Trópusi éghajlatok vonzották.
Bágyadt, napsütött, sötét-bőrű fajok közé keveredett,
melyek harcosaival vadászni járt,
és némbereivel halt, kik csodálták
fehér-bőrű, sötét-hajú férfiasságát.
Durva cserépedényekből evett velük
idegen és egzotikus ételeket.
Ismerte a Nílust hol vizei még patakok voltak,
és a Hold Hegyei lábánál sátorban táborozott.

Sűrűbben lakott vidékeken
idegen városok utcáit járta
sáros-barna, és agyagból épített palotáival
és vakító-fehér falaival.
Érzéke volt idegen nyelvekre,
és beszélt tudósokkal és költőkkel
kiknek nyelvét megtanulta olvasni és beszélni,
és cifrán és diszesen írt könyveikből
merítette tudását e különös kultúrák
történelméről és tudásukról -
furcsa értekezettekben böngészett melyekből
megtudta hogy hogyan éltek és gondolkoztak.

Vakmerő, katona, felfedező és író,
ki ismerte Ázsiát, Afrikát, és Észak és Dél Amerikát
oly módon mint csak egy kíváncsi ember tud ismerni.
Végül is elvonult otthonába, és tollal és papírral
a dolgozó szobájában, érett éveit
fordítással és írással töltötte.
Egzotikus, erotikus és fantasztikus
elbeszélései könnyen folytak tollából:
Az Arab Éjszakák, az Illatosított Kert, és
a Káma Szútra sok sikert nyert
liberális és különc izlésű olvasói között.

De sajnos! Mikor Burton meghalt
Hetvennél egy évvel korábban,
felesége, Isabel, kinek szűk viktoriánus
erkölcse közbelépett, írásai javát
a tűzbe dobta. És mégis, férje
tiszteletére, együtt vannak eltemetve
egy beduin sátor-alakú sírban
melyet Isabel szeretettel maga tervezett -
egy illő pihenő hely oly embernek ki látta a világot,
és ki szabadon és korlátlanul rendelkezett.

Fiatal tavaszi levelek fodrozódnak
kora reggeli szellőben,
napozva a vakító fényben
és virág-illatos levegőben.
A talaj hűvös és nedves,
és a gyökerek hálózata
láthatatlanul művelkedik.
?me az élet varázsa -
a lét titkainak lombikja.
A föld újjászületett
és sokrétű módja
a sötétség és csend
alapkövezetéből fakadtak.

Hányszor is álmélkodtam
afféle erőkön és hatalmakon
melyek sem láthatók sem hallhatók
és mégis léteznek.
Mennyire csodálkoztam
mint gyermek az élet titkain
melyek még a merev
és néma kövekben is rejtőznek.
Emelj fel kettőt és üsd
egyiket a másikhoz,
és a lelkük mélyéből
szikrával válaszolnak.

És aztán azok a fennkölt
és örök szikrák egy tiszta,
hold nélküli éjszakán
melyek kivilágítják az egeket!
Miféle csodálatos hatalmak
összeesküdése amely által megtört
a csend és kivilágosodott a sötétség
mielőtt minden elkezdődött?
(Épp oly tanácstalan vagyok
mint gyermekkoromban.)
Talán vissza kéne vonulnom
egy régi kolostorba,
szürke reverendában,
és csend-fogadalmat téve
melyet egy homályos,
gyertyafényes cellában tartok be,
arra várakoznom hogy a csend
mi módon felel.

Éjszakai vízió versben és apevában…

Már csak emlék vagy nekem, de benne vagy a múltamban,
Én még nem feledtelek, benn vagy éjszakai víziómban…

Emlék maradtál,
Múltam része.
Álmomba
Vissza
Jársz.

Csak
Emlék
Vagy múltból.
Álmomban élsz,
Szívem nem felejt.
*
Emlékszem, veled milyen jókat eveztem a boldogság tengerén…
Amíg velem voltál és szerettél, én voltam szememben, a fenomén.

