Amikor újra akarnék, hogy keresselek,
Szemed elveszíteni ne merjelek,
rágondolni félve, rettegve.
Vétkezni még egyszer veled,
sirni egész éjjel miért nem lehet?
Válladba kapaszkodni, és térdedig hajolni
Ölelni, kuporogni, a szemedbe költözni és
szobát meszelni illatoddal, élni életet.
Egy életen át szeretni, kettesben,
Te meg én kellene, egyszerre, remélve.
Sietni, igyekezve, hisz nem vagyunk életre ítélve.

Hogyan lehet elvetni tekinteteket?
Sóhajt és szentélyeket kitakarítani,
oly sok érzést, emléket száradni teregetni?
Levetkőzni érintést, kezeket, ölelést ezreket?
Néma szemekre mivel felelhetek vallomást,
érzést és szerelmet ha nem lelek rád nézve,
tekintetedre, az erintésedre sarokba ültetve?
Mit tehetek néma percekre merengve éjszaka,
Ahogy kapkodom szétfutott gondolataim,
hedonista álmaim magányos ámokfutásának
végtelen vágyódását?

Egyedül elég vagyok magamnak megőrizni,
szenvedni akarni, megtartani magamon
csókod, kacsód és alakod, hogy tudd ha
hallgatok úgy is akarok! Rajzolok és tapasztok,
álmot vakolok szentéllyé, meszelek és díszítek sekrestyévé.
Illatot ragasztok homlokom filmvásznára,
szenvedélyt, szerelmet fonok és kötök
melegíteni, kitartani és eltenni későbbre, várni egy szóra,
egy jelre, egy életre. Remélni, csendet keresni,
örökkévalóságot az elmúlásban a kezeidnek,
tarkód melegének, szerelmed szerelmének.

Örülve vallom vallomásaid őrülten szemedbe.
Álmaid ágyait fetrengve terítem le testemmel,
izzadva álmodok merengve, szemeimet
karommal temetve szétsúrólt álmaim ölelésébe.
Esőbe, csendbe, éjszakáról éjszakában,
hajnalra fáradtan ásítva imát,
várva az áldozást, keresve derengést,
ébredést remélve túlélni, és várni ismét
estét, keresni szenvedést, átszellemülést,
meggyónni, álmodni szépet, kívánni.
Együtt várunk, fájunk és sirunk,
álmodunk félve, visszafogottan remélve,
alázatosan és gyáván kacagva erőtlen erőbe,
hazudva csendet bámulunk a nemtörődömségbe.
Ázunk ?s fázunk, sírunk és fájunk csendben,
fesztelenségben, szárazan könnyezünk féltékenyülve.

ÁBRAHÁM ÉS IZSÁK

/ BIBLIAI TÖRTÉNET /

Ahogy Isten megígérte,
Sára fiút szült egy évre.
Igazi nagy csoda volt ez,
Mert Ábrahám már száz éves.

Nagy boldogsággal nevelte,
Fiát, Izsáknak nevezte.
Mindenkinél jobban szerette,
Erős ifjú lett belőle.

Így szólt az Úr Ábrahámhoz,
Add vissza nekem Izsákot.
Indulj, Moria hegyhez hozd,
Nekem áldozd fel őt majd ott.

Megrendült nem várt kérésre,
Gondolta, mindennek vége.
Gyötrődött egész éjszaka,
Isten, miért kéri vissza.

Ő tudja egyedül okát,
Ábrahám nem tehetett mást.
Imádta mindkettőjüket,
Ám, választania kellett.

Elindultak hát a hegyre,
Tüzet, fát magukkal vittek.
Izsák, apját megkérdezte,
Élő áldozat, majd hol lesz.

Ábrahám, így elmesélte,
Hogy Isten őt mire kérte.
Egész úton imádkoztak,
Egymástól ők elbúcsúztak.

Az oltárt megépítették,
Izsákot már felfektette,
Ábrahám, kést elővette,
De az Úr ezt nem engedte.

Rákiáltott Ábrahámra,
Ne tedd! ? már látom hitedet.
Mert engedelmeskedtetek,
Hatalmas, nagycsalád lesztek.

Örömteli boldogságuk,
Az Úrban lett bizonyságuk.
Ott mindjárt egy kost találtak,
Ő lett élő áldozatuk.

ÁBRAHÁM ÉS IZSÁK

/ BIBLIAI TÖRTÉNET /

Ahogy Isten megígérte,
Sára fiút szült egy évre.
Igazi nagy csoda volt ez,
Mert Ábrahám már száz éves.

Nagy boldogsággal nevelte,
Fiát, Izsáknak nevezte.
Mindenkinél jobban szerette,
Erős ifjú lett belőle.

Így szólt az Úr Ábrahámhoz,
Add vissza nekem Izsákot.
Indulj, Moria hegyhez hozd,
Nekem áldozd fel őt majd ott.

Megrendült nem várt kérésre,
Gondolta, mindennek vége.
Gyötrődött egész éjszaka,
Isten, miért kéri vissza.

Ő tudja egyedül okát,
Ábrahám nem tehetett mást.
Imádta mindkettőjüket,
Ám, választania kellett.

Elindultak hát a hegyre,
Tüzet, fát magukkal vittek.
Izsák, apját megkérdezte,
Élő áldozat, majd hol lesz.

Ábrahám, így elmesélte,
Hogy Isten őt mire kérte.
Egész úton imádkoztak,
Egymástól ők elbúcsúztak.

Az oltárt megépítették,
Izsákot már felfektette,
Ábrahám, kést elővette,
De az Úr ezt nem engedte.

Rákiáltott Ábrahámra,
Ne tedd! ? már látom hitedet.
Mert engedelmeskedtetek,
Hatalmas, nagycsalád lesztek.

Örömteli boldogságuk,
Az Úrban lett bizonyságuk.
Ott mindjárt egy kost találtak,
Ő lett élő áldozatuk.

BÁBEL TORNYA

Noé, fiaitól ágaztak,
Szét a népek, majd sokasodtak,
Benépesítették a földet,
Az állatfajok az erdőket.

Sineár földjén völgyre leltek,
Ekkor még egy nyelvet beszéltek.
Először itt telepedtek le,
Vártornyot építeni kezdtek.

Gondolták, majd az égig érjen,
Ararát hegyén is túlérjen,
Özönvíztől őket megvédje,
Nem bíztak Isten ígéretébe.

Az Úr ezért egyik éjszaka,
Közös nyelvet összezavarta.
Nem értették meg többé egymást,
Az építkezést abbahagyták.

Sosem épült fel, Bábel tornya,
Ehelyett nagy lett a zür ? zavar,
A családjaik szétszéledtek,
Földet, így népesítették be.