Búcsúzom, Kedvesem!


Csoda volt az élet veled,
Az a csodálatos kék szemed,
Első látásra szerelem,
Boldogságot hoztál nekem.

A magány hosszú órái,
Fájdalmas percek búskomor formái.
Te jöttél az ismeretlenből,
Megmentettél a végtelentől.

Szakadék szélén állva,
Te megfogtad a vállam,
Nem engedted a zuhanást,
Fülembe súgtad: 'Én vigyázok Rád!'

S mikor ajkad ajkamhoz ért,
Felcsillant a fény, s a remény.
Elfeledtem minden rosszat,
Te lettél szívem fogja.

Kis gond - nagy gond.
Erre mondtuk:
Együtt majd megoldjuk!

Az a sok elhullatott könny,
Démon, sátán, és szörny.
Veszekedések által szívbe szúrt tőr,
A végtelenségig hajszol, majd megöl.

Férfiként a léted képtelen,
Női lelkem szárnyal, s féktelen.
Neked adtam mindenem,
Szívem, lelkem, s az életem.

Fájdalmas napok vették kezdetét,
Elhanyagoltál, s eltűnt a fény.
Hiába minden, már nincs esély,
A búcsúzás veszi most kezdetét.

Búcsúzom Tőled Kedvesem,
Nagy az ár, de én titkon mégis Szeretlek.
Fáj a szív, s a búcsúszó,
Ezt csak elfeledni volna jó.

Véget ért, mert nem volt más esély,
De Veled bármikor újra kezdeném.
Te gyűlölsz már, mert kimondtam,
S szívem felemészti a sok fájó gondolat.

Másfél év, nem kevés idő,
Visszaforgatni már túl késő.
A szívem Téged akar, az eszem viszont taszít.
S többé már a jelenléted sem boldogít.

S hogy mi a helyes döntés?
Nem zárkózhatom el örökké.
Az emlékek már csak foszlányok,
A hitem majd kárpótol.

Vessünk hát véget ennek az egésznek,
Én emlékezni fogok Rád, míg csak élek.
Bocsáss meg nekem, kérlek!

RÁD GONDOLOK
Írta: Poór Edit

Duál testvérem rád gondolok,
Szívem mélyéből egy érzést hozok.
Egykori életünk nyoma,
Lelkünk szentélye hordozza.
Tiszta áldott szerelmünk,
Akkor be nem teljesült,
Ádáz harc elvette életünk.
De az igaz szerelemnek,
A halál nem vet véget,
Elodázza egy új élet.
Most találkoztunk,
S szerelmünk újra élhet.
Pörögnek elém a képek,
Nem akarlak elveszíteni téged.
Szeress úgy, mint akkor kérlek,
Én, szeretlek tiszta szívvel téged.
Legyen szerelmünk hű és örök,
Isten áldásával fényben is örök.

Hároméves, mikor testet ölt benne a félelem.
A pince, mert az sötét és nyirkos, mint apa keze,
mikor úgy ér hozzá éjjel.
Arca kavargó massza, szája mély üreg. Félni kell.
Kis karja tehetetlen kaszál a sűrű rettegésben,
anya sem segít, hasztalan sír, szavak nincsenek.

Gyűrött rongydarab az egyetlen vigasz.
Reggelre minden jó lesz.
Anya jön, mosolytalan, az ő szeme csak szomorú.
Tétován simít, hangjában részvét, ahogy szól.
Minden rendben kisfiam.

Érints meg valahol ott, hol
két bordám közt lelkem honol.
Érintsd meg a fájdalmat, a békét,
a bosszúvágyam, és annak végét.

Azt akarom, érezd, miként véred cseppje
ajkamról ingujjadra cseppen le.
Érezd, hogy érzeted vérez be,
az ész mondaná, de a szív cselekedne.

Érintsd meg nyakamon az ízed,
ott, hol a világom súlya pihen,
és kérlek, szólj, hogyha már sok
az, amit rólunk gondolnak mások.

Megosztanám az igát, hadd
vigyük ketten, ketten a világ ellen.
De oh, Istenem, csak add,
hogy hazudnom ne kelljen.

Belehazudlak az életembe, csak
érints ott, hol a vágyak vannak
eltemetve mélyen, és én majd
elhiszem, hogy mi egymásnak
vagyunk teremtve.

Mezítelen öböl nyugszik válladon,
forr benne egy lehulló könnycsepp,
és el kell hinned nekem, tudom
hogyan lehetne könnyebb
a holnap.

Szerelmet hazudik a szád, érzem
amint borban ázott leheleted belélegzem.
Üresen cseng a hang, árnyék színű sátor,
vihartépte lelked megpihenhet nálam, Ámor.

TÜRELEM

Türelem szép erény,
Az idő gyorsan halad,
S korom már előre haladt.
Baj-e, ha tudni szeretném,
Vár-e reám szép remény.
Fájó sebeket lezártam én,
Bezárult lelkem oly könnyedén.
Akaratom ellenére megérintettél,
Most félelem járja át szívem,
Talán ez is reménytelen.
Te, ki most ajtóm előtt állsz,
Várom, kopogtass talán.
S, ha nem kopogtatsz, én elmegyek,
Ért csalódás eleget.
Érzelmeimnek teret,
Többé nem engedek.
Elfojtom pislákoló lángot szívemben,
Elkísér téged baráti szeretetem.