Szófelhő » Jt » 65. oldal
Idő    Értékelés
Magasztos látomások jövendölése
Csak a képzelet szüleménye.

Krónikákra hivatkozott fényes lét
Hirdeti a szakrális készenlét
Dicsőségbe burkolt jövőjét.

Mihaszna megannyi filozofikus eszme-
Már nem jön aranykor az emberre.

Az első megalkotott állam láthatatlan lánca-
Maszkok alá rejtőzött a próféták ránca.
A szabadság bilincsben, a jólét csak álca.

Tán tízezer éve még volt egy-kis élet-béke ,
De a büszke lét az aranykort pusztulásnak ítélte.

Föld-anyánk méhéből megszületett az élet,
De visszaveszi egykoron az Isteni természet,
És az emberi gőgöt önkezével lesújtja a végzet.

Csak apokaliptikus lehet az utolsó Idő,
De nem félhet az ki lelkében, Istenben hívő.
Beküldő: Ostrozánsky Gellért
Olvasták: 171
Tele van a világ, hangsúlyos, szép szavakkal,
Az ember meg papol a jóról és a szépről,
Közben meg éli életét, vaskos hazugságokkal,
Mert nem vevő a valós állításokra, már régről.

Modern ember agya többségében kimosott,
Mint a használt, régifajta gyermekpelenka.
Mit hall, nem tudja felfogni, neki az nem tisztázott.
Agya is olyan unalmas, mint egy gumipelenka.

Emberek többsége, maga a terelt tömeg,
Nem tudja, hogy csődtömeg.
*
Harsogja a maga igazságát,
Fennen hirdeti szabadságát,
Elárulja, a taposhatóságát.
*
Kommunikálni nem képes,
Szájából a szó, mind véres…
Magának készséges.
*
Mindenhonnan hallani az oly’ szép szavakat.
Ne hidd a hazugságokat.
*
Versenyben hordja rőzsét
Vasorrú bábával, vesszőjét.
Hiszi, több lesz! Fenét…
*
Kirándulni centerbe jár,
Ott hallott dicséretet már,
Mit hazavisz, bélsár.
*
Ne hagyd magad, szívják véredet,
Itt a tavasz, megjött kikelet…
*
Álomban kószál
Az elérhetetlenség.
Vágy teljesülés.
*
Szerelem jege
Akit elért, elveszett!
Zöld szemű szörny les…
*
Nevetés, lehet,
Hogy fájdalom álarca.
Mindig mosolyogj?

Vecsés, 2015. április 25. – Kustra Ferenc József- Versben, 10 szavasokban és senrjúban…
Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szavakat kombinál. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 188
Manapság olyan a világ, hogy ki-, és megkopott az a mosolyság!
Kopott, rajta mosolysággal járni… emberek nem fognak imádni…
Kopott mosolyon, mögött azért mélázgatok, sőt elgondolkozok!

Van még, hogy hallgatom a szívem dobbanását, hallom kutyák ugatását…
Közben fölmerülnek benne régi emlékek, miket meséltek a vének…
Ha rám süt a nap, az segít a lelkemen, gondolatom előre megyen.

Ezt a félszegséget nem én csinálom, de a környezetem… éppen ezért nem imádom.
Le vagyok lassulva is, kevés a hajtóerő, pedig mennyi volt bennem az őserő?!
Olyasmi vagyok, mint ki repülővel lezuhant, de szerencsére még nem várja a hant…

Lennék én
Más, de vajh’ hogyan?
Arcvesztés?

Vecsés, 2016. június 2. - Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 250
Könnyű megbántani a másikat – hétköznapi pszichológia

Elég lehet egy nem őszinte félmosoly, meg kis ideges mozdulat,
Ami sugárzó és ez beindítja a negatív gondolatokat…

(HIAQ)
Nem akart bántani,
Csak tudod, unod mosolyát,
Várod régi csodát.

(10 szavas)
Elég lehet egy szokatlan, fura mosoly, mozdulat,
Hogy megváltoztassa voltukat.
*

Elég lehet, egy tán' jobban lebiggyesztett száj,
És abból már tudnivaló, hogy valami fáj…

Érezted, fájt neki...
Bizalmat már nem ismeri,
Rég fájtál így neki.

