Kecsesen repülő pillangó
Hártya-szárnyán
Ragyogó fény
Színeivel hivalkodó
Királykisasszony
Mesebeli ábránd A szépség...
Már elfelejtődött
Átváltozások között
Honnan jött.

Vagy a lepke
Mondóka hívja kedvesen
Szállj a tenyerembe
De ki az
Ki rút hernyót dédelgetne .

Mennyi rejtély
Természeti csoda
Változik szüntelen
Minden Rész és Forma .

Hamis illúziók skáláján
Bűvészetek sokasága
Csúcsra ért mára
Az ember csalárdsága!

Szeszélyektől változó
Minden Rész és Forma
Mennyi mesteri csoda
Dühöngve tombol
Globálisan naponta.

Az Őszinte nyíltság ténye
Amig nem zsugorodott
Mikroszkópikussá...!
Addig Távol volt
A Mű-Vész!

Hol volt, hol van az már
Ősi idők almafáján
Zamatos gyümölcs kacéran mosolygott...

Egy kis parázs
Földi varázs
Csillantotta tudás szomját
S az ártatlan
Kis hiszékeny
Elhitte mit akkor éppen
Csalárd értékek
Hamisat ígértek
Szépen

Tökéletes kecsességgel
Égialmát szakajtott,
S előbb kóstolásra nyújtotta
Jó szívvel a csodás darabot.
Már kései volt , hogy párja felkiáltott.

Így hát...
Összefonva , bűnbe esve
Az élet ízét ízlelgetve
Dicsőitették a napot
Hogy asszonyi bátorsága
Bölcsességet aratott.

A mennyei harag...régen elszállt már...
A szerető jókra megbocsájtás vár.

Megfejtetlen ősi korok titka
Vár a pillanatra,
Hogy az idő kicsomagolja
Az elkeveredett misztikus csodát!

Phöpö, fufú, sihuhu
Mit látott egy kis uhu?
Ásított az alagút,
S az orrából füstöt fújt.

Ahogy felszállott a felhő
Egy gőzmozdony bújt elő.
Hosszú füttyel köszönt egyet,
Hogy megremegtek a zöld hegyek.

Fújtatva jött dübörgéssel
Kattogtak a kerekek,
S a vagonban nevetgélve
Ugráltak a gyerekek.

Acél sínek párosával
Kanyarogtak előtte
Mindenféle sok rakomány
Hosszan elnyúlt mögötte.

Pöfékelt és szuszogott
Ebben a nagy iramban,
Csak tüzelője legyen elég
A mindig éhes kazánban.

Erős ez a derék mozdony
Nem fárad el sohasem,
Ha beér egy állomásra
Egy kicsit csak ott pihen.

Gyorsan szaladt a völgy alján
Vajon miért siet ennyire?
Gondolkodik nagy szemekkel
A kis bagoly csemete.

Időben kell megérkezni
A vasút állomásra
Mert ,ha késik elterelik
Egy mellék vágányra.

Hideg a tél süvít a szél
Reszketnek a verebek
Kék ujjakkal lyukat ásnak
A didergő egerek

Mezei nyúl jól meglapul
Szalma közé ha lehet
Így könnyebben átvészeli
A vicsorgó zord telet

A csiga is házába bújt
Alszik mint a medve
Süni koma a tüskéin
Álmod hanyatt fekve

Egy szikla üreg legmélyén
A mormota is horkol
Tó vizében jéggé dermedt
Zöld béka kuruttyol

A vakond is csak lustálkodik
Nem túrja a földet
Füles bagoly az odvából
Ki-ki könyökölget

Csak a varjú kárörvendez
Puhány ez a banda
Fittyet hány a zord időre
Táncot jár a lába

8 éves voltam…

Apámmal álltunk az udvaron, néztük a kék eget,
És amit láttunk az is sok volt, repülőgépeket.
Kelet felől bombázók szálltak felettünk, Budapest volt, útirányuk...
Nem szálltak magasan, motorok bőgtek, pilótáknak ez volt... munkájuk.

Apám mondta, várjunk itt kicsit... lebombáznak.
Megmutatja, hogy milyen a hang, ha bombáznak,
És hallottam a hangját a sok robbanásnak!

Hallottam a robbanás-robajt,
Apámtól meg a csendes sóhajt.
Apám kezét fogtam és vérzett a szívünk…
Apám mondta ha, elmennek, jó ha, élünk…

Apám három nap múlva borotválkozott, hogy ő is megy nyugatra,
Engemet hívott, én nem akartam… zokogásom visszatartotta.
Ma már megöregedve sajnálom... hogy gyerekként így döntöttem,
Ennél messze… biztosan, jobban alakult volna az életem…

November negyedikén úgy délelőtt-tájt, én a nagypapámhoz indultam
A Zrínyi utcába, át kell mennem a vasúti sorompón... kitisztultam...
Voltak ott felnőttek több mint tízen, de mindenki megállt, mert Gyál felől
Tankok jöttek és mentek a négyes út és Pest felé... zászlós ment elől...

Százötvenhárom tank ment el előttünk és kiásták a lánctalpnyomot.
Én aztán belementem, majdnem derékig ért.… Akkor kaptunk zsarnokot.
Több felnőtt is számolta hangosan
De, már én is tudtam, nem pajkosan...

Nyolc éves voltam, kitűnő tanuló és eszes gyerek,
Honnan tudhattam volna, hogy mit hoznak az évtizedek?

Vecsés, 2017. február 14. – Kustra Ferenc József