Szeretsz e majd, ha nem süt rám a napfény
s sötét hajamba szürke köd vegyül?
Ha halványul arcom boldog csillogása,
s arcom pírja már sápadt fényben ül?

Szeretsz e majd, ha karom ölelését
kósza simításként érzed majd talán?
Ha gyöngébben ölel mint ahogyan régen
mikor még sziklaként érezted talán?

Szeretsz e majd, ha kezem reszkető lesz,
s remegő ujjakkal simítom hajad?
Hisz én még most is annyira szeretlek
mint mikor először láttam arcodat!

Mint mikor először csókoltam az ajkad
karjaid közt oltva kínzó szomjamat,
számomra most is te vagy az egyetlen!
Nélküled nincs más, csak hűvös alkonyat!

Most csak szeress! Ne gondolj másra!
Csak kettőnkre gondolj e forró éjszakán!
Amíg az ajkam ajkadat érinti,
nem érhet minket semmi baj talán.

Most csak ölelj! Nem kérek többet!
Csak szorosan ölelj karjaiddal át!
Ahogy a napfény a bimbódzó virágot,
amelytől kinyílva ontja illatát.

S most aludj nyugodtan! Majd őrzöm az álmod!
Ahogy a vén hold a csillagok hadát
öleli lágyan, karjaiba zárva,
s rájuk vetíti minden sugarát.

Pusztító özönvíz önti el a tájat,
elsöpör mindent a zúgó áradat!
Zavaros vizével hömpölyögve árad
s mindent elsöpör mi útjába akad.

Elönti a szántást, a zöldellő rétet,
nyomában nem marad csak víz és sártömeg,
reszketve szaladnak az állatok előtte
s védelmet keresve futnak messzire.

Nincs már semmi, mi gátat szabna néki!
Nincs olyan Isten ki megállítaná!
Hörögve dobálja dühös hullámait,
s elpusztít mindent, mi útjába áll.

Istenem! Ne engedd! Szabjál gátat néki!
Vedd vissza tőle e pusztító erőt!
Küldd inkább olyanra ki sokaknak ártott,
s a gyöngéknek add az éltető erőt!

Ez a versem 20-krajcáros
többet nem ér
- ilyen sajnos.
ha kedved van rúgjál bele,
ne olvasd el
mit érsz vele?!

de nekem vagyon
a papiros...
és a villany
mert éjjel van...
s az életem...
luxus lett most.

földpadlós szobában éltem
a gyermekkoromban
az apám a földre köpködött
s a csikket is a talpával etette
- mert luxusnak tekintette,
hogy ezt megtehette!
mialatt én az anyámat a padlón
rajzolva bosszantottam.

most már egészen más az élet
az ember csak örülni képes most,
ha magamról beszélek.
ezt nem szolgáltam meg - belátom -
már annak is örülni tudok,
ha tiszta a padlóm és nem lát koszt.

nem kívánok létrázni
minek?
a karierre sin szükségem
mert
amik másnak már nem jelentenek
semmit!
azok jelentik...
azok váltak számomra azzá most
hogy lettek örömteli luxus
kincsek!!

Lefelé kell építkezni..
sokan úgy is kezdik;
az alapokat keresve
remélik hogy megtalálják
...a házat felfelé építik!

én is voltam fiatal...
a házaspárokat figyelve
tudtam mit akartam
egy boldog életet élni...
családot terveztem előre.

én is kerestem alapjait
s a felelősségem tudatában,
amikor harminc éves lettem,
úgy láttam hogy megtaláltam
s egy hitben élő lett társam.

mindketten tudtuk hogy
Lefelé kell építkezni!
s ha rosszul építkezünk...
- ha nem is akarjuk -
a házunkat romba döntheti.