Elég lehet, ha arcon nincs mosoly,
Az fájdalom... lehet komoly...
*

Elég lehet egy felemelt hangsúly, kissé bántó éllel,
Az előbb jó, már át is értékelődött kétkedéssel…

De hozzá sem értél,
Felemelted hangod súlyát,
Öntötted szív búját.

Elég lehet egy hangos szó, bántó...
Kétséget kiváltó, szívbe szántó.
*

Elég lehet, egy meghitt pillanatban látszó közömbösség,
És már az élet felül is írta, mi kéne… együttesség…

És akkor átölelt,
Mégis magadtól lökted el,
Azóta nem felel.

Elég lehet, ha a szeretet
Szívekben megreked. Harmónia, kötelék… odaveszett.
*

Elég lehet a szeretet-nézés helyett a hideg tekintet,
És ez –szétüti-, lelki villámcsapásként éri a lelkeket…

Hiába minden szép,
Hiába minden, mi jóság.
Hideg a forróság.

Elég lehet, ha a szem… ,,késel’’,
Ez szívet, lelket lékel.
*

Elég lehet „bajban” a figyelem enyhe lanyhulása,
És ezzel el is veszhet az érdeklődő kiváltsága…

Bántottad, bántott is.
Itt a vége, fuss el véle.
Megbocsájtást kérve.

Elég lehet nem odafigyelni rezdülésekre,
Késő lesz a kapcsolat megmentésére.

Vecsés, 2018. július 29. – Mórahalom, 2018. augusztus 01. – Szabadka, 2018. szeptember 3. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, alá a HIAQ –kat, Farkas Tekla, a 10 szavasokat Jurisin Szőke Margit.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 142
(Bokorrímes)
Ülők rajta, de nem félek, hogy leesek,
Így bizony gyalog én, sehova nem megyek...
Lovam hátán, az élettel nem hetyegek…

(3 soros-zárttükrös)
Volt már ki intett, hogy beszélgessünk,
Ez a patás… csak ment, nem fékeztünk…
Volt már ki intett, hogy beszélgessünk.

Idealista nem vagyok
Jót fogadni, jaj! Fanyalgok?
Idealista nem vagyok.

Lovam patái a süket csöndben csattognak,
De magányom lábai, előre haladnak.
Csak nézek jobbra-balra, biz' mindenkit lehagyunk,
Ezek ismeretlen házak, ez nem a mi falunk.

Vágta közben épp' elértünk egy bukkanóhoz,
Táblán; most láthatod, ha közöd van a jóhoz!
Tudom, az életem egy vásári körhinta, mi bizony örökre beindult,
Szabadulni? Az innen mentő szabadság, bezárva! Ki, még ki nem szabadult.

Jó lenne kicsit lepihenni, hátha rajtakapna a szerencsém,
De nem tudom, hogyan kivitelezzem… életlen, nyomorult elmém.
Szinte biztos, hogy az én paripám a legjobb,
Rá vagyok kötözve, ez lehet legeslegjobb?

Az életem zenekarában, én nem játszhatok,
Oda nem vettek be a bárgyún néző rongy, gazok…
Az életem zenekarában, én nem játszhatok.

Vágtat velem a vadló-paripa magányom,
Lassan megszokom, így már talán el is várom,
Mert úgysincs senki, aki lenne az én párom…

Vágtatunk, sík jégen, hóban, és sárban,
Viharban, napsütéses villámlásban.
Pedig szívesen odabújnék valakihez,
Aki ezt velem vágyná... olyasvalakihez.
Azonban még a lovam hátán, ott van a fránya körhinta is,
Ide aztán bizony segítség kellene, olyasvalaki... is!

Hetven éve észlelem, hogy nekem itt, segítségem nincs,
Életátkom egy valós szíjbilincs, nem kedves kultúr kincs...
Hetven éve észlelem, hogy nekem itt, segítségem nincs.

Vecsés, 2019. április 9. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 185