Boldogok voltunk...
Míg szerettél,
Önteltség
Bennem
Élt.

Forrt
Vérünk,
Szárnyaltunk.
Te szerettél,
Ott voltam... de, hol?

Vecsés, 2017. szeptember 2. – Szabadka, 2017. szeptember 9. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, a kiegészítő apevákat szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit.

A naplementéről, a nyárestéről, a holdfényről…

A lemenő napnak
Fénye, mint kiokádott láng.
Piros a tófelszín.
Halvány napsugár alant jár,
Hold ásítozva estre vár.
*
Kék égnek fényében
Bíborrá lett már az alant…
Nap, lassan búcsúzik.
Nyári est meleget áraszt,
Hold sarlójával fényt fakaszt.
*
Hullanak csillagok
Égnek bíbortengerében.
Hőség hullámai.
Tó vizén sugara siklik,
Árnyéka tovalopódzik.
*
Csendes éjjel megjött,
Magára húz sötét leplet...
Hold, a felhő mögött!
Felhő eltakarja arcát,
Harcol, nem adja meg magát.
*
Az alkony alászáll,
Magányfilmje sötétbe vész.
Bíbor máris kihuny.
Ezüstporát szerteszórja,
Kerteket harmat borítja.
*
Estébe behulló
Árnyak, bíboros színesben.
Tyúkok is elültek…
Fényével erdőt átölel,
Lombok között kis mókust lel.
*
Az ég pereme is
Tele van kis csillagokkal.
Rózsaszínű felhők…
Kishúga, halálba rohan,
Állítsa meg... vajon hogyan?
*
Alkonyat, már múlté.
Éj sötétjében vad árnyak.
Csend, hasogató lett.
A mezőt csillámmal hinti,
Harmatos füvét díszíti.
*
Esti fény-bíborban,
Feltűnnek a csillagocskák...
Holdudvar, mély-csendes.
Ezer kistestvére úszik
Tó tükrén, árnyékuk látszik.
*
Homoktenger van az
Égben, kékfestőnek műve…
Hold úgyis átfesti.
Kék árnyalatokat készít,
Derűs éjben eget kékít.
*
Ringó lett búzaföld,
A vadvirágos rét mellett.
Alkonyt színesíti.
Elfáradt a varázs botja.
Majd, pihenés álmát oldja.
*
Hold, a sarlójával
Húzza elő az új hajnalt.
Meleg a napkelte.
Ébreszti máris a Napot,
Hozzon új reményt, szebb napot!

Vecsés, 2017. május 28. – Szabadka, 2017. május 26. – Kustra Ferenc József - a HIAQ -kat én írtam, alá a verset, szerző-, és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe: „Holdsugaras nyári éjszaka”

Üres templomban lehet-e a fénybe lépni?
Zárt ajtók mögött, lehet-e oltárt keresni?
*

Bíz? jó lenne fénybe
Lépni. Oltár dicsőülni?
Csoda is csorbulhat!
*

Bennem a múlt és a majd-jövő csatáznak,
Pedig hívük vagyok ?örökké? álmoknak.
Álmomból gyors kiutat sohasem kerestem.
Álmok folyvást uralják a testem, a lelkem.
*

Álma mindenkinek
Van, de nem emlékszik? talán.
Álom uralkodhat?
*

Csata! Jövő és múlt!
Nem mindegy ki lesz a nyerő?
Összevethető ez?
*

Örök titkom a kicsorbult csoda,
Pedig javíttatnám, mennék oda?
Fekete ?király új ruhájába? öltözött az én éjszakám,
Sors talán rám adja, de nem szenteli rám? sötét az éjszakám.
*

Még nincs? mit hoz jövő!
Lesz a jövő? Bennem lehet?
Közönyösen várni?

Vecsés, 2014. november 15. ? Kustra Ferenc József ? íródott: versben és HIAQ ?ban.