Idő 
Értékelés 
Értékelés Maszkot vett fel a Télapó
és elindult a szánnal
remélte, hogy nem lesz nagy baj
még tegnap küzdött lázzal.
Óvatosnak kell lennie
hisz lehet, hogy Covidos,
meg ne fertőzzön valakit
bizony ez nem humoros.
Ajándékkal a zsákjában
megállt a falu szélén,
mosoly volt a maszkkal takart
láztól vöröslő képén.
Tüsszentett egy hatalmasat
nagyon hamar megbánta,
mert a házból kikukkantva
kis Karcsika meglátta.
Szia kedves Télapócska
szeretettel fogadlak,
védettségi igazolvány
van-e nálad mondjad csak.
Sajnos nincsen kisbarátom
kérlek, ne hozzál hírbe.
Itt van a te ajándékod
le van fertőtlenítve.
és elindult a szánnal
remélte, hogy nem lesz nagy baj
még tegnap küzdött lázzal.
Óvatosnak kell lennie
hisz lehet, hogy Covidos,
meg ne fertőzzön valakit
bizony ez nem humoros.
Ajándékkal a zsákjában
megállt a falu szélén,
mosoly volt a maszkkal takart
láztól vöröslő képén.
Tüsszentett egy hatalmasat
nagyon hamar megbánta,
mert a házból kikukkantva
kis Karcsika meglátta.
Szia kedves Télapócska
szeretettel fogadlak,
védettségi igazolvány
van-e nálad mondjad csak.
Sajnos nincsen kisbarátom
kérlek, ne hozzál hírbe.
Itt van a te ajándékod
le van fertőtlenítve.
Este a gangon, csak ülök én csendben, nem rombolom a rendet,
Sötétben templomi harang szól, halkan meg is töri a csendet…
Körbenézek, sötét pillanat elvarázsolja a lelkemet…
A kettő együtt olyan szép, hogy kicsit leteszem a pennámat,
Hátra dőlök, és élvezem, mit a láthatatlan nekem nyújthat…
Csillag bár világít, de a sötét valahogy olyan élő,
Az asztalomon is már csak leégett gyertyacsonk, mi égő.
Gondolataim elszállnak, most a sötétben, harangszó elvarázsolt,
Most a lelkem a mély, matt-sötét harangszóval szárnyalt, sötét meg árnyalt…
A békességben én
Kicsit el is szunyókáltam.
Varázslat fönnmaradt.
*
Harangszó elmúlt már,
Sötét fátyol, tovább borít.
Szellő meg széllé lesz.
A sötét erősödik, csillagok eltűntek, felhők már takarják,
A harangszó is megszűnt, elhalt, messze jár, hátha ott is akarják.
A gyertyámnak léte vége... bemegyek,
Hogy írjak, nem akarják az Istenek…?!
Versezhetnékem volna még talán, meglehet…
Rám terül az álomvilág, valós lehelet…
Párnám habosítom, nyálam ráfolyik,
Majdan eljön hajnal, és rám virradtik.
A Nap majd egyre jobban pironkodva lépdel,
És én majd gyertya nélkül, elleszek sorvéggel…
Vecsés, 2016. június 15. – Kustra Ferenc József – íródott: Versben és HIAQ –ban…
Sötétben templomi harang szól, halkan meg is töri a csendet…
Körbenézek, sötét pillanat elvarázsolja a lelkemet…
A kettő együtt olyan szép, hogy kicsit leteszem a pennámat,
Hátra dőlök, és élvezem, mit a láthatatlan nekem nyújthat…
Csillag bár világít, de a sötét valahogy olyan élő,
Az asztalomon is már csak leégett gyertyacsonk, mi égő.
Gondolataim elszállnak, most a sötétben, harangszó elvarázsolt,
Most a lelkem a mély, matt-sötét harangszóval szárnyalt, sötét meg árnyalt…
A békességben én
Kicsit el is szunyókáltam.
Varázslat fönnmaradt.
*
Harangszó elmúlt már,
Sötét fátyol, tovább borít.
Szellő meg széllé lesz.
A sötét erősödik, csillagok eltűntek, felhők már takarják,
A harangszó is megszűnt, elhalt, messze jár, hátha ott is akarják.
A gyertyámnak léte vége... bemegyek,
Hogy írjak, nem akarják az Istenek…?!
