Te milyen vagy? Fehér, vagy barna?
Mindegy, ha nyitott vagy a szépre s a jóra.

Te milyen vagy? Szép, vagy csúnya?
Mindegy, ha a lelked ragyogó és tiszta.

Te milyen vagy? Francia, vagy magyar?
Mindegy, ha a szíved békét akar.

Te milyen vagy? Szegény, vagy gazdag?
Mindegy, ha belül igaz ember vagy.

Te milyen vagy? Keresztény, vagy buddhista?
Mindegy, ha Istenedet a szíved imádja.

Te milyen vagy? Kis, vagy nagy ember?
Mindegy, ha a karod ölelni mer.

Te milyen vagy? Szeretetre éhes?
Ne várd, add, s leszel rá érdemes.

Tudom milyen a szabadság,
mégsem vagyok szabad,
tudom hol a hontalan,
szabad szabadság.

Ameddig kiterjesztem karom,
addig mehetek unos-untalan,
s majd ha már nem akarom,
megállhatok valahol.

Néha körbe-körbe szállok,
mint a sas,a levegőben,
de egy nap bezárul a kör,
én benne maradok egyedül.

Fojtogatom magam saját magammal,
és fuldoklás közbe csak nyelek,
egy kis időre levegőhöz jutok,
nevetek,s majd szenvedek.

Addig nem lehetsz szabad,
míg el nem hiszed szavad.
S míg tudod mi az,mit érzel,
addig csak játszol a fél-késszel.

Majd ha amint tudod,
ki is állsz mellette,
akkor hidd el lehull a bilincs,
mi értékeid ette.

Szerethet a szív órákon át,
de míg háborog és keres,
addig nem talált honra,
és boldog nem lehet.

Ha lenyugszik szépen,csendben,
s nevetve figyel a melegben,
tudni fogja mit mindig is tudott,
ott van szíve,hol a nap nyugodott.

Tapogatlak a homályban,
nem bízhatunk a csodákban.
Az igazi szerelemben nem hiszek,
A mocskos szerelem nem éri meg

Ujjlenyomatok a szívemen.
Visszaadnám szívesen.
Halálos csók az arcomon,
daganatok a hangomon

Itt a tavasz és a fű kinő.
de nem sokat segít a jó idő.
Szerelmem írtam neked egy lapot,
Hogy soha nem akartam az lenni aki vagyok.

Ahogy rád nézek, izzik a vérem,
hogy csinálod, ezt nem értem
Karjaimban csak azt érzem,
Téged akar ölelni szerelmem

A világ mocskosabb, mint valaha
Gyere, felejtsünk, el mindent ma éjszaka
Gyötörj meg van még időnk jócskán
Gyönyörünk szálljon az éjkirálynő szárnyán

Ennek az estének sose legyen, vége
Szerelmünk oltárán szálljunk, az égbe
Feledkezzünk, bele egymás testébe
Sikítsunk együtt a vágy tüzében égve

Legyél most annyi, amennyi kell.
A romlottságod nem érdekel!
Izgass fel, és élvezz velem
Nyugtass meg, és végezz velem

A világ már túl sok nekem,
Túl sok arcát képes megmutatni.
... De mégis túl kevés ahhoz,
Hogy minden rejtek zugát felfedezzem.
De miért jó úgy, ha a semmiért vagyunk teremtetve?
... Vagy mégsem?
Talán majd odafentről jön egy jel,
S az életünk is új célt fog kapni.
A világból kifutni,
Elmenekülni sorsunk elől a legkönnyebb,
Valószínűleg a legjobb döntés is lenne!
De akárhová menekülj is,
A végzet hosszú keze bárhol utolér.
Az mégis más lesz, máshol, bárhol,
Egy szebb világban!

Tudsz szeretni? Hogyan kell azt?
Szeretet az, amelyet adsz?
Kapsz szeretetet? El tudod fogadni?
Ki adja és mikor? Mit kell érte tenni?

Mit kaptál? Fülbevalót, nyakláncot?
S ezzel az arcodra egy ráncot?
Mit adtál? Egy inget, egy nyakkendőt?
Vettél már Neki vagy tizenkettőt!

Mit kaptál? Egy csodálatos utazást?
Készülődést, idegzsábát, egy jó adag rohanást?
Mit adtál? Egy szép cipőt, olyan divatosat?
Vedd végre le az arcodról az álarcodat!

Mit kaptál? Jegygyűrűt, házasságot?
Nem kapod meg ezzel a boldogságot!

Állj meg és gondolkodj, mit is kéne adni?
Adj valami olyat, mivel nem akarsz birtokolni!
Állj meg és gondolkodj, mit is kéne kapni?
Kapj valami olyat, amiért semmit nem kell adni!

Állj meg és gondolkodj, csak fogd meg a kezét,
öleld át és szeresd, érezd teste melegét!
Állj meg és gondolkodj, engedd szabadon repülni,
ne hagyd Őt egy kalitkában évekig szenvedni!

Állj meg és gondolkodj, mit szeretne kapni?
Csak szeresd és szeresd, s ezt őszintén tudd adni!