Szeretlek. Ezt megmondom őszintén
Mert nem bírok azzal hogy néma vagyok
Sokáig azt mondtam hogy egyedül vinném
A terhet mert terveim nagyok

És most ugy döntöttem hogy minden
Mit egyedül eddig elvittem
Tul nehéz egyetlen embernek
Kérlek segíts hogy én is segíthessek
Mert együtt erősebbek lennénk
Mi kettten mindent elviselnénk
Én megvédelek hidd el ha kell
És az életemnál jobban érdekel
Az hogy te itt vagy melettem,
Tudom hogy nincs mitől félnem
Csókollak és itt a lelkemben
Több vagyok, van jövőm ezt érzem

Mert ki voltam én? egy senki
És megérintettél, egy egész lettem
Nem a fél bordám vagy, nem csak ennyi
A részem vagy, mindenből egyetlen

Mondd hogy igy lesz évek mulva is
Szeretni fogsz mint ahogy szeretlek
Minden mosolyod egy uj utra visz
Hiszem hogy bárhol megkereslek
Mert ha elvesznél veled vesznék
Ha mosolygnál én is felnevetnék
Ha sírnál csak annyit szólnék
-Ha te nem lennél én sem volnék

Kinek szeme éget, mint izzó parázs fénye
Kinek pillantástól, reményemnek vége,
Kinek álma az enyém, és nem múlik el lassan
A szerelem mely éltet, hogy magam mutassam

Vállamon minden bús fájdalomnak súlya,
Nem teljesült álmok, szép lányok búcsúja
De míg szemed éget, s az eget látom benne,
Nem találsz mást, ki téged jobban szeretne.

Szeretlek, nem félek, elmondom én százszor
A lábam még remeg, de a szívem bátor
Önsajnálattól az ágyra leülve
Vágytól hogy lássalak, majd megőrülve

Visszatartom én a sóhajomat halkan
Hogy a szívdobbanásodat, mindig meghalljam.
Érezzem illatod, bőröd finomságát,
Hogy megérintse ajkam múzsám édes száját.

Kinek szeme éget, mint izzó parázs fénye
Kinek pillantástól, reményemnek vége,
Kinek álma az enyém, és nem múlik el lassan
A szerelem mely éltet, hogy magam mutassam

Úgy fáj a szó ,úgy fáj most minden,
annyi ki nem mondott fájó gondolat,
belülről váj , és egyre jobban éget,
s most kínzó sebektől gyógyítom magam.

Úgy fáj a szó ,mit nem tudok feledni,
úgy szóltál hozzám ,hogy most is felkavar,
ahogy a forgószél felsöpri a tájat
úgy söpörted el minden álmomat.

Úgy fáj a szó ,s én nem tudom feledni,
izzó parázsként éget szüntelen,
próbálom oltani hulló könnyeimmel,
mely a szememből lelkemig pereg.

Istenem!Mért büntetsz minket?
Mért adtad őt ha elveszed?
Miért adsz gyermeket nékünk,
hogy aztán újra visszavedd?

Mért nem nézel le ránk a földre
amikor szenvedést hozol reánk?
Mért engeded hogy elveszítsük
akit legjobban szeretünk talán?

Mondd ! Neked mért csak a jó kell?
Hisz rosszakkal teli a világ!
Ha szeretsz,nézz le a földre,
hol szenvedő arcokat találsz!

Ha szeretsz , mért büntetsz minket?
Ne hozz több gyötrelmet reánk!
Nem bírunk többet elviselni!
Csordultig teli a pohár!

Egy ölelésben benne volt minden,
forró vágy,ezernyi gondolat,
egy ölelésben benne volt minden,
de elsöpörted egy perc alatt.

Egy öleléssel úgy szóltál hozzám
mint sóhaj a tavaszi ég alatt,
de egy dörgő hang messze űzte,
s viharként tűnt el egy perc alatt.

Egy ölelés, míg rám néztél némán,
azt hittem lelkünk egybeforrt!
de egy durva hang messze űzött,
s hirtelen minden megfagyott.

S azóta százszor jobban érzem,
nincs veled többé holnapom!
Menj csak el,ne is nézz vissza!
S ne kérdezd többé hol vagyok!