Versezhetnékem volna még talán, meglehet…
Rám terül az álomvilág, valós lehelet…
Párnám habosítom, nyálam ráfolyik,
Majdan eljön hajnal, és rám virradtik.
A Nap majd egyre jobban pironkodva lépdel,
És én majd gyertya nélkül, elleszek sorvéggel…
Vecsés, 2016. június 15. – Kustra Ferenc József – íródott: Versben és HIAQ –ban…
Meztelen sorsok állnak sorban
ítélőszék ura előtt,
sötét lélek felett fény lobban
árnyék gyűlik háta mögött.
Elválasztatott ocsú magtól
angyalszárnyak seprik tova,
jó menekül meg kárhozattól
fényes mennyben lesz otthona.
Az ocsú mind a mélybe hullik
várja ott a pokol tüze,
az örök csendben sosem múlik
kárhozatnak sötét szele.
ítélőszék ura előtt,
sötét lélek felett fény lobban
árnyék gyűlik háta mögött.
Elválasztatott ocsú magtól
angyalszárnyak seprik tova,
jó menekül meg kárhozattól
fényes mennyben lesz otthona.
Az ocsú mind a mélybe hullik
várja ott a pokol tüze,
az örök csendben sosem múlik
kárhozatnak sötét szele.
A hegyek- völgyek és a vadvizek,
Ez mind a természet, mit szeretek.
Vadakat látni és bogarakat,
Megfigyelni a sok madarakat.
Ember több az állatnál, gondolkozik,
A rombolásban vajh’ visszakozik?
Nem azért vagyunk többek, hogy ezt tegyük,
A Föld urai pozitívan legyünk.
Naponta halnak kiállatok, növények,
Értem én, de nem minden az okos gépek.
Mi lesz, hogyan használjuk a gépeket,
Ha elpusztítjuk végleg a környezetet.
Az ember folyton modernizálódik,
Ennek következtében, korcsosodik.
Gyerekink tán csak gépkezelők lesznek,
Örülnek-e majd még a természetnek?
Hová lesznek tigrisek és kakaduk?
Beszántunk mindent, mi egér, - és ürgelyuk.
Levegő romlik, ezt érezzük, látjuk,
A szmog miatt gyermekeinkkel fuldoklunk.
Pénz, gazdagság kell, de bizony nem minden,
Ember gondolkozz ezen! Át egy életen!
A reinkarnáció gyermekeinkben,
Utódokban él tovább… szeretteinkben.
Vecsés, 1998. október 11. – Kustra Ferenc József
Ez mind a természet, mit szeretek.
Vadakat látni és bogarakat,
Megfigyelni a sok madarakat.
Ember több az állatnál, gondolkozik,
A rombolásban vajh’ visszakozik?
Nem azért vagyunk többek, hogy ezt tegyük,
A Föld urai pozitívan legyünk.
Naponta halnak kiállatok, növények,
Értem én, de nem minden az okos gépek.
Mi lesz, hogyan használjuk a gépeket,
Ha elpusztítjuk végleg a környezetet.
Az ember folyton modernizálódik,
Ennek következtében, korcsosodik.
Gyerekink tán csak gépkezelők lesznek,
Örülnek-e majd még a természetnek?
Hová lesznek tigrisek és kakaduk?
Beszántunk mindent, mi egér, - és ürgelyuk.
Levegő romlik, ezt érezzük, látjuk,
A szmog miatt gyermekeinkkel fuldoklunk.
Pénz, gazdagság kell, de bizony nem minden,
Ember gondolkozz ezen! Át egy életen!
A reinkarnáció gyermekeinkben,
Utódokban él tovább… szeretteinkben.
Vecsés, 1998. október 11. – Kustra Ferenc József
Hétköznapi pszichológia…
Van-e még árny a falon és mekkora?
Mint a kiváltója, van-e akkora?
Az árny-kiváltója mozdulatlan,
Maga az árny, több mint nyughatatlan…
Ha mulasztasz, és valami későn jut az eszedbe,
Akkor a problémák elő is jönnek, nagy hegyekbe.
De ami már elmúlt, azt biz' visszahozni nem lehet,
Ezért inkább korán tedd, azokat, amiket lehet!
Ha ébredek, mert nyakamba csókolt a hajnal,
Az villan be, friss pirítóst eszek pudginggal.
