Szerettelek,de néhány durva szóval
sárba tiportad lelkemet,
akartalak, de önző, büszke gőggel
összetörted a szívemet.

Úgy vártalak, mint szomjas föld a záport,
mely magába issza hirtelen,
s minden cseppjéből új erőt varázsol,
melytől újra éled minden hirtelen.

Hiányzol majd, de nem kereslek többé,
nem kell már tőled többé semmi sem!
Bár még szeretlek, mégis messze tűnök,
hogy ne ejts több sebet a szívemen.

Hiába ölelsz,hűvösek az esték
hidegebbek már a hajnalok,
hiába szólsz már oly szelíden hozzám,
érintésedtől szinte megfagyok.

Hiába próbálsz jóvátenni bármit,
feledni nem tudom ,bárhogy akarom,
megbocsájtottam minden egyes bűnöd,
de elfeledni már sohasem tudom.

Mellettem voltál tűző napsütésben,
hajadban láttam a sárguló kalászt,
két karodban a nyárfa ölelését,
mit elvitt egy viharos nyári délután.

Hirtelen jöttél mint egy nyári zápor,
s viharként tépted szét minden álmomat,
s most ,amikor már feledni tudnálak,
most tőlem szeretnéd holnapjaidat?

Menj vissza oda ,hol eddig boldog voltál,
hisz velem boldog már nem lehetsz soha!
Menj oda,hol még lágyabbak az esték,
nálam már nem vár csak hűvös éjszaka!

Ha szeretsz, nem számít semmi,
ha szeretsz,én melletted leszek,
hiába tesznek,vagy mondanak bármit,
én megtört szívvel is csak érted létezem.

Ha szeretsz, én megbocsájtok mindent,
felejtsük el a fájó tegnapot,
zúgó orkánként messzire söpörve
mielőtt végleg mindent itt hagyok.

Ha szeretsz ,most fogadj el engem,
amíg még melletted vagyok,
ne vívj harcot a száguldó idővel!
Ki tudja még, hogy lesz e holnapod?

Itt még soha nem jártam én.
Kopott kavicsok kietlen tengerén.
Itt még soha nem jártam én,
bűzös utcák gőzölgő rejtekén.
Itt még nem járt ember soha,
rideg sodrás partja ez, hova
nem lépett még testbérlő lélek.
Suhanok, fal kövére kúszok,
némán lebegek, a sötét árral úszok.
Itt még soha nem jártam én.
Sárba süpped savas lábam
nyoma, s tartok egy helyre, hova
nem kísér el más, csak
e szunnyadó szellemvilág.

Álmomban úgy vontál magadhoz,
álmomban úgy szerettelek,
ahogy a napfény öleli lágyan
a messze tűnő halvány felleget.

Álmomban úgy öleltél engem
mint tavaszi szél a halvány kék eget,
sóhajtva, lágyan simogatva,
míg érintésébe beleremeg.

Álmomban úgy akartál engem,
mintha elengedni nem tudnál soha,
oly forró hévvel, oly szédült erővel,
felszítva bennem minden lángomat.

Álmomban úgy őriztél engem,
mint egy törékeny apró gyöngyszemet,
mintha már akkor érezted volna,
számunkra minden,minden elveszett !