Hideg-mágus csak
Suhint, ablakon csokor.
Szép a rajzolat.
*
Odanézz! Nem látunk ki az ablakon,
Nem látunk át a szép jégvirág csokron!
Most éjszaka, kint nagyon fagyhatott,
Jégvirág, ablakunkra hullhatott!
*
Ezüst jégvirág
Nyílt a külső ablakon.
Mint szemellenző…
*
Ez, az a gyönyörű csokor, amit le nem téphetsz,
Ez, az a szép virág, amit vázádba nem tehetsz.
Ez, az a szépséges virág, mi, ha jól befűtünk,
Örökre eltűnik, és nem marad, csak emlékünk!
*
Hótakaró jég,
Tükörfény a kék égnek.
Kinyílt jégvirág
*
Ezt a szépséget, míg ablakon van, csodálhatod,
Ezt a szépséget, le nem veheted, nem foghatod…
Ha, ma éjjel újra fagy, milyen lesz... megtudhatod!
*
Ablakon, kinyílt
Jégvirág, de már olvad.
Szépség múlandó.

Vecsés, 2016. november 29. – Kustra Ferenc József- versben és eredeti Baso féle haikuban…

Ahol tengettem az életem…

(3 soros-zárttükrös)
Nekem soha nem volt benne víz
Nem érezhettem, hogy mily’ víz íz!
Nekem soha nem volt benne víz.

(leoninus)
Parti nagyobb sziklákról, kisebb-apróbbak leestek, ami nem volt máshol.
Ezeket kellett nekem kerülgetnem, óvakodni, hogy lában ne sértsem.
Igy aztán soha nem tapasztaltam, egy sodrást sem, volt nagyon bíz’ elegem…
Az én köveimet sem hullám, se vízsik nem mosta, mentem a kanyarba…

Életemet sem algák, sem halak nem gátolták, bírók igy ezt nem számolták.
Víznek a sodrása nem lökött le lábamról, néha feküdtem álmosságtól…
Sok helyen a part magas volt és oly’ meredek, életrészek lehetetlenek.
Kis sziklák, soha nem miért koptak, létembe kőkeményen fogva tartottak.

Kerestem és szépséges tavirózsákat, de ó! Ha találtam volna morzsákat…
Bizony még nekem kellett félni, ha ár utolérne, ülök-e még karosszékbe?
A kietlenség, szárazság, a halmentesség, kisért az élet, mint közellenség…

Vecsés, 2024 július 9. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, alloiostrofikus vers-formában.

Milyen gyakran gondoltam: „Elég volt! Nincs több!”
ahogy néztem az élet hullámai törését
határtalan és örök partján, a boldogság csúcsait,
a kétségbeesés völgyeit és a perzselő bánatot
amely folyton azt ismételte: „Nincs holnap”.

Hányszor éreztem a testem terhét, Súlyának észlelését,
az élet burkolat varratainak foszlásait, és a hiábavalóság
és üresség éjszakáit, amelyek csak szabálytalan
és kaotikus álmokat okoztak. Mégis, a sors kereke
könyörtelenül forgolódott szélsőséges adagokban.

De aztán a habozás, a csábítás és a bukás:
-Várjatok! Még nem végeztem. Még éberen élni akarok!
A megváltás pillanatai, mint egy fuvola távoli dallama,
a fiatalságból feltámadt illat, egy érintés, amely elnémít.
Ezek azok a ritka esetek, amikor a csoda belopja magát a lélekbe,

és határozottan kijelenti, hogy nincsen végleges cél.

Mogorva felhők
Narancsos horizonton
Napkebelezők.

Végtelen határ
Cikcakkos íve pislant,
Még visszakacsint.

Liluló homály
Párolog a vidéken...
Hangokat fullaszt.

Hűvös dunszt libeg
Dermedő fotonok közt.
Köd vaksága rejt.

Nyirkos szürkület
Ragad a sáros földbe,
Elveszett árnyék.

Mint a verejték,
Avarra cseppen a lé...
Könnyes napnyugta.

Dagad a mély csönd
Karöltve sötétséggel...
Lopakodó est.

Nincs az utcán szurkos este,
Minden porta fénnyel festve.
Apró égők csillag szeme,
Karácsonynak üzenete
Beköltözik a szívekbe.

Szél se nincsen, a hó ropog,
Misztérium varázs kopog.
Négy gyertyának lángja lobog,
Hit és béke bennünk dobog.
A megváltás égből csobog.

Minden ember óhajt kegyre,
A bűnöktől legyen mentve.
És ha mégis sokszor gyenge...
Visszhangozzon a szívekbe,
Messiásnál nincs elveszve!

Éjfél elmúlt, az idő perdül,
Templomokból csengő csendül.
Áhitatos dallam zendül,
Az értelem átszellemül,
S mi urunkban elszenderül.

Karácsonynak üzenete,
Jótettekbe van elvetve.
Szeretet a szellem étke;
Áldás szálljon napra s éjre,
Legyen támpont egész évre.