A gyertyafénynél merengek némán
szobámban néma csend honol,
s a gyertyalángnál elmerengve
most is csak rólad álmodom.

Mint gyertyaláng,mely fellobban néha
te is csak úgy akarsz talán,
mint csorgó viasz a gyertya szélén
s hirtelen megfagy oldalán.

Talán szeretnél néha-néha
mint a kihunyó gyertyaláng,
forró testeddel hozzám simulva
mint csorgó viasz a gyertya oldalán.

S aztán hirtelen messze tűnnél
oda,hol erősebb fény ragyog.
itt hagyva engem félhomályban,
míg a gyertyával együtt elfogyok.

A telet nagyon szereted,
bár hideg vagy,a szíved még is oly meleg.
Szeretem,ahogy beborítod hóval a tájat,
felébresztel bennem valami különös vágyat.
Nagyon sokat,és keményen dolgozol,
és cseppet sem szomorkodol.
Messzi útról nálad érkezik a Mikulás,
az emberbarát öreg társ.
A szeretet ünnepe, a karácsony is ilyenkor van,
a világban ez mindig szép nyomot hagy.
December én ilyennek szeretlek és ismerlek,
téged mindenki könnyen megkedvelhet.

Tegnap látta utoljára,
álmatlan éjszakát hozott egy lányra.
Ugyan elbúcsúzott tőlle,
de utánanézett míg el nem tűnt a ködbe.

Könnyeit visszatartani alig tudja,
hisz mindennél jobban őt akarja.
Vajon ő is gondol rá,
vagy gondolatában ő köddé vál?

Nem,nincs igaza,
a fiúnak is eltorzul az arca,
s közben a lány jár a fejébe,
ugy lenne az ő helyébe.

Hisz ő azt gondolja
hogy a lánynak nyugot az álma.
Nincs felejthetetlen kép a fejébe,
nem ég szerelem tűz a szívébe.

Mind a ketten rosszul hiszik,
mert a kezdettől egymást szeretik,
de oly nehéz ezt elmondani,
s a másiknak a szemébe nézni.

Most egymástól messze vannak,
de a gondolataik egy helyen járnak.
Mind a kettő nyugtalanul alszik,
mert egymást mindennél jobban szeretik!

Csak egyetlen perc,de benne volt minden!
A boldogság,mit tőled kaptam én,
csak egyetlen perc,míg átkaroltál némán
s magadhoz öleltél lágyan,könnyedén.

Csak egyetlen perc! De éreztem mindent,
a forró vágyaid,a néma lüktetést,
csak egyetlen perc!S én azt hittem akkor
szíved már egyedül csak az enyém.

Csak egyetlen perc!De újra kezdtem félni
míg szemed tükrében ott égett a fény,
csak egyetlen perc,míg kiégett a szikra!
S szemed tükrében kihunyt már a fény.

És azóta százszor! Százszor jobban érzem!
Csak egyetlen percig szerethetlek én,
csak egyetlen könnycsepp szememből peregve,
és az álmaimtól búcsút intek én.

Azon az estén rád gondoltam
s titokban téged vártalak,
azon az estén azt hittem hogy
nem lesz majd nálam boldogabb.

Azon az estén benned láttam
a legfényesebb csillagot,
mely a sötétből rám nevetve
egyedül énreám ragyog.

Azon az estén nem akartam
hízelgést,hazug bókokat,
csak karjaid forró ölelését,
melytől csitulnék boldogan.

Azon az estén tőled vártam
a letűnő nap sugarát,
s azon az estén tőled kaptam
az esti köd szürke fátyolát.

Azon az estén elborult minden,
eltűnt a hold,s a csillagok,
azon az estén ráébredtem,
én csak a játékod vagyok!