Az életem, szerelmem, mit se érne nélküled.Az a sok szép ajándék, szeretet, amivel elvarázsolsz engemet, anyira jo érezni, hogy van aki ennyire tud szeretni, mint te, és olyan csod?latos, látni a mosolyod, hogy boldog vagy velem, és kimondod hogy szeretsz. Nálad szebb ajándék nem létezik, te vagy aki?rt mindent megtennék.Szeretem a szemed csillogását, a mosolyod édes harmat?t, szeretem a csokod, hiszen igaz szivel csokolsz, az ölelésed, mert ugy ölelsz, mint mást sohasem, tiszta szivel, szeretettel. Arra vágyok életem, hogy néz rám, fog meg a kezem, szoritsd meg bátran míg lehunyom a szemem. A csokod, huu... Soha nem menj el, mert az első csokod még most is éget. és ezt mindig szeretném érezni, szeretnélek ölelni, csokolni, és mindörökké szeretni. Szerelmem, én mindig veled leszek, örökk? fogom a kezed, nem engedem el, bármi legyen. Bennem mindig megbizhatsz, rám is támaszkodhatsz. Ott leszek mindig, és átölelve foglak mindentől megvédeni, a rossz gondolatokat elhesegetem majd, szép szavaimmal, kedves mosolyommal, édes csokjaimmal. Tudom hogy együtt mindenre képesek leszünk, mert mindent meg teszünk hogy a lehető legjobb döntéseket tegyük. Kicsim, ugy hiányzol mint még soha, a tekinteted, mosolyod, és mindened ami mozgat. A bensőd, az az első amire felfigyeltem. látszot rajtad, hogy te kellesz, NEKEM, csak nekem. nem birnám nélküled, mindig veled leszek, egy örök életre elveszlek!!!

Szeretem a
a karácsony erdő illatát
s gyermekként
még mindig várom a csodát
a csörgő diót, mogyorót
s mindenféle földi jót
Mama énekli
a csendes éjt s az egész
táj hófehér
hófehér mert hull a hó
s szán siklik az úton
ami csuda-jó
Csengő zendül a
lovak nyakán
s a kerten át egy angyal száll

Ó régi karácsonyok
hol vagytok ?
hol vagytok
roráték, éjféli misék
és csikorgó hajnalok
Hová tűnt életünk s miért ?
Anyánk, Apánk már
rég messze jár
Luca búzánkban
lobban a gyertyaláng
hát összebújunk
mi: a család mert
minden család szentcsalád,
ha béke van és a szeretet
ami át meg átjár
mint a szél a fákat
s átjárja a szíveket


Ajánlás
szegénynek, gazdagnak
mindenkinek, minden
jó akaratú embernek a földön
Boldog karácsonyt s
s mindigre: boldogabb ünnepeket

Térdre hullva hódolok
csodáid előtt
Kiálts fel ! égek !
Bőrömön érdesre szikkadt a láz
Kirepedezett számon
És szememből cseppenként
hull a vérem
Mint a könnyek !
Így akarlak !
Idegeim lázas
vágyat vernek
Gyönyörű
asszony-testedért
lázasan didergek
de messze vagy !
és én is messze vagyok
és távoli a képed
csak a vágy van itt
lázasan verdes teérted
s lüktet ,mint ereimben a vér
és odafönt a csillagok

Jaj ! bársony ruhádban
szeretnélek !
Bársony ruhádból
kibontanálak !
bársony és a selymek
hullanának
és hullanának rólunk is
minden vásznak
még a falakból is
bársony lenne
mert a fal is tudná,
hogy téged várlak

Itt messziről
gyönyörűm
a melledre vágyom
megvert, megáldott
képzeletemmel
egy kétségbeesett
szorításra
egy kitárt karú ölelésre
egy hajnali ringatózásra
íme térdre hullva
kinyújtott
kezemmel kérve
hódolok a csodáid előtt
szoríts magadhoz !
ölelj szorosan !
mielőtt az élet véget érne

Ládák és polcok
Írta: Kovács István
Egy nagy ládában
cipeljük magunkkal a múltat.
Kidobni őket nem lehet,
életünk részei voltak.
Az emlékeket szelektálni
lehet, de feledni nem,
mert ott hátul a kis polcon,
minden- minden ott pihen.

A jelenünk?
Az egy kisebb láda.
Teteje soha nincs zárva,
Rendezkedünk mindig benne,
bár szinte hiába.
Mert a mát holnap át tesszük,
a ?múlt? feliratú ládába.

És a holnap?
Egy kicsinyke doboz,
inkább csak egy zárt boríték.
Tervek vannak benne,
vágyak és titkok,
ezért ők a holnapok.

Reggelente,
ahogy nyílnak a borítékok,
lassan fogynak a holnapok,
rájövünk, már mi is múlt vagyunk.
És ha az utolsó láda is bezárul,
talán emlékei leszünk valakinek,
a polcon, ott, leghátul!

Néha csak egy kis magányra vágyom,
Ismét szobám ajtaját bezárva látom.
Csak meredek, s nézem szobám sötét falát,
Ahogy a rózsa vörösből feketébe folyik át.

Az érzés fura, pörgetem magányos lelkembe
A régi, megfakult emlékeket,
S közben a szobám sötét falára meredek,
Csak meredek...