én csak érted élek s nem törődöm mással
néked áldozom egész életem
mit törődöm a hamvas ifjúsággal
ha te velem vagy édes gyermekem.

erőm fogytán van,s gyönge már a lábam
de ha téged lát új erőre kap,
és ha szemed boldog csillogását látom
még a sötét felhők sem aggasztanak.

melletted állok,betakarlak lágyan,
elnézem ahogy itt szundikálsz
és amint halvány arcodat szemlélem
megpihen rajta egy fáradt fénysugár.

Ti hűvös éjszakák,és hűvös nappalok,
bíborba öltözött vöröslő alkonyok.
ti látjátok vérző,fájó szívemet
melynek sóhajára senki sem felel.
ti látjátok könnyeim,mely arcomról csorog,
fájó lelkemből némán,melytől meghalok..
Ti látjátok minden éjjel mennyit szenvedek,
sóhajok gyönge hídján mennyit lépkedek.
Tőletek várok némán segítő kezet,
űzzétek el a rosszat,mely lelkem fojtja meg!
Hozzatok édes álmot,nyugalmat nekem,
vérző szívemre gyógyírt,midőn felkelek.

Ha úgy érzed hogy fáj az élet,s minden veszve van
ne szégyellj könnyet ejteni,csak sírj,sírd ki magad.
ha romba dőltek álmaid,s reményed elhagyott
s tán segíteni nem tudok,de ott leszek,.tudod.
fejed vállamra hajthatod, s együtt sírok veled,
én felszárítom könnyeid,mint apró gyöngyszemet.
Míg mosolyt látok arcodon a könnycseppek helyett
mi együtt sírunk,nevetünk,hisz ott leszek veled.

ha elveszíted mindened és nem lesz már remény,
ha elborul az ég is életed egén.
Ha sírva kell majd küzdened megtörve mindenért,
ha senki nem lesz melletted ,én ott leszek,ne félj.
Ha összeomlik mindened mint színes kártyavár
s csapongva sírva verdesel,mint megsebzett madár.
én ott leszek majd akkor is vigaszként ne félj.
Éltető nektárt ,új erőt csöpögtetek beléd,
és nem kérek érte semmi mást,csak nyújtsd kezed felém,
én ott leszek majd akkor is,ha nem lehetsz enyém.

Miért élek ha nincs életem?
Nincs jövőm vagy ami van pusztulás
Talán ez lesz saját végem?
Csak annyit tudok hogy kaszára szál
A lelkem ahogy másé szokott
De az enyémnek már nincs már több szövet
A kezén de sírva könyörög
Hogy fojtson meg a halál tömör
Vén ósdi köpönyege
Mely már végső szó lenne...