Ezen az őszi délutánon
amikor erjedő must szagát
hordja a szél
s a levelek sárgán,
vörösen
zölden
hullnak a fákról
még ragyog a nap
s hunyorgat az ég csoda-kékje
szobánk lázas bútorai
között
száz karral ölelnélek
térdelnék öledig
emelkedve
feszes csípődet
átkarolva
szép asszony tested
felajzott vágyakkal
magamhoz vonva
suttogva neked
halk imámat
hogy
szeress sokáig
hogy
tedd szét nekem a lábad
hogy
száz csókkal
csókolnám édes
szádat
s ha feltámadna benned is
a vágy
nem hallatszana más
csak a lüktetésünk
ahogy
egymásba verődik
testünk
lázas ziháló meztelenségünk

Nekem ígért a hangod
ahogy hajlott, nevetett
és a telefon huzalokon
keresztül nekem integetett
szép csókra vágyó szád
s ahogy hallgattalak
ernyedő pára vonta át
tekintetemet csodáid
gyönyörű birodalmán
s amikor a hangunk
összeütközött
mert mikor én,
akkor szóltál te is
távolságunk két pontja
között
egymásba robbant a lelkünk
ez a két magányos
üstökös

1.

Párczen Pistának
Perczel Gyurinak
Balás Lacinak
Funták Robinak

Vonásaid
víg kamaszkövek őrzik
S koravén jelek a fákon

Ne játssz bújócskát velem
Úgysem hiszem a halálod



2.
Horizont


Ablakomból temetőre látok
Alattam sírnak,harangot vernek
Fekete asszonyok kántálnak,
s énekelnek

Ablakomból messzire látok
szemgödreimben angyalok ülnek
s citeráznak




3.
ZÁPOR

Zápor. zápor, zuhogó
Villámok között állok
Ökölnyi cseppek esnek
Tisztára mosnak
Összevernek

Húsvét zöldje, életünk feltámadása
feltámadása füveknek, fáknak
embereknek
akik a szőlőkben kapálnak
metszett, kévékbe kötött venyigék között

Dús támadása a vetésnek
amitől
földek harsogó zöldje árad

öröme labdát kergető gyerkőcöknek
és karon ülőknek,
akiket sétálni visznek az anyák

legelésző lovak szabadsága
s zenéje
bárányok,kis barikák képzelt csengőjének

Nyiladozása az új örömnek
és gyümölcsfák virágainak
amiket öreg szobák
fakult szentképe,
sose volt boldog asszony
a termékenység szellőjével olt bőséggé
s lobogtatja az asszonyok szoknyáját

dobogó szíve a tanyáknak, amik
egyszeribe kiegyenesednek és mosolyogva
szellőzködnek a fényben

a kilométer kövek álma,
amiket
friss fehérre meszel a messzi távol

részegsége gondjainknak s az erdők
fülledt csendjének ,
s a szerelemnek
amely az olajfák
édes illatával
zuhog a tájon

Húsvét zöldje, gyönyörű feltámadás
örökké maradj velünk
belőled újul meg
szegény
tékozló életünk

Gyönyörű kedvesem
Messze vagy és elérhetetlen
Csak az éjszaka bugyraiban
fortyog kínom
S tehetetlen emészt a tűz teérted
Ágaskodó ,
vad csődörként ölelnélek
s mint felhúzott íj feszülnék
ujjaid között
tenyeredbe zárva
Kifulladásig csókolnám
Öled édes-sós nedveit
forró telt combjaid
széttett szép lábaid között
lázas
sóhajaidra várva
S rád fonódnék
lüktető folyondár testtel
ziháló fuldokló lélegzettel
s löknélek
finoman és vadul
s játszanék
tested gyönyörű hangszerén
egyszer fent lennék, egyszer alul
s összeforrnánk
míg apró sikolyaiddal feloldoz a gyönyör
míg eltelik a nap
míg vad vonaglásokkal
eljön az este
ezen a te nálad lévő délkörön
így ölelnélek
ha nem lennél messze
de messze vagy
és elérhetetlen
csak az éjszaka bugyraiban fortyog kínom
s meredt vágyam
tehetetlen
s csak emészt a tűz teérted
messze vagy
nem vagy itt
ölemre venni
hiába
szeretnélek