogy vettem, azt egye a fene.
Otthon, női szakaszban kutattam
És találtam finom parfümöket.
Zöld erdőben keveset sem jártam
Így, nem is láttam nyúl-gyerkőcöket.
Ti kislányok,
Öreglányok,
Itt vagyok, locsolok,
Jó kedvet szétszórok!
Kezdhetek már, locsolkodni?
Vecsés, 2017. április 6. – Kustra Ferenc József