De aztán az villan be, a „hajnal” csókja tőled ered,
A vágy rögvest föltolul, lehet, hogy engem vár az öled?
Maradjak? Ki tudja, hogy jobb-e későn kelni, mint korán?
Hajnalpirkadatot elmulasztani, veszett… vágy okán?
Túlontúl későn „ébredni” jó hajnali szórakozás?
Jobb későn, mint soha, és még ez talán nem botorkodás.
Fiatalon voltam én fronton, szennyben és mocsokban,
Sokszor lőttek rám, nem gyönyörködtem barát-halottban…
Ott az élet, több mint rossz, egyenesen kegyetlen…
Ott csak parancs van, megváltoztatni lehetetlen.
Ott, ha későn van korán, akkor lehet az is, hogy mi meghalunk,
De lehet korán is késő, és dúdolhatjuk a végső dalunk!
Fronton a semmi, lehet, hogy a legjobb jó, az a valami!
Harcolni a halálért? Erre ad ki parancsot, valaki!
Nagy döntéseket is meglehet hozni későn,
A fronton, senki nem gondol rád, semmi-féltőn!
Ha, a komplikáció előtérbe kerül és túl korán,
Lehet, hogy "elaludtunk", nem is vettük észre, elég korán!
Ha, a komplikáció csak túl-későn, lassan kerül elő,
A vágyott sikert, te már ne várd, ő már nem lesz neked fedő!
Tested vágyón lüktet, eme testbe
Akarlak téged, most és egyszerre
Vagy túl későn jutott az eszembe?
Tán’ piszkálok a lehetetlenbe?
Már késő van, vagy még oly' korán?
Tán’ mindegy is… a semmi okán…
Az éjszaka összeszakad, ha a gyertyám leég, szinte hallhatón,
A spiccesen dülöngélő árny szétmállik, szinte… tűnik a falon.
Vecsés, 2013. november 9. – Kustra Ferenc József
Van-e még árny a falon és mekkora?
Mint a kiváltója, van-e akkora?
Az árny-kiváltója mozdulatlan,
Maga az árny, több mint nyughatatlan…
Ha mulasztasz, és valami későn jut az eszedbe,
Akkor a problémák elő is jönnek, nagy hegyekbe.
De ami már elmúlt, azt biz' visszahozni nem lehet,
Ezért inkább korán tedd, azokat, amiket lehet!
Ha ébredek, mert nyakamba csókolt a hajnal,
Az villan be, friss pirítóst eszek pudginggal.
De aztán az villan be, a „hajnal” csókja tőled ered,
A vágy rögvest föltolul, lehet, hogy engem vár az öled?
Maradjak? Ki tudja, hogy jobb-e későn kelni, mint korán?
Hajnalpirkadatot elmulasztani, veszett… vágy okán?
Túlontúl későn „ébredni” jó hajnali szórakozás?
Jobb későn, mint soha, és még ez talán nem botorkodás.
Fiatalon voltam én fronton, szennyben és mocsokban,
Sokszor lőttek rám, nem gyönyörködtem barát-halottban…
Ott az élet, több mint rossz, egyenesen kegyetlen…
Ott csak parancs van, megváltoztatni lehetetlen.
Ott, ha későn van korán, akkor lehet az is, hogy mi meghalunk,
De lehet korán is késő, és dúdolhatjuk a végső dalunk!
Fronton a semmi, lehet, hogy a legjobb jó, az a valami!
Harcolni a halálért? Erre ad ki parancsot, valaki!
Nagy döntéseket is meglehet hozni későn,
A fronton, senki nem gondol rád, semmi-féltőn!
Ha, a komplikáció előtérbe kerül és túl korán,
Lehet, hogy "elaludtunk", nem is vettük észre, elég korán!
Ha, a komplikáció csak túl-későn, lassan kerül elő,
A vágyott sikert, te már ne várd, ő már nem lesz neked fedő!
Tested vágyón lüktet, eme testbe
Akarlak téged, most és egyszerre
Vagy túl későn jutott az eszembe?
Tán’ piszkálok a lehetetlenbe?
Már késő van, vagy még oly' korán?
Tán’ mindegy is… a semmi okán…
Az éjszaka összeszakad, ha a gyertyám leég, szinte hallhatón,
A spiccesen dülöngélő árny szétmállik, szinte… tűnik a falon.
Vecsés, 2013. november 9. – Kustra Ferenc József
