Akár
Egy lámpa használatának
Konzekvenció-levonata
Külsőségekből következtetett
Mely lehet
Remek kézműves alkotás
Csillogó gicsses darab
Modern extravagancia
Divatos dísz-elem
Vagy egyedi régiség
Pedig az csak felületes
Látszat-ismeret
A küldetés-lényege
Fényében rejlik
A megfoghatatlan tiszta fényében
Tündököl értékminősége

Hasonlatos
Mint testben a lélek
Ott belül mi rejtve maradt
A lényeg
Világossága
Nem a küllem szorul
Állandó ápolásra
A hangulatban rejlik
Sok apró hétköznapi öröm
Egyszerű szerény pillantás
Meleg köszönöm

Elégedettség békéje
A szívben dobog
Ott a világ közepe
Érzésingerekben lüktet
A lét lényeg-telje
Láthatatlan a mérlegen
Egyedi tömegértéke
A szeretet mélye
Nincs kincs s gazdagság
Mely súlyosabb lehetne
Mint a hétköznapi boldogság

Lám osztogatják
A Megvilágosodást
A Nagyigazságot
A Mindigmai napot
A felemelő boldogságtudatot
A menyország kulcsát
Hogy kitárhasd
A csodák ajtaját
Hogy megtaláld
Miből fakad
Az élet eszenciája
S értelme
Melyik úton halad
És még ezernyi magasztos
Bölcsesség gondolat
Árvízként ömlik
Nyitott üregekbe
A mindig kutató
Elégedetlen elmékbe
Ingyen is osztják
Az élet misztériumát
És nem kell sorba állni
A neten meg lehet
Mindent találni

Rügyekről álmodozva
A delelő kurta napsütesben
Fellélegezne
Zsenge levelekkel felvértezve
A tömött hóba csomagolt
Bársonyos kikelet,

De az időt
Sürgetni nem lehet.

Már az óősöknek
Kinyilatkoztatva megírattatott:
Mindennek meg van a maga ideje.
...mint ahogy a tavasznak is,
És még sok ezernyi másnak,
...mint ahogy
Ideje van a várakozásnak
Is.
Ahol alázattal meglapul az óhajtott
Gyümölcs édessége.
A várakozásban van
Parázslik majd lángra lobban
Minden változás fényessége.

betonfalakba zárt csendem
meg nem osztom senkivel
néha mégis szólok a falhoz
bár tudom hogy úgysem felel
magányom magam választottam
ahhoz senkinek sincs köze
miként mikor és hogyan szállt rám
a világ rettenetes összes közönye
voltam forró vérű ifjú én is
dacoltam a hétfejűekkel
azt hittem dicső a harcom
s a nap csak miattam kel fel
szerencsétlen faltörő kos én
nyitott volt előttem minden kapu
hiába intettek a felnőttek
és sírt miattam szegény anyu
konokságom lett a vesztem
a sok pofára esés fájt
meg nem hajoltam eltörtem
s most alig cipelem a mát
azt hiszem egy lesz a sorsom
a tehetetlenné vált vénekkel
feketében templomba járok
s fohászkodom gajdoló énekkel
már mindegy miként miért
utam vége közeleg
annak is ez lesz a sorsa
aki lelkében sosem volt beteg

Hamuvá érett lángokon túl
Már nem a korom az úr.
Egykoron büszke korokon,
Papírra vetett sorokon,
S a lelkemben
Nyomot hagyott
Égetett korom,
Az elhalasztott alkalom.

Perzselő lángokon túl
A hamu parazsa meglapul,
S vissza tükrözi korom
A megjárt utakon
Ujjlenyomatom
Rátapad a sorokon
Sorakozó betűhalmazon
Felejtett gondolatra.

Pillanat-gyűjtemények sora
Talpam alatt az időt eltolta.