Megy a felhívásom…

(3 soros-zárttükrös)
Hah! Hogy én a szerető emberiséget mennyire akarom…
Mindennap meditálok ezen és így telik majd' minden napom…
Hah! Hogy én a szerető emberiséget mennyire akarom.
*
Így aztán egyedül vagyok, tollamból kisercenget a magány,
Pedig én keresem az együttműködést, mint utcai vagány…
Így aztán egyedül vagyok, tollamból kisercenget a magány.

Szavak és a mondatok hiába töltik ki a soraimat,
Az emberek bizony olyanok, nem fogadják indokaimat...

Az igazság, hogy az életvonatok jönnek vagy mennek,
Vannak többen, amik engemet kanyarban is előznek,
És bizony látni, hogy ott régi mulatságok tetőznek.
Most az újévben emberek régi utakon előznek?

(3 soros-zárttükrös)
Itt az újév is és vajon minden megy tovább a régiben?
Jobb híján kutakodunk mindannyian a rongyos fecniben?
Itt az újév is és vajon minden megy tovább a régiben?
*
(Septolet)
Csak együttműködni!
Egymásra nézni…
Nevetve ökörködni…

Emberi faj!
Minek nektek baj?
Inkább szeretve;
Együttműködve…
*
Hol vagytok Ti régi játszótársak, kik még velem gondolkoztok?
Az emberiség sok-sok baján ezzel és együtt javíthattok!

(Anaforás, belső rímes, önrímes)
Várhatjuk a kegyelmet, de idő mutatja, hogy úgysem jön el.
Várhatjuk a kegyelmet, talán nem érdemeljük, úgysem jön el…
Várhatjuk a kegyelmet, bízzunk még tovább… talán később jön el?

Mondja nekünk a dal is; „szeressük egymást gyerekek…”
Én meg szeretném, hogy szeretetteljesek legyetek…

Vecsés, 2019. december 23. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

A szememben fény, köröttem csend.
Csak hallanám, hogy mi megy odafent.
Egyedül még, egyedül mindig.
Ki kísér majd el az aranyközépútig.
Itt a fejemben egy látomás.
Mi szült neked egy vallomást.
Magam ellen becsülettel küzdhetek.
Jöhet a változás.
Nem kérem, hogy megértsd.
Nem akarom, hogy megbocsáss.
Valaki más, majd rám talál s elvisz magával.
Majd hárman megyünk tovább, ő és én, a magánnyal.

Te vagy a nap s égeted a testem.
Te vagy a tét, amiért feladom mindenem.
Te vagy az eső, mi lehűt csendesen.
Te vagy a föld s porodtól létezem.
Te vagy a szín mely kápráztatja a szemem.
Te vagy a fal, amitől kétkedem.
Te vagy a fény, ha más nem világít.
Te vagy a hang, ami fejemben irányít
Te vagy a végtelen, melyhez fogható nincsen.
Te vagy a lét, ami nélkül semmi sincsen.

Beborítottad tejszínű lepelbe,
kedves angyal járta tájakat.
Köpenyed a valóságot belepte,
nap fényéből varázsoltál árnyakat.

Titkokkal szövöd át a tudottat,
sejtelmes lett mi látott volt.
Vetítesz ki álmokból lopottat,
mit ködhullámod megrajzolt.

Erdős Sándor : Titkos szerelem

Gyöngyházfényű tekintetedben fürdök.
Beleremeg a lelkem,ha reám veted.
Bús, szerelmes gondolatokat őrzök.
De sohasem mondhatom el neked.

Te csak délibáb vagy nékem a valóban.
Megfoghatatlad,de létező csoda.
Őrült, vad szerelmem tiéd titokban.
Sajnos nem lehetsz enyém soha.