A dal,mi szól
Meg vigasztaló
Nekem való zeneszó
Amely körül vesz
Akár egy percre,egy pillanatra
Ha az ég is szét szakadna
Nekem majd marad egy kincsem
Ami ott terem,s baj nincsen

Egy szó
Egy dallam
Egy fuvallat
Valami suttogja
Valami uj jő
Valami,valami ami elképesztő
Valami,ami meg hat,s vígasztal
Ez az amit úgy hívnak:
Zene

Ha,a zene szól
Az nekem jó
Mert a zene csak akkor jó
Ha,hangosan szól

S,egy dallam sutogja ujra
~Várj még,s meg lesz a csoda~
De hiába is maradnék
Valami nem hagy nyugodni

Dejó....dejó is lenne
Ha a világ gond nélküli lenne
De ez is csak egy ábránd
Mondom magamban,századszorra
De valami jő,és a bút el zavarja
De az álmokat nem zavarja
El kergeti mi rossz,s árt
Csak jót,s mi mást hagy reánk...

Olyan vagyok most akár a falevél
Mit a forgószél felkap hirtelen
S zúgó haragjában magasba emelve
Megtépázva dob a földre hirtelen.

Úgy bolyongok én is búsan, eltiporva
Mint a hulló levél mit a szél dobál,
Nem vár már senki, már nem is keresnek
Csak rőt avar őrzi lábaim nyomát.

Te sem vársz többé, pedig úgy szeretlek!
Mégis: magamtól messze űztelek,
Ha szeretni nem tudsz, felejts el végleg
De ne várd, azt hogy a játékod legyek!

Most segíts! Holnap már késő!
Most add meg, ami jár nekem!
Ha most nem jössz holnap már késő!
Holnap már nem kell semmi sem!

Most akarj! Amíg szükségem van rád!
S úgy vágylak, mint a levegőt!
Mely kitágítva minden kis pólust
Sugároz éltető erőt.

Most szeress, amíg én szeretlek!
Holnap már hiába szeretsz!
Ma még forrongó tűzben égek,
De holnap már nem lesz szikra sem!

Izzó parázzsal jöjj felém
ha akarsz engemet,
ezernyi szikrát szórj felém
ha hozzám érkezel.

Lángolj és perzselj mint a tűz!
Felgyújtva lángomat,
de vigyázz! Mert lehet hogy végül
minden lángra kap!

Lehet hogy lángoló tüzeddel
mindent elsepersz,
de a felcsapó tűz varázsa
Téged is sebez!

S ha vöröslő izzó lángunk
sziszegve összeér,
ezernyi szikrát szórva
mindent felemészt!

Drága édesanyám ! Köszönöm most néked
hogy felneveltél és vigyáztál reám,
mellettem voltál s karjaidba zártál
amikor rosszakat álmodtam talán.

Öledbe vettél ha elfáradt a lábam
s annyiszor megvarrtad elszakadt ruhám,
aggódtál értem mikor beteg voltam
s magadhoz öleltél hűvös éjszakán.

Köszönöm mindazt ami értem tettél!
S gondoztál engem annyi éven át,
féltettél amikor sötét felhők gyűltek
s úgy öleltél át, néha szinte fájt.

Köszönöm néked hogy lépteim kísérted
átadva szíved minden melegét,
úgy óvtál mint egy gyönge kis virágot
s szemedből mindig sugárzott a fény.

Köszönök mindent! Hisz te vagy nékem
ezen a földön a legdrágább talán,
köszönöm azt hogy kísérted léptem
Szeretlek téged! Drága jó Anyám!