Múltam… semmi örömöm Tilda,
Szeretnélek ölelni, még ma.
Lenne csend hallgatag,
Nem lennék balgatag.
Örvényhullámokban játszunk ma?

Kertben állva ihatnánk kávét,
Megpuszilnám, kávés szád-szélét
Sok madárcsicsergés,
Bánat olyan kevés.
Szeretnélek, mint kaszás… kévét!

Ma láttalak, futottál buszhoz,
Emlékem kötődik arcodhoz.
Porba hullik vágyam,
Beborít az árnyam?
Holnap látlak, ha futsz a buszhoz?

Vecsés, 2019. augusztus 21. – Kustra Ferenc- - Romantikus LIMERIK csokor

Ismét itt ülök a sírodnál, nézem a piciny gyertyafényeket,
Bennem motoszkál: míg éltél magadra hagytunk egyszer is tégedet?
Hogy is volt nagyon régen? Felkeverem én a régi emlékeket…

Körül nézek és fényekkel elárasztott a sírkert,
Bánat itt is sokra számít, mint vért nem véd és nem ment.

Az időmnek hálója, rám van terülve, hordozom,
Én még élek és a keresztem magam is hordozom,
Amikor van lehetőségem... fényben forgolódom….

Majd lehet, hogy fénnyel írok a reménynek,
Szállj vissza hozzám, megírom a légtérnek,
Az élet ilyen, fáj, drukkolok, léleknek...

Te, meg én itt a sírodnál, hiába álmodunk,
Halál közbe szólt, ő lett a mi közös fátyolunk…
Együtt, mi már sehová… soha el nem szárnyalunk…

Elmentél, Te már bizony, igen... nagyon sok éve,
Csillag lettél, fölnézek és látom ott a fénye…
Álmaimat őrződ, de én nem tudom mi végre….

Itt ülök a padon, gyenge szellő engemet simogat,
Tudom, hogy erőlködik, de nem leli a vigaszokat.
Próbáltam én, de már biz' nem megy,
Elhordani való aranyhegy...

Nélkülem alszod az örök álmodat
Te már nem is elemzed a vágyadat.
Te az utadat odafönt járod,
Neked már ott van saját világod.

Sok-sok viaszgyertya fénye bevilágítja a sírkertet,
Az ember árva, fölöttébb röpke élte nem ad ihletet,
Hogy gránitnál felülbírálja, amikor nagyon kétkedett!

Kőre csöppen a majdnem súlytalan gyertyaviasszal,
Sok-sok, régen elzárt emlék is jő tele malaszttal.
A múlt feltüremlik, remegve jön, nagyon zajtalan
A szép emlék kivirágzik, maga a tudattalan...

Már beesteledett, lassan indulok hazamegyek.
Otthonra még egy szál sárga rózsát -virágot- viszek…
Kedves halottaim emlékére,
Kicsiny mécsest gyújtok még estére…

Vecsés, 2015. augusztus 1. - Kustra Ferenc József

Hétköznapi pszichológia útjain!

Jó, ahol vendég a nevetés,
Ott az élet egy nagy ünneplés.
Természet reális,
Igen kolosszális.
Életben nevetés, oly’ kevés.

Egy nagy sírás sem mindig használ
Főleg, ha jő halál és kaszál.
Az utolsó percek,
Oly’ lehetetlenek…
Innen már élet, vissza nem áll.

Esküvő az élet szépsége,
Nem fittyet hányni lényegére…
Gyerekeket szültünk,
Kettévált életünk…
Nem ily’ lovat akartam! Vége…

Vecsés, 2018. december 21. – Kustra Ferenc József – íródott: LIMERIK csokorban.

Garázdálkodó
Szelek északról fújnak.
Felhőket tépnek.
*
Csipkeszélűek
A sűrűsödő felhők.
Szél is feltámadt.
*
Sárguló múlás,
A rőt színnel keverék.
Szél, egekig fúj.
*
Szél belekiált
Az erdő mély csendjébe.
Vaktában, csak fúj.
*
Erdők lombjai
Közt, már panasz szava száll.
A szél a regös.
*
Szél az erdőnek
A szétzilált köntöse.
Lombot szaggató!
*
Holdnak karmai
Éji erdőt fésülik.
Szél, csendesen jár…
*
Ringató a szél,
Dúdolva zúg a fáknak.
Monotonitás.
*
Hűs szellő rebben
És fák között utat tőr.
Fa, már lombtalan.
*
Zizzenő levél
Adja fák nevetését?
Szellő besegít.
*
Napsugár fáradt,
Már öleltelen sugár.
Feltámadó szél.
*
A fenyőfák közt
Mint kis patak, szél folyik.
Morc fizimiska.
*
Szél egy nagy zenész,
Elmúlás hárfán játszik.
Új élet messze.
*
Kedves szél játszik
Út szélén, a dróthárfán.
Lengő félhangok.
*
A hideg szellő
Villanydróton gyakorol.
Nem használ kottát.
*
Hűvös hajnalban,
Szél kopasztgatta ágat.
Fonnyadt levelek.
*
Reggel céltalan,
Egész nap csak levél hull.
Pajkos szélroham.
*
Büszke diófa
Kopasz ággal nyújtózik.
Friss, hajnali szél.
*
Szellő csak rezzen,
Falevél zizzen és hull.
Ágak kopaszak.
*
Levéltelen ág
Komoran int semmibe…
Szél hajlítgatja.
*
Már hideg szelek
Tarolják a vidéket.
Kopaszított ág!
*
Rozsdaszínű rét
Kísérője, ökörnyál.
Szél elszállítja.
*
Az ördögszekér
Magányosan, csak gurul.
Heves szél, lecsap.
*
Halott kóró, mint
Virág, hajlong a szélben.
Nagy magányosság.

Vecsés, 2016. október 7. - Kustra Ferenc József - haiku csokor, eredeti Baso féle stílusban írva.

(3 soros-zárttükrös csokor, önrímesekben)
Ki a korpa közé keveredik, megeszik a disznók!
Én marha, önként beleugrottam, megharaptak… disznók!
Ki a korpa közé keveredik, megeszik a disznók!

Engemet is figyelmeztek, de minek... mit nekem disznók!
Ki a korpa közé keveredik, megeszik a disznók!
Engemet is figyelmeztek, de minek... mit nekem disznók!

Ki a korpa közé keveredik, megeszik a disznók!
Tudtam, hogy helytelenségemet, megbüntetik a disznók!
Ki a korpa közé keveredik, megeszik a disznók!

Ki eléjük kerül, elveszett… mindenevő vad-disznók!
Ki a korpa közé keveredik, megeszik a disznók!
Ki eléjük kerül, elveszett… mindenevő vad-disznók!

Ki a korpa közé keveredik, megeszik a disznók!
Én már szabadulnék, szűk már nekem... társasági disznók!
Ki a korpa közé keveredik, megeszik a disznók!

Ki a korpa közé keveredik, megeszik a disznók!
Gyötrelmes az élet, szabadság nincs disznóólban… disznók!
Ki a korpa közé keveredik, megeszik a disznók!

Vecsés, 2018. szeptember 5. – Kustra Ferenc József – A „Korpa közé keveredtem…” c. már publikált művem újragondolása és átirata, újszerű feldolgozásban. Link = https://www.poet.hu/vers/136501
Íródott: 3 soros zárttükrösben, amit úgy kell olvasni, hogy az első és 2. sort egyben, utána a 2 és 3. sort egyben és ekkor kell levonni a konklúziót!